Ma lép hivatalba Novák Katalin, Magyarország első női köztársasági elnöke

2022. május 10. – 07:14

Ma lép hivatalba Novák Katalin, Magyarország első női köztársasági elnöke

Másolás

Vágólapra másolva

A mai nappal lejár Áder János köztársasági elnök megbízatása, a posztot Novák Katalin veszi át. Áderhez hasonlóan Novákot is a Fidesz jelölte a posztra a Fidesz aktív politikusaként. Novák már megnevezte új stábját, ünnepélyes beiktatását szombaton tartják meg.

A Magyar Honvédség hétfőn este ünnepélyes katonai ceremóniával köszönt el Áder Jánostól, aki államfőként a hadsereg főparancsnoki tisztét is betöltötte. A távozó köztársasági elnököt a Sándor-palotánál tisztelgéssel fogadta a Magyar Honvédség díszegysége. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott Ádernek a munkásságáért, majd ajándékként egy háromszögre hajtott, a Magyar Honvédség emblémájával ellátott zászlót adott át az államfőnek. A budavári Szent György téren tartott ünnepség díszmenettel ért véget.

A 44 éves, közgazdász és jogi végzettségű Novák Katalin az eddigi legfiatalabb és az első női köztársasági elnöke Magyarországnak. Lényegében az egész, a munkaerőpiacon aktív életét minisztériumokban töltötte. Pályája elején a Külügyminisztériumban volt külügyi referens, majd a gyesen töltött évek után 2010-ben oda is tért vissza. Különböző posztok betöltése után 2014-ben család- és ifjúságügyért felelős államtitkár lett az Emberi Erőforrások Minisztériumában. 2017-ben a Fidesz egyik alelnökévé választották, 2018-ban bekerült az Országgyűlésbe, 2020-ban ő lett a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Férje Veres István Attila, aki 2013 óta a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatója. Három gyermekük született. A család 2010-ig Németországban élt, mert Novák Katalin férje akkor az Európai Központi Banknál dolgozott Frankfurtban. Nováknak franciából, angolból és németből is felsőfokú nyelvvizsgája van, spanyolból középfokúja.

Megválasztása előtt Novák az Országgyűlésben arról beszélt, hogy az Oroszország által indított háború védhetetlen és megmagyarázhatatlan, Magyarország békét akar. Magát nemzeti érzelmű negyvenesnek nevezte, aki magyar földről magyar szemmel nézi a világot, de beszélt arról is, hogy az ő generációja már tanult nyelveket, tanult és élt külföldön, nem majmolni akarja a nyugati világot, de vannak ott jó dolgok, amiket érdemes eltanulni onnan. Novák Katalinról írt portrénkat itt olvashatja.

Akárcsak Áder Jánost, Novák Katalint is a Fidesz jelölte államfőnek a Fidesz aktív politikusaként. Volt olyan pártrendezvény, amelyen Novák Katalin Orbán Viktor nevének kezdőbetűit formázó fülbevalót viselt. Az őt ért támadásokra az Indexnek adott interjúban azt mondta: „Akik azt mondják, én csak egy bábu leszek ebben a tisztségben, valójában nem engem, hanem a nőket becsülik le. Nem feltételezik, hogy egy nő önálló döntésekre képes, szuverén közéleti szereplő lehet.”

Arról, hogy hogyan tudja kifejezni a nemzet egységét, ami az egyik legfontosabb feladata a köztársasági elnöknek, április közepén Novák ezt mondta: „Sok-sok törésvonal van egy családon, egy kis közösségen belül, és az egész egy nemzetünkön belül, amin felül kell emelkednünk, nekem feladatom megtalálni azt a magasságot, ahol a nemzetünknek a magától értetődő egysége van, mert van egy magától értetődő nemzeti egység. Nemcsak az Alaptörvény által megkívánt feladatom, hanem saját személyes vállalásom is.”

Novák Katalin hétfőn megnevezte azokat az embereket, akikkel együtt fog dolgozni hivatalában. Megnéztük, kik ők, és korábban hol dolgoztak.

Az új államfő ünnepélyes beiktatása szombaton a Kálvin téri református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd Novák Katalin a Kossuth téri ünnepi díszceremónián mond beszédet. Itt a katonai tiszteletadás után mások mellett fellép Rúzsa Magdi és Balázs János zongoraművész. Május 14-én kora délután megnyitja kapuit a Sándor-palota, ahova az érdeklődők bemehetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!