Alakul az új Országgyűlés: a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselői istentiszteleten vettek részt, a Momentum alternatív esküt tett

2022. május 2. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn 11 órakor kezdetét veszi az új Országgyűlés alakulóülése, ahol a választott képviselők leteszik az esküt. A pártok képviselői különböző programokon vettek részt a hivatalos esemény előtt. A Fidesz–KDNP országgyűlési frakcióinak képviselői például istentiszteletre mentek a Hold utcai református templomba – számolt be a hírről az MTI.

A Momentum frakciójának képviselői pedig alternatív esküről készült videót osztottak meg a párt Facebook-oldalán. A momentumos képviselők felesküdtek többek közt arra, hogy

nemcsak egy szűk kiváltságos réteget képviselnek, hanem az ország egészének érdekeit képviselik, és arra is, hogy a magyar emberek egészségéért, megélhetéséért és tudásáért fognak dolgozni.

A Momentum képviselői végül részt vesznek a parlament hétfői alakuló ülésén, noha a párt egy korábbi közleménye szerint csak azért mennek be, hogy letegyék az esküt, az ülés érdemi részét azonban bojkottálják. Egyedül Hadházy Ákos nem teszi le az esküt, helyette 17:00 órától „Köztéri fogadóóra” néven tart eseményt a Kossuth téren.

A Mi Hazánk képviselői ökumenikus istentiszteleten vettek részt az alakuló ülés előtt. Ahogy Dúró Dóra posztjában fogalmazott:

„Ehhez az alkalomhoz méltó lelkülettel kezdjünk neki annak a megtisztelő, ám sokszor nehéznek tűnő kihívásnak, ami ebben a ciklusban ránk vár.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!