A Települési Önkormányzatok Szövetsége a tűzifarendelet visszavonását kezdeményezi Orbánnál

2022. augusztus 11. – 21:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke levelet írt Orbán Viktornak, melyben a tűzifarendelet visszavonását kezdeményezi, írták közleményükben.

A miniszterelnöknek küldött levélben a helyi önkormányzatok több mint felét tagjai között tudó országos önkormányzati érdekszövetsége azt írja, hogy a rendelet „rossz jogalkotói döntés”, az ez alapján kitermelt fa nem alkalmas a nedvességtartalma miatt a most következő fűtési szezonban tűzifaként való felhasználásra.

Szerintük emellett a rendelet veszélyezteti a védett hazai erdőket és az állatvilágot; a fák vágáskorára, az erdők felújítására vonatkozó szabályok rendelettel történő felülírása évtizedekkel hátráltathatja Magyarország védekezését a klímaváltozással szemben; és a védett erdőkben a rendelettel szabályozott módon történő fakivágás, tarvágás nem megengedhető.

A levél végén azt írják, bíznak abban, hogy a kormány a negatív hatásokat mérlegelve felülvizsgálja korábbi döntését, ezzel is biztosítva a fenntarthatóságot, a környezeti értékek megóvását, valamint a jövő nemzedékének egészséges környezethez való jogát.

A kormány az energiaválságra hivatkozva enyhítette a fakitermelés szabályait. Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár arról beszélt, hogy semmiféle erdőirtásról nincs szó, azonban szakemberek és környezetvédők is hevesen kritizálták a döntést, itt olvashatja részletes elemzésünket a témában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!