Róna Péter hivatalosan is köztársaságielnök-jelölt

2022. március 1. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzéki pártok ma leadták a jelöléshez szükséges aláírásokat, így mostantól Róna Péter hivatalosan is az Egységben Magyarországért köztársaságielnök-jelöltje, áll az Egységben Magyarországért közleményében.

Az országgyűlési képviselőknek arról kell majd dönteniük a jövő héten, hogy az 1956-ban emigrált, majd 1990-ben hazatért, a devizahitelesekért harcosan kiálló Róna Péter, vagy a Fidesz egykori alelnöke és minisztere, Novák Katalin alkalmasabb arra, hogy kifejezze a nemzet egységét.

Az Egységben Magyarországért pártjai azt várják a kormánypárttól, hogy a szavazás előtt engedje beszélni a Parlamentben Róna Pétert. A közlemény szerint a Fidesz azért siet még a választások előtt lezárni az új köztársasági elnök megválasztását, mert pontosan tisztában van vele, hogy az ellenzék által követelt közvetlen szavazáson Novák Katalinnak esélye sem lenne Róna Péterrel szemben.

Mint írtuk, hétfőn hivatalosan is Novák Katalint jelölte a Fidesz-KDNP államfőnek, ehhez hétfőn leadták a kormánypárti aláírásokat. Novákot mind a 132 kormánypárti képviselő ajánlja köztársasági elnöknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!