Kormányszóvivő a fakitermelésről: Csak súlyos energiakrízisben lesznek terven felüli vágások

2022. augusztus 11. – 18:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt napok nagy közéleti vitáját hozta az az egy hete született kormányrendelet, ami megkönnyítette a fakitermelés szabályait. Szakemberek és környezetvédők is hevesen kritizálták a döntést, aminek eredményeként csökkenhet a hazai erdőterület. Az ügy új fejleménye Szentkirályi Alexandra csütörtök délutáni Facebook-posztja, ami érezhetően csillapítani akarja a kedélyeket.

Mint a poszt írja, a kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült, „hiszen az erdők természeti értékei nem sérülhetnek”. A szöveg szerint

„a rendkívüli szabályok kizárólag akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági és közületi tűzifaigényt már nem lehet a korábban tervezett fakitermeléssel biztosítani. Ha ilyen vészhelyzet nem következik be, akkor a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik.”

A „közületi” jelző külön érdekes, ezek szerint nem csak a lakosság igényei indíthatnak el egy nem tervezett erdőritkítást. A poszt azt állítja, hogy idén az állami erdőgazdaságok még mintegy 1,3 millió köbméter tűzifát termelhetnek ki engedéllyel, „amely megfelelő hatósági kontroll mellett az erdők károsításának veszélye nélkül növelhető”. Sőt, Szentkirályi később azt is leírja, hogy „az erdő- és a természetvédelmi törvény alapvető rendelkezései változatlanok, így az erdők területe és természetességi állapota továbbra sem csökkenhet”.

Ennek némileg ellentmond, hogy az erdőkért felelős államtitkár, Zambó Péter – aki baloldali hazugságnak minősítette, hogy az erdők területe csökkenne – keddi tájékoztatójában kifejezetten szorgalmazta az akác kitermelését. Zambó szerint az akác tűzifa „nyers állapotban is jól használható”, és a vágásérett kor is lecsökkenthető. „Az akác tűzifához történő hozzáférés megkönnyítése érdekében a kormányrendelet lehetőséget ad arra, hogy a vészhelyzet idején a védett területeken elhalasszák azt a kötelezettséget, miszerint a kivágott akácosok helyére mesterséges őshonos erdőt kell telepíteni” – írja még egyebek közt a beszámoló.

Szentkirályi posztjának maga a kormányrendelet szövegezése is ellentmond, ami figyelmen kívül hagy természetvédelmi és fagazdálkodási korlátozásokat – a kormányszóvivő által írt feltételek viszont nem szerepelnek a rendelet szövegében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!