Novák Katalin: Akik azt mondják, én csak egy bábu leszek ebben a tisztségben, a nőket becsülik le

2022. március 10. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyarországot képviselni, az egész magyar nemzetet szolgálni – erre az embert próbáló feladatra készülök hittel, lélekkel, szívvel. A köztársasági elnök jelölti felkérést tisztelettel vállalom. Maradok, aki vagyok” – írta Facebook-oldalán Novák Katalin, miután Orbán Viktor pár nappal karácsony előtt, egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Fidesz őt javasolja az államfői tisztségre.

Az ellenzéki politikusok elsősorban a pártlojalitása, fideszes és Orbán Viktor-os fülbevalója miatt bírálták Novák jelölését. Márki-Zay Péter szerint a volt családügyi miniszter „még Áder Jánosnál is alkalmatlanabb arra, hogy ellent tartson Orbán Viktornak”, és a Fidesz volt alelnökeként még annak a követelménynek sem felel meg szerinte, hogy az államfő a pártok felett álló, a nemzet egységét kifejező, köztiszteletben álló személy legyen.

„Vannak, akik rutinból, reflexszerűen támadnak mindent, amit Orbán Viktor bejelent, mert azt gondolják, az nekik szükségszerűen rossz.”

„Akik azt mondják, én csak egy bábu leszek ebben a tisztségben, valójában nem engem, hanem a nőket becsülik le. Nem feltételezik, hogy egy nő önálló döntésekre képes, szuverén közéleti szereplő lehet”

– reagált pár nappal később az ellenzéki kritikákra Novák az Indexnek adott interjúban.

Mind a 132 kormánypárti képviselő támogatta Novák jelölését, a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté, és a KDNP frakcióvezetője, Simicskó István február 28-án nyújtotta be az ajánlásokat az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!