Továbbra is Rogán Antal a csúcsadózó a kormánytagok között, és jövedelme is messze lekörözi kollégáiét

2022. június 22. – 13:28

frissítve

Továbbra is Rogán Antal a csúcsadózó a kormánytagok között, és jövedelme is messze lekörözi kollégáiét
Gulyás Gergely és Rogán Antal a parlamentben 2022. május 24-én – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd éjjel nyilvánossá váltak a miniszterek aktuális, 2021-es évre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallásai. Az egyoldalas adatlapból kiderül, mennyi volt a politikusok összevont adóalapja, mennyi adót fizettek tavaly, és mekkora adókedvezményben részesültek. (A kormánytagok és országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatairól itt írtunk.)

Rogánnak továbbra is sokat hoz a találmánya

2020-ban Rogán Antal adózta a legtöbbet a kormánytagok közül, 29,1 millió forint szja-t fizetett be abban az évben, az összevont adóalapja 194,5 millió forint volt. 2021-ben még ennél is többet, 66,9 millió forintot fizetett be az államkasszának a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője. Értelemszerűen az adóalapja is emelkedett, nem is keveset: 2021-ben már 446 millió forint volt.

Rogán ezzel továbbra is rekordernek számít a kormánytagok között, még csak megközelíteni sem tudták a kollégái.

Ez nem is akkora meglepetés, ha azt nézzük, hogy találmánya minden eddiginél többet, 408 millió forintot hozott neki 2021-ben. Adókedvezményt nem vett igénybe a propagandaminiszterként emlegetett Rogán.

Hozzá képest elég szerény volt a jövedelme Orbán Viktornak: a miniszterelnök adóalapja 31 millió forint volt, ami után 4,7 milliót adózott. Nála sem szerepel adókedvezmény. A miniszterek többsége tavaly jóval többet keresett Orbánnál. Ez azonban változhat a jövőben és jelentősen emelkedhet Orbán adóalapja, hiszen a parlament nemrég fizetésemelést szavazott meg neki. Bruttó 3,5 milliót fog keresni, amihez jön még a bruttó 1,3 milliós képviselői fizetése.

Új miniszterek: a filozófus miniszter kereste a legtöbbet

Az ötödik Orbán-kormányban több újonc és pár régi arc is helyett kapott. Esetükben nem tudjuk megmondani, mennyivel nőtt az adóalapjuk és a befizetett szja-juk 2020-hoz képest, mivel nem voltak kormánytagok az előző ciklusban.

A filozófiát kedvelő Csák János kulturális és innovációs miniszternek tavaly összesen 72 millió forint adóköteles jövedelme volt, ami után 10,8 milliót adózott a Mol és a T-Mobile egykori vezetője. Rogán után Csák Jánosé volt a második legmagasabb jövedelem a kormánytagok közül.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is először kellett kormánytagként nyilvánosságra hoznia adóbevallását. Ő kicsivel több mint 11,7 millió forintot adózott 2021-ben. Az összevont adóalapja 15,9 millió forint volt, de a külön adózó jövedelmek rubrikában szerepel egy 62,5 milliós összeg is, ami után 9,3 millió forintot adózott le az egykori londoni nagykövet. Így jön össze a 11,7 milliós szja a több 68 milliós összjövedelem után.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Nem meglepő, hogy több helyről is volt jövedelme az újonnan kinevezett honvédelmi miniszternek, hiszen kaszinós és vasúti érdekeltségei mellett 80 százalékos részesedése van a cseh Aero Vodochody nevű hadiipari cégben, amelytől nemrég vásárolt 12 darab repülőgépet a honvédség. A honvédelmi miniszter került a dobogó harmadik fokára, ami a jövedelmeket illeti.

A következő miniszteri újonc Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki mostanában főleg a Ryanairrel folytatott nyilatkozat-karate miatt szerepel a sajtóban. A Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke 7,8 millió forint szja-t fizetett be tavaly. Az adóalapja 54 millió volt, és igényben vett 2,8 millió forintnyi adókedvezményt.

Négy év után újra kormányzati pozíciót vállalt Lázár János, így neki is nyilvánossá kellett tenni 2021-es adóbevallását. Ez alapján a 50,8 milliós jövedelme után 7,6 milliót adózott az építési és beruházási miniszter, és 479 ezer forint adókedvezményt is igénybe vett.

Hasonló összegek szerepelnek a másik nagy visszatérő, Navracsics Tibor adóbevallásában. A területfejlesztésért és európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter a 49 millió adóalapja után 7,2 millió forint szja-t fizetett be tavaly, 733 ezer forint adókedvezmény mellett.

Pintérnek csökkent a jövedelme, Palkovicsé a legtöbb adókedvezmény

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter jövedelme némileg nőtt 2020-hoz képest, és így az adóalapja is: 2020-ban 36 milliós adóalap után 5,5 milliót adózott Gulyás, tavaly 38 milliós adóalap után 5,7 milliót. A miniszterek fizetése 2019-ben nőtt jelentősen, addig például Gulyás 22 milliót keresett egy évben.

Varga Judit igazságügyi miniszter adóalapja egy hajszálnyival csökkent 2020-hoz képest, így az adója is kevesebb volt tavaly. 2020-ban 24,9 millió után 3,7 milliót adózott, míg tavaly 24,3 millió után 3,6 millió szja-t fizetett. Adókedvezménye nem volt.

Palkovics László ipari és technológiai miniszter összesen 6,1 milliót adózott tavaly a több mint 41 milliós jövedelme (36,6 millió + 7,4 millió) után. Palkovics igénybe vett adókedvezményt is, amivel 3,1 milliót spórolt meg. 2020-as bevallásában még csak 31,4 milliós jövedelem szerepelt, akkor 4,2 millió forint volt az szja-ja, de ugyanennyi adókedvezményben részesült.

A jelenlegi kormányból Palkovics László vette igénybe messze a legtöbb adókedvezményt.

Az előző ciklusban Novák Katalin volt a csúcstartó a maga 4,8 milliós adókedvezményével.

Palkovics nem csak miniszterként kap fizetést, vagyonnyilatkozata alapján havi bruttó 900 ezer forintot kap a kutatóprofesszori állásáért a Széchenyi István Egyetemen.

Szijjártó Péter külügyminiszter 38 milliós jövedelme után 5,2 milliót adózott, és a bevallásába beírt 480 ezer forint adókedvezményt is. 2020-hoz képest 2 millióval nőtt a jövedelme, viszont 200 ezer forinttal adózott többet tavaly. Az adókedvezménye két éve is ugyanennyi volt. Hasonló összegeket írt be bevallásába Semjén Zsolt, csak miniszterelnök-helyettesnél nem szerepel adókedvezmény.

2020-hez képest jóval kevesebb jövedelme volt tavaly Pintér Sándornak: a belügyminiszter 23,7 milliós és 2,6 milliós jövedelme után 3,5 milliót, illetve 389 ezer forintot adózott. 2020-ban sokkal jobban ment Pintérnek, akkor még 88 millió forint szerepel a külön adózó jövedelem sorban. Értelemszerűen többet is adózott abban az évben, az összes jövedelmét figyelembe véve 16,7 milliót.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Nagy István agrárminiszter 49 milliós jövedelmet vallott be, amit után 7,4 milliót adózott tavaly. Ez jelentős növekedés 2020-hoz képest, amikor 37,3 milliós jövedelemről és 5,5 milli forint szja-ról számolhatott be. Adókedvezményt egyik évben sem vett igénybe. A jövedelemnövekedés mögött az állhat, hogy az agrárminiszter havi bruttó 1 millió forintot kap a közelmúltban létrehozott Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem kuratóriumi tagjaként.

Varga Mihály pénzügyminiszternek 36,7 milliós jövedelme volt 2021-ben, és 5,5 millió forint szja-t fizetett. A 2020-as bevallásában forintra ugyanezek az összegek szerepelnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!