Tusványos után megszólalt az amerikai nagykövetség: A rasszista retorika milliók népirtásával végződött

2022. július 27. – 18:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége elítél minden olyan ideológiát, politikai irányvonalat és retorikát, amely a gyűlölet és a megosztottság doktrínáinak ad teret”

– írja szerdán kiadott nyilatkozatában az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége. A szövegben ugyan nem emelik ki azt, miért érezték fontosnak a nagykövetségnél a rasszizmus elleni kiállást, de feltehetően Orbán Viktor szombati beszéde váltotta ki az amerikai diplomaták reakcióját. A miniszterelnök ugyanis nyíltan fajelméleti gondolatokat terjesztett, amikor arról beszélt Tusványoson: a magyar „nem kevert fajú nép”, mert „a Kárpát-medencében nem keverednek európai és Európán kívüli népek”.

„Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ami a 20. század vezetőinek rasszista és idegengyűlölő retorikájaként kezdődött, az végül milliók népirtásával végződött. Az emberi méltóság és egyenlőség nem ismer nemzeti határokat, és szilárdan hisszük, hogy az emberiség sokszínűsége egyben az egyik legnagyobb erőssége is”

– írja nyilatkozatában az amerikai nagykövetség.

Orbán Viktor fajokról értekező szélsőjobboldali nyilatkozatát minősítették már a napokban betegnek, elfogadhatatlannak, undorítónak, fajvédő, avagy nyilasbeszédnek, goebbelsi és hitleri értelemben vett náci szövegnek is. Többek között lemondott emiatt posztjáról Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott is, aki a Telexnek arról beszélt: „Nem igazolhatja politikai számítás sem, ha esetleg ezzel választói radikálisabb részét akarta volna kiszolgálni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!