Először alakított frakciót a parlament alakuló üléséről kivonuló Momentum

2022. május 2. – 13:58

Másolás

Vágólapra másolva

Először alakított frakciót a parlamentben a Momentum, a párt frakciója tíz fővel kezdi meg a munkát, miután képviselőik hétfőn délben letették az esküt a parlamentben, az országgyűlés alakuló ülésén. Az eskütétel után a képviselők kivonultak az ülésről, így annak érdemi részén nem vettek részt.

„Kivonultunk az ülés érdemi részéről, mert egy olyan választási rendszer, olyan médiarendszer működik Magyarországon, ami tudjuk, hogy nem demokratikus” – indokolta a kivonulást a Kossuth téren, a Parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatón Fekete-Győr András. Szerinte többek között emiatt sem kapják meg a magyarok az EU-s pénzeket, és ezért nem tud fejlődni az ország olyan ütemben, ahogyan azt a magyarok szeretnék.

„A munkát, amit végezni fogunk a következő négy évben, azt Magyarország felemeléséért, felemelkedéséért – ellentétben a Horthy-, a Kádár- és az Orbán-rendszerrel – a magyar emberek egészségére, tudására és megélhetésére fogjuk fordítani” – mondta Fekete-Győr András. Azt mondta, hogy ezek lesznek azok a kiemelt témák, amikkel a Momentum kiemelten foglalkozni fog a parlamentben.

Megismételte, amit már korábban is mondott, hogy a Momentum nem vállal díszpozíciókat. „A szakbizottságokban képviselőkkel dolgozni fogunk, de nem kérünk a Fidesz által adott apanázsból – mondta. – Az, hogy mit fog elfogadni a házbizottság, számunkra ebből a szempontból irreleváns.” A Momentum frakcióvezetője szerint ez azt jelenti, hogy a bizottsági munkában részt vesznek, de tisztségeket nem vállalnak.

A Telex kérdésére, hogy biztosak-e a bizottsági helyeik, Fekete-Győr András azt válaszolta, hogy „semmi sem biztos ebben az országban”.

A Telexnek arra kérdésére, hogy látták-e már a kormány által ma beterjesztett, kormányzati szerkezetre vonatkozó törvényjavaslatot, Fekete-Győr András azt válaszolta, hogy tudomásuk szerint május 17-én lesz majd erről szóló vita. „Ezen a vitán el fogjuk mondani a Momentum álláspontját a kérdésben” – mondta.

A Momentum nem sokkal a hivatalos eskütétel előtt alternatív esküt is tett, ebben felesküdtek többek közt arra, hogy

nemcsak egy szűk kiváltságos réteget képviselnek, hanem az ország egészének érdekeit képviselik, és arra is, hogy a magyar emberek egészségéért, megélhetéséért és tudásáért fognak dolgozni.

A Telex azzal kapcsolatos kérdésére, hogy miért zajlott olyan furcsán a kommunikáció arról, hogy részt vesznek-e a parlament alakuló ülésén vagy sem, Fekete-Győr András azt mondta, hogy nagyon változékony időszak volt az elmúlt négy hét. „Nagyon örülök annak, hogy parlamenten belül és kívül is dolgozhatnak a Momentum képviselői, elsősorban kívül képzeljük el a parlamenti politizálást. Én nem láttam ebben sok krikszkrakszot, volt döntésmódosítás, mindenki megváltoztathatja a döntését” – mondta a Momentum elnöke.

Arra, hogy mennyire éli meg veszteségként, hogy Hadházy Ákos nem lesz a frakció tagja, azt mondta, hogy a közös célon nem változtat. „Eddig is együtt dolgoztunk, ezután is együtt fogunk, egy korrupciómentes Magyarországot szeretnénk” – mondta.

A Momentum képviselői korábban öt feltételt szabtak ahhoz, hogy részt vegyenek az új Országgyűlés alakuló ülésén. Ezeket nem teljesítette a Fidesz, ám később némileg visszakoztak a momentumosok, miután kiderült, hogy akár hónapig nem tehetik le az esküt, ha most kihagyják, addig pedig komoly forrásoktól és képviselői jogosítványoktól esnének el. Csütörtök este bejelentették: a Momentum képviselői részt vesznek az alakuló ülésen, ám az eskütétel után kivonulnak a teremből, és az ülés érdemi részét bojkottálják. Amellett ugyanakkor kitartottak, hogy nem vállalnak parlamenti tisztségeket. Hadházy Ákos szerint tragikusan döntött a Momentum, a zuglói képviselő várhatóan nem is ül be ezután a párt frakciójába.

A többi párt jelezte korábban, hogy részt vesznek az alakuló ülésen, és leteszik az esküt. A DK szerint az emberek arculcsapása lenne, ha megtagadnák a parlamenti képviseletüket, a Jobbiknál pedig úgy gondolják, éppen azzal asszisztálna az ellenzék Orbán túlhatalmához, ha távol maradnának a parlamenti munkától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!