Köves Slomó diszkomfortosan érezte magát, amikor Lázár és Kövér elment Csurka István temetésére

2022. július 13. – 14:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor „azon kevés emberek egyike, aki a világról alkotott elmélyült reflexióit praktikus, gyakorlatias cselekvéssel tudja következetesen összekapcsolni” – mondta a miniszterelnökről Köves Slomó, a kormányhoz közel álló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője az Indexnek adott interjúban. Köves szerint ez az adottság egy személyiségen belül nem mindennapos, és ez bizonyára nagy áldás a miniszterelnöknek.

Bár nincs napi kapcsolatban Orbán Viktorral, de úgy fogalmazott: nem lehet elégedetlen azzal a kiemelt figyelemmel, amit a miniszterelnök és a környezete részéről kap. „Egész biztos, hogy a kormányfő és a kormányzat nyitottsága és támogatása nélkül a vallási élet, az oktatás, a közösségi élet területén sokkal kevesebb lehetőség adódna az újjáéledő magyar zsidó közösségnek.”

Orbán Viktor fogadja David Laut, Izrael állam askenázi főrabbiját a Karmelita teraszán 2019. november 18-án – Fotó: Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda/
Orbán Viktor fogadja David Laut, Izrael állam askenázi főrabbiját a Karmelita teraszán 2019. november 18-án – Fotó: Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda/

Ha nincs is napi kapcsolatban a miniszterelnökkel, bőven volt már alkalma személyesen is beszélgetni vele. Az a benyomás – osztotta meg az interjúban Köves –, hogy a zsidóság, mint ethosz, átlagon felül érdekli Orbán Viktort, és „sokkal többet tud erről a közösségről és kultúráról, mint azt elsőre gondolnánk”.

Óriási eredménynek tartja a rabbi, hogy szerinte

„lassan hazánk az egyetlen hely Európában, ahol nem kell mindennapos túlélési stratégia, ha zsidóként akarsz élni”.

Ebben szerinte nagy szerepe van a kormányzat mostani politikájának és a zsidó közösségekkel való aktív együttműködésnek.

Szóba került az interjúban, hogy a kormány az elmúlt években szimbólumokban, elnevezésekben a Horthy-korszak számos elemét hozza vissza. Köves szerint a 2010-es évek elején volt egyfajta irány a Fidesz részéről, hogy változtasson azon a gyakran reflexió nélküli, egyoldalú történelemszemléleten, amit a „haladó értelmiség” képvisel a mindennapi politikában.

„A törekvéssel részben még azonosulni is tudok, persze azzal a kitétellel, hogy nem szerencsés, ha átesünk a ló túloldalára, de a reflexiómentesség ugyanúgy megmarad”

– fogalmazott a rabbi, aki szerint ez a téma az utóbbi öt-hat évben egyre kevésbé van napirenden. Ő ennek örül, mert voltak olyan pillanatok a 2010 utáni időszakban, amikor diszkomfortosan érezte magát.

Ilyen volt például Csurka István temetése 2012-ben, ahol több kormánypárti képviselő is ott volt. A ravatalnál állt Lázár János és Kövér László, míg a búcsúztatót Lezsák Sándor mondta. Ettől még nem gondolja Köves, hogy ezek a kormánytagok antiszemiták lennének, de „Csurka személye az antiszemitizmus jelképe volt a kilencvenes években, és ma sem lehet ettől függetleníteni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!