Székesfehérváron már két éve nincs, és idén sem lesz augusztus 20-i tűzijáték

2022. július 21. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

Már két éve nincs, és idén sem lesz városi tűzijáték Székesfehérváron, eleget téve a fehérváriak korábbi döntésének – derült ki az önkormányzat honlapjáról.

Székesfehérváron még 2019-ben, a lakók döntötték el, hogy a továbbiakban nem szeretnének tűzijátékot, ezért az elmúlt években már sem a szilveszteri ünnepségnek, sem a helyi Királyi Napoknak nem része a tűzijáték.

Székesfehérvár a nyolcadik város azon a listában, ahol biztosan nem rendeznek augusztus 20-i tűzijátékot – Fehérvár esetében annyi az eltérés, hogy itt már korábban sem volt.

A többi település polgármestere eltérően indokolta, hogy miért nem tartanak idén tűzijátékot: Siófokon például a „háborúban érintett nemzetek szenvedő polgári lakosságával” szeretnék kifejezni együttérzésük, még Törökbálinton és Sümegen a polgármester az energiaválságot és a spórolást nevezte meg okként. Salgótarjánban pedig azoknak szerveznek szakemberekkel konzultációs foglalkozásokat, akik a kata változása miatt kerültek nehéz helyzetbe.

A tűzijátékok lemondása a napokban azért került a hírek középpontjába, mert a kormány Európa legnagyobb tűzijátékával és négynapos programmal készül az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ára. Annyi biztos, hogy csak a rakéták 1,6 milliárd forintba kerültek idén – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség, viszont a járulékos elemekről és az ünnepségsorozat további költségeiről már nem árultak el információkat.

A Szabad a Hang oldalán petíció indult a budapesti állami tűzijáték ellen, amit a cikk megjelenésekor már 150 ezren írtak alá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!