Hódmezővásárhelyen és Százhalombattán is elmarad az augusztus 20-i tűzijáték

2022. augusztus 3. – 18:48

Másolás

Vágólapra másolva

Hódmezővásárhelyen és Százhalombattán is elmarad az augusztus 20-i tűzijáték – derült ki a két város polgármestereinek közleményeiből.

Márki-Zay Péter korábban azt mondta, hogy megtartják Hódmezővásárhelyen a tűzijátékokat. Ezt azzal indokolta, hogy megfontolta a pro-kontra érveket, és „inkább a rászoruló gyerekeknek és a szenvedő kisvállalkozóknak kedvez”.

Később viszont úgy döntött, hogy inkább megkérdezik a város lakóit. A helyiek az ingyenes városi újságban elhelyezett lapon dönthettek a kérdésben. Több mint ötszáz szavazat érkezett: 460-an nemmel, 41-en igennel voksoltak, 8 szavazat érvénytelen volt.

„A tűzijáték törlésével felszabadult másfél millió forintot egyebek mellett a szociálisan rászorulók megsegítésére fordítjuk” – írta Facebook-oldalán. Hozzátette: mivel a beszállítót – akit közbeszerzési eljárással választottak ki – KATA-s vállalkozó, ezért az ő megsegítésére gyűjtést szerveznek.

Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere szintén arról írt a közösségi oldalán, hogy végül nem lesz tűzijáték a városban. Itt is megkérdezték a helyieket arról, hogy mit tartanának helyesnek. A szavazók 91,6 százaléka azt akarta, hogy ne tartsanak a tűzijátékot a Battai Napokon és a Summerfesten – írta Vezér.

Az elmúlt hetekben sorra jelentették be a vidéki városok, hogy idén nem tartják meg a szokásos augusztus 20-i tűzijátékot – ezek között volt a Veszprém megyei Sümeg is. Győrben és Debrecenben évek óta nincs, Pécsen a klímavédelemre is hivatkoztak. Kistarcsán a város fideszes polgármestere, saját zsebből fizeti a tűzijáték költségeit, hogy ne kelljen lemondani azt.

Budapesten megtartják a látványosságot, a kormány ráadásul Európa legnagyobb tűzijátékával és négynapos programmal készül augusztus 20-ra. A költségekről annyit lehet tudni, hogy csak a rakéták 1,6 milliárd forintba kerülnek, a további részleteket azonban tíz évre titkosították.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!