A vezető szerepért megy a harc Budapesten a DK és a Momentum között

Legfontosabb

2022. május 29. – 19:40

A vezető szerepért megy a harc Budapesten a DK és a Momentum között
Karácsony Gergely, Orosz Anna, Jószai Teodóra, Bősz Anett, Csőzik László és László Imre az Egységben Magyarország Szívéért konferencián 2022. március 28-án – Fotó: Orosz Anna / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Vita alakult ki a DK és a Momentum között a XI. kerületben, és emiatt elmaradt a fővárosi közgyűlés szerdai ülése, ahol új főpolgármester-helyettest választottak volna. A DK szerint zsarolni próbál a Momentum, a Momentum szerint a DK felrúgja a 2019-es újbudai megállapodást. Az elmúlt napokban több háttérbeszélgetést is folytattunk, hogy megértsük a két párt konfliktusának eredetét, amely túlmutat az újbudai vitán.

„Ma volt az első alkalom. De garantálom, hogy egyben az utolsó is” – fogalmazott Karácsony Gergely a Facebook-oldalán, miután elmaradt a fővárosi közgyűlés szerdán. A képviselők nagy része nem ment el az ülésre, és a testület így nem tudta elfogadni a napirendet sem, mint ahogy egy sor fontos kérdésben sem lehetett határozni.

Nem választották meg így a DK-s Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek Gy. Németh Erzsébet helyére, aki április óta az Országgyűlésben ül. A Momentum előre jelezte a többi pártnak, hogy az újbudai konfliktus miatt képviselőik nem fogják támogatni a DK-s politikus kinevezését, így pedig nem lett volna meg a többség a szavazásnál, ezért a DK képviselői el sem mentek az ülésre.

„A Demokratikus Koalíció szerint a viták természetes velejárói egy demokratikusan működő közösségnek, ezek azonban nem sodorhatják veszélybe Budapest kormányozhatóságát”

– reagált nem sokkal később a párt szóvivője. Barkóczi Balázs szerint a Momentumnak meg kell értenie, hogy „vigyáznunk kell Budapestre, mindarra, amit együtt elértünk, és ez sokkal fontosabb az időközi választásokkal kapcsolatos vitáknál”.

A Momentum szerette volna, hogy Bősz megválasztásától függetlenül legyen közgyűlés, szerintük lettek volna más fontos ügyek, de ebbe meg a DK nem ment bele. Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja később a Facebook-oldalán azt is egyértelművé tette, hogy Bősz Anett személye ellen nincs ellenvetésük. „Sőt, a Momentum kifejezetten támogatja azt a gyakorlatot, amit a DK is követett Bősz Anett jelölésével. Eszerint ugyanis egy parlamentbe jutó képviselő helyére ugyanaz a párt jelöl, amely színeiben az adott képviselő bejutott az Országgyűlésbe.”

A DK és a Jobbik is bejelentkezett Újbudán a két megüresedett helyre

A két párt közti konfliktus a XI. kerületből indult, ahol hamarosan két önkormányzati képviselői hely is megüresedik, miután a momentumos Bedő Dávid és Orosz Anna országgyűlési képviselő lett. Összeférhetetlenség miatt harminc napon belül le kell mondaniuk az önkormányzati tisztségükről, és mivel 2019-ben mindketten egyéni körzetben nyertek mandátumot, pár hét múlva időközi választást írnak ki a kerület 5. és 14. választókörzetében.

A Momentumnál úgy gondolták, hogy a két időközi választáson automatikusan ők adhatják a hatpárti szövetség közös jelöltjét. „Magától értetődőnek gondolom, hogy ha valaki országgyűlési képviselőként a Parlamentbe kerül, akkor a helyére a pártja jelölhet” – fogalmazott Hajnal Miklós. Lados Tamás, a párt kerületi elnöke és Devecseri Mátyás, a helyi szervezet alelnöke már el is kezdett kampányolni, amikor kiderült, hogy a többi párt messze nem veszi olyan egyértelműnek az ő indulásukat.

Lados Tamás Orosz Anna kampányrendezvényén 2022. márciusban – Fotó: Lados Tamás / Facebook
Lados Tamás Orosz Anna kampányrendezvényén 2022. márciusban – Fotó: Lados Tamás / Facebook

A 2019-es önkormányzati választás előtt a XI. kerületben is megállapodást írt alá a hat párt a közös jelöltek indításáról. Az egyezséget Hintsch György, az MSZP kerületi elnöke, későbbi alpolgármester fogalmazta, és a szövegben az eredeti terv szerint az szerepelt volna, amit most a Momentum alapelvként is kér. Azaz ha ciklus közben valamely körzetben időközi választás lenne, az a párt adja a pártszövetség közös jelöltjét, amely 2019-ben. Jelen esetben tehát a Momentum dönthetne arról, hogy ki legyen a közös jelölt Bedő Dávid és Orosz Anna megüresedett körzetében.

Igen ám, csakhogy a Momentum három éve azt kérte a szövetségeseitől Újbudán, hogy a megállapodásban ne mondják ki automatikusan ezt az elvet, hanem a szövegezés úgy szóljon, hogy a pártok törekszenek ennek betartására.

Ezt akkor a többi párt is elfogadta, és többen is úgy vették, hogy ebben az esetben tárgyalni lehet a jelöltekről. „Ha az eredeti verzió lenne, amit mi szerettünk volna, most nem lenne miről vitázni” – fogalmazott az egyik szereplő.

A DK és a Jobbik is jelezte a partnereknek pár hete, hogy nekik is van alkalmas jelöltjük a megüresedett képviselői helyekre, és tárgyalást kezdeményeztek. Nem sokkal az áprilisi választás után így asztalhoz ültek a pártok helyi vezetői, ahol arról is dönteniük kellett, hogy ki legyen Orosz Anna utódja az alpolgármesteri poszton.

A Momentum Lados Tamást javasolta alpolgármesternek, és azt szerették volna, hogy még a nyári szünet előtt válassza meg őt a kerületi közgyűlés, hogy Orosz át tudja adni neki hamar a feladatokat, és meglegyen a folytonosság. Ezt azonban a többi párt nem fogadta el. A DK helyi vezetője, Lakos Imre a Telexnek azzal indokolta a döntésüket, hogy az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) nem engedi meg, hogy még egy külsős alpolgármestert válasszanak. Más szerint ugyanakkor ez csak jó ürügy, és valójában bármikor tudnák módosítani közgyűlési többséggel az SZMSZ-t.

Az MSZP helyi elnöke azt javasolta a tárgyalásokon, hogy a hat párt támogassa a Momentum jelöltjeit az időközi választásokon, és momentumos képviselő kapja meg Orosz Anna alpolgármesteri posztját is.

Mindössze annyi volt a kitétel, hogy a Momentumnak egy önkormányzati képviselőjét kellett volna jelölnie alpolgármesternek, azaz nem Lados Tamást, aki jelenleg nem tagja a testületnek.

Erre lett is volna lehetősége a Momentumnak, hiszen Bedő és Orosz távozása után is még három momentumos képviselő maradt a közgyűlésben. A többi párt ráadásul információink szerint arra is nyitott volt, hogy csak az időközi választások után, szeptemberben döntsenek az új alpolgármesterről. Így ha Ladost megválasztják, lehetett volna ő az alpolgármester.

A Momentum nem ment ebbe bele, mert állításuk szerint a tárgyalások során nem kaptak garanciát arra, hogy a két megüresedett képviselői helyre ők jelölhetnek. Később magasabb szinten is próbálták rendezni a konfliktust, ám információink szerint még a szerdai fővárosi közgyűlés előtt sem kapott ígéretet a Momentum vezetése a DK-tól, hogy nem indítanak jelöltet a két újbudai körzetben.

Helyi vita, magasabb érdekek

Erre volt az a Momentum válasza, hogy fővárosi képviselőik nem szavazzák meg Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek, a DK pedig el sem ment az ülésre. Lakos Imre szerint a Momentum zsarolni próbálja őket és a többi szövetséges pártot, Barkóczi Balázs pedig arról beszélt, a Momentum megbénítja a főváros működését.

Bősz Anett felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2021 őszén – Fotó: Bődey János / Telex
Bősz Anett felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2021 őszén – Fotó: Bődey János / Telex

Hajnal az ATV-ben csütörtökön azt mondta, a Momentum bármikor kész visszaülni a tárgyalóasztalhoz és megegyezni. Ehhez mindössze arra van szerinte szükség, hogy a szövetséges pártokkal írásban rögzítsék azt az alapelvet, hogy ha valaki országgyűlési képviselőként a parlamentbe kerül, akkor a helyére a pártja jelölhet.

A DK megvárja a Momentum vasárnapi tisztújítását, és már az új elnökséggel egyeztetne. Lakos Imre ugyanakkor lapunknak kijelentette: szó sincs arról, hogy a DK „ráindulna” a Momentum jelöltjére a XI. kerületben, és ő gusztustalannak tartja az erről szóló híreszteléseket.

„Mindenképp hatpárti közös jelölt fog indulni ősszel”

– fogalmazott a DK helyi elnöke. A jelöltek személyéről azonban szerinte helyben, tárgyalásokon kell megegyezni, és nem szabad belekeverni a fővárosi politikát. „A XI. kerületi vitákat a XI. kerületben kell megoldani, nem a fővárosi közgyűlésben” – tette hozzá.

Bár a szereplők igyekeznek helyi vitaként leírni, a DK és a Momentum konfliktusa valójában túlmutat pár képviselői hely sorsán. Több hónapnyi együttműködés – vagy Fekete-Győr András szavai szerint kényszerházasság – után szemmel láthatóan megindult a helyezkedés az ellenzéki oldalon, és mindenki a saját pártja pozícióját igyekszik megerősíteni.

A legtöbb pártban most úgy gondolkodnak, hogy a következő nagyobb megmérettetés három év múlva az EP-választás lesz, ahol külön-külön indulnak el a pártok. A legutóbbi mérések szerint a Mi Hazánk Mozgalom mellett a DK-nak és a Momentumnak van ellenzéki oldalon a legnagyobb támogatottsága, és ez a két párt szerepelt a legjobban a 2019-es EP-választáson is a Fidesz mögött.

Országosan a DK előnye mára egyértelműnek tűnik, a fővárosban azonban a Momentum szerepelt a legjobban az előválasztáson és az országgyűlési választásokon: öt egyéni mandátumot nyertek Orosz Annáék Budapesten, míg a DK és az MSZP négy-négy körzetet húzott be.

Mindezek után a Momentum és a DK célja is az lehet a következő EP- és önkormányzati választásokhoz közeledve, hogy az ellenzék vezető erejévé váljon a fővárosban.

Ennek szólhat az a lépés, hogy a DK bejelentkezett a Momentum két körzetében a XI. kerületben, és erről szólhat a Momentum drasztikus válaszlépése is: hogy nem szavazták meg a DK politikusát főpolgármester-helyettesnek. A két párt magasabb szintű összecsapásának lehet az egyik színtere Újbuda, ahol DK-s polgármester van, ám az ellenzéki előválasztáson a momentumos Orosz Anna nagy többséggel győzte le a DK-s Gy. Németh Erzsébetet, és ebben a kerületben van az egyik legerősebb bázisa a pártnak.

Zuglóban, Újpesten és Budafokon is időközi választás lesz

Az ország és a főváros jó pár más részén is időközi választás lesz, miután több önkormányzati képviselő bekerült a parlamentbe. Így például Zuglóban, amelynek párbeszédes alpolgármestere, Szabó Rebeka országgyűlési képviselő lett.

A háttérben arról hallani, hogy a DK itt is tárgyalna arról, ki legyen az ellenzéki jelölt az időközi választáson a 9. körzetben, ahol 2019-ben Szabó mandátumot nyert.

„A Párbeszéd azt támogatja, hogy a korábbi közös megállapodás szellemében mindenhol azok a pártok indítsanak jelöltet és alpolgármestert, amelyek 2019-ben is” – válaszolták a párttól megkeresésünkre. „Ez minden településre igaz, így Zuglóra is, ahol a párbeszédes alpolgármester, Szabó Rebeka helyére a Párbeszéd jelöltjét kell indítani” – tették hozzá. A párt képviselője arról beszélt lapunknak, hogy a DK zuglói elnökétől szóban már ígéretet kapott arra: az időközi választáson a Párbeszéd adhatja a közös jelöltet, írásban azonban még nincs megállapodás.

A DK képviselői ugyanakkor azt nem támogatták, hogy a zuglói testület egy külsős, párbeszédes alpolgármestert válasszon Szabó helyére az időközi választás előtt. „A feladatkörömet egyben tudtam volna átadni, és ez előnyös lett volna munkaszervezés szempontjából” – mondta Szabó arról, hogy miért tartotta volna indokoltnak a döntést. Így most szétosztották a feladatait a többi alpolgármester között, és majd csak szeptemberben dönthet róla a közgyűlés.

Szabó Rebeka egy Budapest melletti kampányeseményen 2022. április 1-jén – Fotó: Szabó Rebeka / Facebook
Szabó Rebeka egy Budapest melletti kampányeseményen 2022. április 1-jén – Fotó: Szabó Rebeka / Facebook

Zugló és Újbuda mellett nyár végén, ősz elején további időközi választások is lesznek azokban a körzetekben, ahol a 2019-ben megválasztott képviselő bekerült a parlamentbe:

  • az I. kerületben a momentumos Gelencsér Ferenc (5. evk.), a párt frissen megválasztott új elnöke mondott le önkormányzati tisztségéről a parlamenti mandátuma miatt;
  • a XXII. kerületben párttársa, Tóth Endre (6. evk.) jutott be a parlamentbe; míg
  • a IV. kerületben az LMP-s Kanász-Nagy Máté egyéni körzetében (12. evk.) lesz időközi választás.

Vannak aztán olyan helyek is, ahol más okok miatt írtak ki időközi választást (lemondás, haláleset).

Több fővárosi kerületben az a minta látszik, hogy ma már messze nem egyértelmű, hogy az ellenzéki jelölt mind a hat párt logóját megkapja az induláshoz. Az V. kerületben a momentumos Fábián Benjámin neve mellett a valasztas.hu felületén nincs ott a Jobbik és a Párbeszéd logója, míg a VII. kerületben a Momentum nem támogatja a DK jelöltjét, Jenei Kevint. A VIII. kerületben pedig a Párbeszéd logója maradt le a DK-s Pityó László indulásánál, igaz, a párt szerint csak egy technikai-adminisztratív hiba miatt.

FRISSÍTÉS: A Momentum cikkünk megjelenése után jelezte, hogy a Párbeszéd részt vesz és mindenben támogatja az ellenzéki közös jelöltet, Fábián Benjámint a kampányban. A párt logója a plakátokon és szólólapokon is szerepel támogató szervezetként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!