Fidesz: Gyurcsány

2022. augusztus 3. – 16:15

Fidesz: Gyurcsány
A Fidesz választási plakátja 2022 márciusában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsányék már nyomorba taszították volna az országot, a nyugdíjasoknak nagyon fájna, és nem lenne Magyarországon gáz, áram, valamint benzin sem. De a rezsicsökkentést is egyedül a DK elnöke akarja eltörölni, a vidékieket pedig kórházak bezárásával büntetné, ha hatalomra kerülne. A Fidesz 12 évnyi kétharmados kormányzás után egy alternatív, Gyurcsány vezette országtól védi meg minden nap a szavazóit. Márciusban még azt ígérték: a választás tétje, hogy senkinek ne kelljen többet gyurcsányoznia. Ehhez képest öt nap alatt öt közleményt küldtek ki a DK elnökéről azon a héten, amikor 416 forintba került egy euró és rekordszinten volt az infláció. A rezsicsökkentés részleges eltörlése miatt pedig ismét a volt miniszterelnökre mutogatnak.

„Én egyetlen dologra figyelek, már nem ma kezdtem ezt a szakmát, én azt nézem, hogy ki a főnök, és a jelölt személye ebből a szempontból nem játszik szerepet. A főnök mindig a legerősebb párt elnöke” – mondta Orbán Viktor a tavaly decemberi kormányinfón, amikor az ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, Márki-Zay Péterről kérdeztük. A miniszterelnök vezetett már négypárti koalíciós kormányt, és tapasztalatai szerint a főnök mindig a legerősebb koalíciós párt elnöke. „Mindegy, hogy kit hová állítanak, meg mit ragasztanak a homlokára. Én tudom, ki a főnök. Nem kell ezen sokat gondolkodnom.”

Ekkorra már túl voltunk a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” címen indított fideszes aláírásgyűjtésen, amit az ellenzéki előválasztás után pillanatok alatt változtattak át „Stop Gyurcsány, Stop Márki-Zay!” feliratra. Kocsis Máté azzal indokolta a petíció értelmét, hogy „Márki-Zay Péter lesz az, akinek a hátán Gyurcsány Ferenc visszatérne a hatalomba”. Nem ez volt az első ilyen akciója a Fidesznek, legalább 15 év permanens gyurcsányozás után startolt el az idei választási kampány.

A miniszterelnök februári évértékelő beszédében ismét egyértelműen kijelölte politikai ellenfelét a volt miniszterelnök személyében, de megfogalmazta az április 3-i választás tétjét is, ami szerinte nemcsak a Fidesz győzelme, hanem Gyurcsány Ferenc végleges leléptetése a politika színpadáról. „Bevallom, abban reménykedem, akármilyen szívósak is az osztályharcos kommunisták, akármilyen fejlett is a klóntechnikájuk, ha most legyőzzük őket, nem tudnak annyi MiniFerit gyártani, hogy még egyszer akárcsak sorompóba is léphessenek” – fogalmazott híveinek a miniszterelnök.

„Azért, hogy senkinek ne kelljen többet gyurcsányozni: április 3-án csak a Fidesz!”

– emelték pár héttel később még feljebb a választás tétjét a Fidesz hivatalos Facebook-oldalán.

Kommentben pedig Kocsis Máté februári parlamenti beszédét idézték fel: „Nekünk nem az esik jól, hogy gyurcsányozunk. Nekünk az esne jól, ha Gyurcsány Ferenc eltűnne a magyar közéletből” – mondta a Fidesz frakcióvezetője, és azt is hozzátette, hogy óriásit téved a DK elnöke, „amikor azt hiszi, hogy nekünk valami kéjes örömet okoz gyurcsányozni”.

Nem tartották be a választási ígéretet

Április 3-án a Fidesz minden eddiginél nagyobb győzelmet aratott az országgyűlési választáson, az ellenzék pedig darabjaira hullott szét. A választás után egy pillanat alatt tették félre Márki-Zay Pétert a kormánypárti kommunikációban, mint ahogy az ellenzéki szereplők nagy részét is erősen hanyagolják az elmúlt hónapokban. Egyvalami azonban nem változott:

A Fidesz választási ígéretével ellentétben Gyurcsány Ferenc nem tűnt el, és a gyurcsányozást sem hagyták abba. Sőt, még feljebb is tekerték egy fokkal.

Az Országgyűlés május 2-i alakuló ülése óta már 167 alkalommal hangzott el a volt miniszterelnök vezetékneve és 83-szor a teljes neve a parlamenti felszólalásokban, de Kocsis Máté, Hollik István és Nacsa Lőrinc nyilatkozatokban és Facebook-posztokban is élen járt a gyurcsányozásban.

Az utóbbi hetekben azonban a nyilatkozatok mellett a Fidesz közleményekben is látványosan felpörgette a gyurcsányozást. Azon a héten, amikor történelmi mélyponton járt a forint (416 forintba került egy euró), és rekordot döntött az infláció, öt nap alatt öt közleményt adtak ki a DK elnökéről. Miután pedig a kormány bejelentette a rezsicsökkentés részleges eltörlését, azt állították, egyedül Gyurcsány akarja megszüntetni a rezsicsökkentést, és ha a volt miniszterelnök lenne most hatalmon, egy napig sem lett volna eddig rezsicsökkentés Magyarországon.

Nem véletlenül vette elő ismét erőteljesebben a gyurcsányozást a Fidesz: a saját szavazóinak is meg kell mutatnia, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetnél is lehetne rosszabb. A Hollik István vezette fideszes kommunikációs stáb rövid, jól bejáratott panelekből álló, azonos sémára épülő közleményekkel sorozza meg a nyilvánosságot. „Ha Gyurcsányékon múlna…” – kezdődnek a pár soros szövegek, amelyekben

disztópiát építenek fel arról a Magyarországról, amelyet Orbán Viktor helyett Gyurcsány Ferenc vezetne 2022-ben.

Ettől a disztópiától védi meg a Fidesz az országot, és ebben a keretezésben a mindennapi valóság már korántsem tűnik olyan tragikusnak a választóik szemében, akik egyébként napról napra azzal szembesülnek a boltban, hogy egyre több és több pénzt hagynak ott, és akiknek azt ígérték a kampányban, hogy az eddigi formájában megmarad a rezsicsökkentés. A közleményekkel folyamatosan megerősítik a félelmet, hogy egyszer még visszatérhet a hatalomba Gyurcsány, és egyúttal azt próbálják bizonyítani, hogy a biztonságos megélhetést egyedül a Fidesz tudja garantálni.

A rövid közlemények felépítését kombinálják is néha: hol az alternatív, Gyurcsány vezette Magyarországgal hasonlítják össze a valóságot, hol pedig a 2010 előtti Gyurcsány-kormány intézkedéseit helyezik párhuzamba a Fidesz lépéseivel. Az üzenet azonban mindig azonos: bármi történjen is, sokkal rosszabb lenne, ha Gyurcsány vezetné az országot, ezzel szemben a Fidesz megvédi az embereket.

Nem lenne gáz, áram, benzin, nyugdíj, és a rezsicsökkentést is eltörölték volna

Megnéztük, hogy néz ki az a disztópia, amelyben a DK elnöke a miniszterelnök. A Fidesz május óta kiadott közleményei szerint Gyurcsány Ferencék

  • „már nyomorba taszították volna a lakosságot a megszorításokkal”;
  • „belerángatták volna Magyarországot a háborúba”;
  • „eltörölték volna a rezsicsökkentést”; sőt
  • „egy napig sem lett volna rezsicsökkentés Magyarországon”, ezért
  • „a rezsiért és az élelmiszerekért a sokszorosát kellene fizetni” és
  • „se nagycsaládos, se kiscsaládos, se nyugdíjas egy fillér rezsikedvezményt sem kapna.”
  • „El akarták zárni az olajat és a gázt a magyarok előtt”, ezért Brüsszelben „megszavazták volna az olaj és gáz elzárását”; de a baloldal valójában
  • „Brüsszel minden olyan javaslatára rábólintott, amivel még tovább növelték volna a magyar emberek kiadásait”; és
  • „a válság már elsöpörte volna Magyarországot.”
  • „Elszabadították volna a gáz, az áram, a távhő és a benzin árát, és ezzel teljes válságba sodorták volna a családokat, a nyugdíjasokat és a magyar gazdaságot”;
  • „A benzinért már dupláját, az áramért háromszorosát, a földgázért hatszorosát kellene fizetni”;
  • „A mostani 480 forint helyett 800 forintért lehetne tankolni”;
  • Sőt, „se benzin, se árstop, se gáz, se áram, se rezsicsökkentés nem lenne” Magyarországon;
  • „Már négyszeres lenne az áremelkedés, mert ők már rég elszabadították volna a rezsi- és benzinárakat”;
  • „Az égvilágon semmi sem védené most a magyarokat a háborús inflációtól”; és
  • „sokkal többe kerülne egy átlagos magyar család megélhetése”;
  • „A magyar nyugdíjasoknak már nagyon fájna”; mert
  • „se nyugdíj, se nyugdíjemelés, se 13. havi nyugdíj, se rezsicsökkentés, se élelmiszerárstop nem lenne”;
  • „Megdupláznák a vállalkozásokat terhelő adókat”; és
  • „kockára tennék a munkahelyeket”;
  • „A kórházak bezárásával büntetnék a vidéket”; és
  • nem emelték volna meg az orvosi, ápolói béreket, valamint az egészségügyi fejlesztések is elmaradtak volna az utóbbi években.
  • Nem utolsó sorban pedig „már megint hazudnak reggel, délben meg este.”
Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc adják le szavazatukat a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben, az országgyűlési választáson és a gyermekvédelmi népszavazáson, 2022. április 3-án – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc adják le szavazatukat a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben, az országgyűlési választáson és a gyermekvédelmi népszavazáson, 2022. április 3-án – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

De lássunk pár kormánypárti visszaemlékezést is a 2010 előtti világra, amivel aztán szembeállítják a Fidesz intézkedéseit. A Fidesz közleményei szerint a Gyurcsány-kormány idején

  • tönkretették az egészségügyet, „700 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, eladósították és bezárták a kórházakat, bevezették a kórházi napidíjat, és több ezer egészségügyi dolgozót tettek az utcára és üldöztek el az országból”;
  • Az egészségügyi dolgozóktól elvettek egyhavi bért, és „megalázóan alacsony bérért dolgoztatták őket”;
  • „A nehéz időkben ők mindig megszorításokkal terhelték a magyar embereket”;
  • „megélhetési válságot és brutális megszorításokat hoztak a magyarokra”;
  • „Minden élelmiszer áfáját emelték és a fizetésekhez viszonyítva a magyar családoknak volt a legdrágább a gáz és az áram ára az egész Európai Unióban”, mert
  • „duplájára emelték az áram árát, háromszorosára a gáz árát, nem szavazták meg a rezsicsökkentést és több éve az eltörlését követelik”.
  • „Már csak IMF-hitelből tudták fizetni a nyugdíjakat, elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat és egekbe emelték nekik a rezsit”;
  • a titkosszolgálat pedig lehallgatta és lejáratta az ellenzéki képviselőket.

Ehhez képest megnyugtató lehet minden Fidesz-szavazónak, hogy a kormány Orbán Viktor vezetésével

  • „egyedülálló intézkedésekkel védi a lakosságot”;
  • „nem hagyja, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát, ezért bevezették az élelmiszerárstopot, a benzinárstopot, a rezsistopot és a kamatstopot”;
  • „Mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyarokat a háborús inflációtól és annak káros gazdasági következményeitől”, ezért több termék árát befagyasztotta, és az elmúlt években több termék esetében jelentős áfacsökkentést vezetett be;
  • „A magyarok tudnak tankolni, ráadásul Európa legalacsonyabb árán jutnak üzemanyaghoz”;
  • „A Fidesz–KDNP a béke pártján áll”, ezért szorgalmazza, hogy „mihamarabb legyen tűzszünet és megkezdődjenek a béketárgyalások”;
  • A koronavírus-járvány és az elhúzódó háború idején is az egészségügyben dolgozók mellett állt; és
  • „mindent megtesz azért, hogy a magyar családokat meg tudja védeni a háborús inflációtól”;
  • „A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra”, mert a háborús inflációt is követi a nyugdíjemelés, fenntartják a rezsicsökkentést és árstopokkal védik meg az időseket a háborús áremelkedéstől.

Mindeközben Gyurcsány Ferenc sem tétlenkedik, ő is látványosan felpörgette a Facebook-oldalát. Olyan gondolatokat ír nap mint nap, mint például hogy Orbánék zsákutcába vezették és „tönkreteszik az országot”, „Magyarország megrogyott”, „a kormány törvénytelen”, „összedől minden”, Orbán Viktor pedig „semmit nem tanult elődjei tévedéseiből”, vereséget szenvedett, „az öregúr bajban van”, „szorítja már ez a kabát”, „valójában hazudik”, és „ott térdel most Brüsszel előtt”.

„Jönni fog majd egy nyugodt, megbízható, emberi kormány” – ígéri követőinek a DK elnöke, és azt írja:

„Magyarországnak olyan kormány kell, amelyikben megbíznak az emberek, amelyikben megbízik a világ. Ilyen kormányunk lesz. Készülünk.”

Gyurcsány szerint ők lesznek a rendszerváltók, és az a dolguk, hogy minél gyorsabban visszatérjenek a történelem főutcájára. Készülünk – írja minden posztjában.

Ha Gyurcsányékon múlna…

A cikk végén a politikai ínyenceknek összeszedtük a Fidesz április 3-a óta kiadott összes, 26 darab Gyurcsány Ferencről szóló közleményét:

Május 18.
A Gyurcsány-párt nem ért magyarul – Reagálás Barkóczi Balázs (DK) közleményére
A Demokratikus Koalíciónak gondjai akadtak a magyar nyelv értelmezésével, ugyanis egy betű sem igaz a kulturális bizottság mai üléséről kiadott közleményükből.
A Gyurcsány-párt nem tanul semmiből, a „reggel, éjjel meg este” előadott hazugságok már nem működnek.

Május 27.
Gyurcsányék semmilyen árstopot nem támogattak
Gyurcsányék semmilyen eddigi árstopot nem támogattak, és képesek lennének háborúba sodorni az országot. A baloldal támadta a benzinárstopot, az élelmiszerárstopot, el akarják törölni a rezsicsökkentést, és energiaválságba akarják sodorni az országot. Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók okozzák az európai áremelkedéseket, a magyar kormány egyedülálló intézkedésekkel védi a lakosságot. A benzin ára nálunk a legalacsonyabb, és a rezsicsökkentés fenntartásáért létrehozzuk a rezsivédelmi alapot.

Május 28.
Ellenzéki képviselők lehallgatásával és lejáratásával a Gyurcsány-kormány idején foglalkozott a titkosszolgálat Reagálás Rónai Sándor (DK) nyilatkozatára
Ellenzéki képviselők lehallgatásával és lejáratásával a Gyurcsány-kormány idején foglalkozott a titkosszolgálat. A baloldal ma saját magát járatja le!

Június 1.
Gyurcsányék a kórházak bezárásával büntetnék a vidéket Reagálás Komáromi Zoltán mai kórházbezárásokkal kapcsolatos kijelentésére
A baloldal nem változott semmit, Gyurcsányék a kormányzásuk alatt is sorra zárták be a kórházakat, és ma is ezt akarják. Miközben naponta az egészségügyről papolnak, most azzal álltak elő, hogy 60-70 kórházat be kellene zárni. Gyurcsányék a kórházak bezárásával büntetnék a vidéket. A baloldal kormányzása alatt is tönkretette az egészségügyet, 700 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, eladósították és bezárták a kórházakat, bevezették a kórházi napidíjat, és több ezer egészségügyi dolgozót tettek az utcára, és üldöztek el az országból. A baloldal az egészségügyi dolgozóktól elvett egyhavi bért, megalázóan alacsony bérért dolgoztatták őket.

Június 9.
Gyurcsányék mostanra már elszabadították volna a gáz, az áram és a benzin árát Reagálás Varju László (DK) nyilatkozatára
Ha most Gyurcsány és a baloldal kormányozna, akkor mostanra már belerángatták volna Magyarországot a háborúba, eltörölték volna a rezsicsökkentést, megszavazták volna az olaj és gáz elzárását, elszabadították volna a gáz, az áram, a távhő és a benzin árát, és ezzel teljes válságba sodorták volna a családokat, a nyugdíjasokat és a magyar gazdaságot.

Június 10.
Ha Gyurcsányékon múlna, már a magyar nyugdíjasoknak is háromszorosa lenne a gáz és az áramReagálás Dávid Ferenc (DK) nyilatkozatára
Ha most Gyurcsány és a baloldal kormányozna, akkor mostanra már a magyar nyugdíjasoknak is háromszorosa lenne a gáz és az áram ára, ahogy Európa több más országában. A baloldal Brüsszel és a külföldi üzleti körök megrendelésére már simán eltörölte volna a rezsicsökkentést, az árstopokat, és elzárta volna a magyarok előtt is a gázt és az olajat.

Június 13.
Ha Gyurcsányékon múlna, már négyszeres lenne az áremelkedésReagálás Barkóczi Balázs (DK) sajtótájékoztatójára
Ha Gyurcsányékon múlna, már a magyaroknak is négyszeres lenne az áremelkedés, mert a baloldal mostanra már eltörölte volna a rezsicsökkentést, a benzinárstopot és az élelmiszerárstopot is. A baloldal politikájával az áram ára a jelenlegi több mint háromszorosára, a földgáz ára öt és félszeresére, a benzin ára 800 forintra emelkedne, és mindez brutálisan emelné az élelmiszerek árát is.

Június 21.
A baloldal kockára tenné a munkahelyeket
A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal a mai parlamenti szavazáson világossá tette, hogy megduplázná a vállalkozásokat terhelő adókat. Az általuk támogatott, 15 százalékos globális minimumadó ugyanis lényegben ezt jelentené Magyarországon. Ez még békeidőben is komoly terhet jelentene a vállalkozásoknak, nemhogy egy háborús gazdasági válság idején. A jelenlegi helyzetben gazdasági növekedésre, adócsökkentésre, beruházásösztönzésre van szükség, mert csak így tudjuk megvédeni a munkahelyeket.

Június 21.
A baloldal válság idején magára hagyta a magyar embereketReagálás Barkóczi Balázs (DK) sajtótájékoztatójára
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt a világban mindenütt nő az infláció. Azonban a Fidesz–KDNP nem fogja hagyni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát, ezért vezettük be az élelmiszerárstopot, a benzinárstopot, a rezsistopot és a kamatstopot. Ha a baloldal lenne hatalmon, sokkal többe kerülne egy átlagos magyar család megélhetése, hiszen a baloldal nemet mondott a rezsicsökkentésre, a benzinárstopra és az élelmiszerárstopra is! Ismerjük már jól a baloldal válságkezelését, a nehéz időkben ők mindig megszorításokkal terhelték a magyar embereket. A baloldal kormányzása alatt minden élelmiszer áfáját emelte, és a fizetésekhez viszonyítva a magyar családoknak volt a legdrágább a gáz és az áram ára az egész Európai Unióban. Ha Gyurcsányék hatalomra kerültek volna, már a magyaroknak is négyszeres lenne az áremelkedés, mert a baloldal mostanra már eltörölte volna a rezsicsökkentést, a benzinárstopot és az élelmiszerárstopot is.

Június 23.
A baloldal megélhetési válságot és brutális megszorításokat hozott a magyarokraReagálás Barkóczi Balázs (DK) nyilatkozatára
Álságos, amikor Gyurcsányék beszélnek áfacsökkentésről. Amikor a baloldal hatalmon volt, minden élelmiszer áfáját emelte, ráadásul a legtöbb élelmiszer esetében azt több mint duplájára növelték. A baloldal megélhetési válságot és brutális megszorításokat hozott a magyarokra. Ezzel szemben a Fidesz–KDNP már az elmúlt években több termék esetében jelentős áfacsökkentést vezetett be. A baloldal ezek közül egyiket sem támogatta! A Fidesz–KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyarokat a háborús inflációtól és annak káros gazdasági következményeitől, ezért több termék árát befagyasztottuk. Azonban, ha a baloldalon múlna, sem élelmiszerárstop, sem benzinárstop, sem kamatstop és rezsistop sem lenne, helyette a magyar emberekkel fizettetnék meg a háború költségeit.

Június 24.
Gyurcsány pártja soha nem szavazta meg a benzinárstopot
Gyurcsány pártja soha nem is szavazta meg a benzinárstopot. Ha rajtuk múlt volna, akkor a magyarokat az elmúlt hét hónapban sem védte volna semmiféle árstop, és a mostani 480 forint helyett 800 forintért lehetne tankolni. Gyurcsányék még arra is rábólintottak volna, hogy zárják el az olajat a magyar emberek és gazdaság előtt.

Június 28.
Gyurcsányékkal már se benzin, se árstop nem lenneReagálás Varju László (DK) nyilatkozatára
Ha Gyurcsányékon múlna, már se benzin, se árstop, se gáz, se áram, se rezsicsökkentés nem lenne, és már belerángatták volna Magyarországot a háborúba. A baloldal el akarta zárni az olajat és a gázt a magyarok előtt, és nem szavazta meg a benzinárstopot sem. A magyarok tudnak tankolni, ráadásul Európa legalacsonyabb árán jutnak üzemanyaghoz.

Június 30.
A háborúpárti baloldal nem támogatta az inflációcsökkentő intézkedéseketReagálás Rónai Sándor (DK) nyilatkozatára
Ha Gyurcsányékon múlna, a magyarokat az elmúlt hét hónapban sem védte volna semmiféle árstop, mivel a háborúpárti baloldal nem támogatta egyik inflációcsökkentő intézkedést sem. A háborús inflációnak és a fenyegető háborús gazdasági válságnak csak a béke vethet véget. A Fidesz–KDNP a béke pártján áll, ezért szorgalmazzuk, hogy mihamarabb legyen tűzszünet, és megkezdődjenek a béketárgyalások. Ha lesz béke, nem lesz háborús infláció.

Július 1.
A baloldal sosem becsülte az egészségügyi dolgozókatReagálás a baloldali pártok Semmelweis-napi nyilatkozataira
A baloldal sosem becsülte az egészségügyi dolgozókat, a 2010 előtti Gyurcsány-, Bajnai-kormányok elvettek tőlük egyhavi bért, több ezer orvost és ápolót üldöztek el az országból. Következetesen elvonták a pénzeket az egészségügytől, kórházakat zárattak be, miközben vizit- és kórházi napidíjakkal sarcolták meg a betegeket. Ha a baloldalon múlt volna, orvosi, ápolói béremelések és egészségügyi fejlesztések sem lettek volna az elmúlt években, ők ugyanis egyiket sem szavazták meg. Mindezekkel szemben a Fidesz–KDNP a koronavírus-járvány és az elhúzódó háború idején is az egészségügyben dolgozók mellett áll, és ezúton is köszönetet mond a mindennapi áldozatos munkájukért.

Július 1.
A baloldal már rég elszabadította volna a rezsi- és a benzinárakatReagálás Varju László (DK) nyilatkozatára
Ha Gyurcsányékon múlna, már négyszeres lenne az áremelkedés, mert ők már rég elszabadították volna a rezsi- és benzinárakat, és ezzel teljes válságba sodorták volna a családokat, a nyugdíjasokat és a magyar gazdaságot. A baloldal nem támogatta sem a rezsicsökkentést, sem az árstopokat, ők a magyar emberekkel akarják megfizettetni a háború árát. A Fidesz–KDNP azonban támogatja azokat az egyedülálló intézkedéseket, amik védik a lakosságot a háború hatásaitól. A háborúpárti baloldallal szemben szerintünk a háborús inflációnak és a fenyegető háborús gazdasági válságnak a béke vethet véget.

Július 4.
Gyurcsányék a nyugdíjasokra is rászabadítanák a háború árátReagálás Gréczy Zsolt (DK) nyilatkozatára
Ha Gyurcsányékon múlt volna, már nyugdíj se lenne ebben az országban, kormányzásuk alatt már csak IMF-hitelből tudták fizetni a nyugdíjakat, elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat, és egekbe emelték nekik a rezsit. A DK még a nyugdíjasokra is rászabadítaná a háború árát, folyamatosan támadják a rezsicsökkentést és az árstopokat. A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra, a háborús inflációt is követi a nyugdíjemelés, fenntartjuk a rezsicsökkentést és árstopokkal védjük az időseket a háborús áremelkedéstől.

Július 5.
Ha Gyurcsányékon múlna, a benzinért dupláját, az áramért háromszorosát, a gázért hatszorosát kellene már fizetniReagálás Barkóczi Balázs (DK) nyilatkozatára
Egész Európában évtizedes csúcson van az infláció a háború és a brüsszeli szankciók miatt. A magyar embereket jelentősen védi a háborús áremelkedéstől a rezsicsökkentés, a benzinárstop és az élelmiszerárstop. Ha Gyurcsányékon múlna, az égvilágon semmi sem védené most a magyarokat a háborús inflációtól, és a benzinért már dupláját, az áramért háromszorosát, a földgázért hatszorosát kellene fizetni, hiszen a baloldal semmilyen árstopot nem szavazott meg, és a rezsicsökkentést is el akarja törölni.

Július 6.
Gyurcsányék a magyar családokkal fizettetnék meg a háború árátReagálás Kálmán Olga (DK) nyilatkozatára
Gyurcsányék a magyar családokkal fizettetnék meg a háború árát, ők ugyanis bevezették volna az elhibázott brüsszeli olajembargót, és háborúba sodorták volna az országot. A rezsiért és az élelmiszerekért a sokszorosát kellene fizetni, ha Gyurcsányék lennének kormányon. A Fidesz–KDNP viszont mindent megtesz azért, hogy a magyar családokat meg tudja védeni a háborús inflációtól, ezért támogatjuk az élelmiszerárstop, a benzinárstop és a rezsicsökkentés fenntartását, valamint a béke mielőbbi rendezését.

Július 7.
Gyurcsányékkal a nyugdíjasoknak már nagyon fájnaReagálás Gréczy Zsolt (DK) sajtótájékoztatójára
Gyurcsányékkal a magyar nyugdíjasoknak már nagyon fájna, mert a baloldal a háború árát az idősekkel is megfizettetné. A baloldallal már se nyugdíj, se nyugdíjemelés, se 13. havi nyugdíj, se rezsicsökkentés, se élelmiszerárstop nem lenne. Gyurcsány pártja semmilyen árstopot nem szavazott meg, és a legagresszívabban támadja a rezsicsökkentést, ami nélkül az áram ára már háromszorosára, a gáz ára hatszorosára nőtt volna az időseknek is.

Július 8.
Gyurcsányék már nyomorba taszították volna a lakosságotReagálás Dobrev Klára (DK) nyilatkozatára
Gyurcsányék az égvilágon semmivel nem enyhítenék a háborús áremelkedést se a nyugdíjasoknak, se senkinek, ellenkezőleg, már nyomorba taszították volna a lakosságot a megszorításokkal. A baloldal meg se szavazta az árstopokat, el akarják törölni a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat is. Az árstopoknak köszönhetően az infláció 6 százalékkal alacsonyabb, a rezsicsökkentés nélkül pedig már nálunk is hatszor többet kellene fizetni a gázért és ötször többet az áramért, mint Európa más országaiban.

Július 13.
Egyedül Gyurcsány akarja megszüntetni a rezsicsökkentést Reagálása Dobrev Klára (DK) nyilatkozatára
Gyurcsányék megint hazudnak, egyedül Gyurcsány akarja megszüntetni a rezsicsökkentést. Ha a baloldalon múlott volna, akkor egy napig sem lett volna rezsicsökkentés Magyarországon. Gyurcsányék kormányzásuk alatt duplájára emelték az áram árát, háromszorosára a gáz árát, nem szavazták meg a rezsicsökkentést és több éve az eltörlését követelik. A rezsicsökkentés kilencedik éve – a jelenlegi háborús energiaválságban is – védi a magyar családokat. A rezsicsökkentés továbbra is fennmarad, ezt szolgálja a rezsivédelmi alap és a kormány mostani döntése is. A kormánypártok egyetértenek azzal, hogy a jelenlegi háborús energiaválságban nem fér bele, hogy korlátlan mennyiségben fogyasztható a csökkentett árú energia. A magyar családok háromnegyede átlagfogyasztó, őket továbbra is 100 százalékban védi a rezsicsökkentés, és az átlagfogyasztásig továbbra is mindenki havi közel 159 ezer forintot spórol meg a rezsicsökkentéssel.

Július 14.
A rezsicsökkentés marad, azt egyedül csak Gyurcsányék akarják eltörölniReagálás Varju László (DK) nyilatkozatára
Gyurcsányék már megint hazudnak reggel, délben meg este. A rezsicsökkentés minden magyar családnak és nyugdíjasnak megmarad, azt egyedül csak Gyurcsányék akarják eltörölni. Ha a baloldalon múlt volna, már rég beszántották volna a rezsicsökkentést és az öt-hatszoros háborús energiaárakat is simán már rászabadították volna a magyar emberekre. Továbbra is minden család és minden nyugdíjas spórolni fog a rezsicsökkentéssel. Az átlagfogyasztásig változatlanul az eddig csökkentett energiaárat kell fizetni, ez havonta továbbra is 159 ezer, éves szinten 1,9 millió forint megtakarítást jelent a családoknak.

Július 21.
Gyurcsányék már rég eltörölték volna a rezsicsökkentést - Reagálás a DK és a többi ellenzéki nyilatkozatra
Az a baloldal beszél most, amelyik már a kezdetek óta ellenezte a rezsicsökkentést és azóta is az eltörlését követelik. A baloldal a háború és az energiaválság közepette is arról beszél, hogy a rezsicsökkentés „hülyeség” és hagyni kellene, hogy az egekbe emelkedő piaci árat fizessék az emberek. A most bejelentett új rezsiszabályokkal is minden magyar családot, minden magyar nyugdíjast véd a rezsicsökkentés. Egy átlagos fogyasztású család ezután is a valós piaci ár hetedéért kapja meg az áramot, és a valós piaci ár tizedéért a gázt. A rezsicsökkentés fenntartásának köszönhetően egy átlagfogyasztású család ezután is havi 181 ezer forintot, éves szinten 2 millió 175 ezer forintot spórol meg. A rezsicsökkentés fenntartása Európában egyedülálló intézkedés.

Július 30.
Ha Gyurcsányékon múlna, mindenki piaci árat fizetne az üzemanyagért - Reagálás Molnár Csaba (DK) nyilatkozatára
Gyurcsányék folyamatosan támadják az üzemanyagárstopot, ha a baloldalon múlt volna, soha nem is vezették volna be a magyarok életét megkönnyítő árstopokat. Sőt a baloldal Brüsszel minden olyan javaslatára rábólintott, amivel még tovább növelték volna a magyar emberek kiadásait. A Fidesz-KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje a magyarokat a háborús inflációtól és annak káros gazdasági következményeitől, ezért az üzemanyagárstop marad, aminek segítségével több tízezer forintot spórolhatnak meg a családok havonta.

Augusztus 1.
Gyurcsány készülődik és a baloldali pártok neki készítik elő a terepet - Reagálás a baloldali pártok közös sajtótájékoztatójára
Gyurcsány megmondta, hogy újra készülődik, vissza akar térni a hatalomba és ehhez most ismét össze is terelte az összes kis tagozatát. A választások után szétesett és egymásnak eső baloldali pártok mostanra szolgaian azt csinálják, amit Gyurcsány Ferenc mond nekik, és neki készítik elő a terepet. Európa a háború és a brüsszeli szankció következményeit szenvedi, háborús infláció, háborús gazdasági és energiaválság alakult ki. Ha a baloldalon múlna, ez a válság már elsöpörte volna Magyarországot, mert a baloldal háborúba akarja sodorni az országot és a háború árát is teljesen az emberekkel fizettetné meg. A magyar családokat Európában egyedülálló intézkedések védik az árak, az energiaárak drasztikus emelkedésétől.

Augusztus 3.
Gyurcsányék se nagycsaládnak, se kiscsaládnak nem adnának rezsicsökkentéstReagálás Kálmán Olga (DK) nyilatkozatára
Ha Gyurcsányékon múlna se nagycsaládos, se kiscsaládos, se nyugdíjas egy fillér rezsikedvezményt sem kapna, mert a baloldal soha be se vezette volna a rezsicsökkentést és most is piaci árakat szabadítana a lakosságra. A rezsicsökkentés fenntartásával továbbra is minden család havi 181 ezer forintot spórol meg az áram- és a gázszámlán, a nagycsaládosok ezen felül még további akár havi 45 ezer forintot is, ha az eddig is évek óta működő módon igénylik a gázfogyasztási kedvezményt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!