Már látható Európa legnagyobb tűzijátékának egy része

2022. augusztus 9. – 12:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy olvasónk bukkant rá az Európa legnagyobb tűzijátékának ígérkező augusztus 20-i ünnepség előkészületeire az észak-pesti Újpesti-öbölben. „Készülnek az elúszó milliárdok” – írta a kedd délelőtt csinált fotói mellé a Facebookon.

Fotó: Olvasói fotó / Telex Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

A négynapos program keretében a tervek szerint 32 percig fognak durrogtatni, ám az esemény közel sem mentes a vitáktól, hiszen

  • több vidéki város, köztük fideszes (Székesfehérvár) és ellenzéki (Salgótarján) vezetésű is lemondta a tűzijátékot, jellemzően takarékossági okokra hivatkozva.
  • Márki-Zay Péter először a bánatos gyerekszemek miatt nem akarta ezt megtenni, ám azóta a helyiek máshogy határoztak.
  • Nem tudjuk pontosan, mennyibe kerül a kormány által rendezett négynapos ünnepség, azt viszont a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából igen, hogy a rakéták ára a tavalyival megegyező módon bruttó 1,65 milliárd forint volt.
  • Kovács Zoltán kormányszóvivő az egészet annyival ütötte el, hogy csupán hangulatkeltés zajlik, és amúgy is, most már drágább lenne nem megtartani az ünnepséget, mint igen.
  • Viszont ha a tűzijáték drága is lesz, az italok nem: a 350 forintos sört például a propagandamédia úgy tálalta, hogy azzal máris legyőztük a háborús inflációt, de azóta már tudjuk, hogy az energiaital is csak 350, míg a „keserű” (bármi is legyen ez) 450 forintba kerül majd.

Frissítés: Saját Facebook-posztjuk alapján kiderült, a Hunsteel végzi az ünnepség előkészítési munkálatait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!