Márki-Zay stábja felvette a kapcsolatot Zelenszkijjel a választás előtt, egy bombariadó miatt maradt el a videócset

2022. április 11. – 15:02

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay kampánystábja valóban felvette a kapcsolatot az ukrán elnökkel, bár ezt az ellenzék kormányfőjelöltje pont azért nem tartotta jó ötletnek, ami aztán be is következett, hogy a kormánypártiak majd nagyon könnyen meglovagolják és félremagyarázzák a dolgot.

Az Index írt arról hétfőn, hogy Márki-Zay a szokásos vasárnapi facebookos bejelentkezésében beszélt arról, hogy felvették a kapcsolatot az ukrán elnökkel. „Egy héttel a választás előtt a kampánystáb – azok az emberek, akik egyébként már sok kampányt csináltak és dolgoztak már ezeken –, ők úgy gondolták – nem az én véleményem volt, sőt én ezzel ellentétesen gondolkoztam –, hogy milyen jó lenne, ha én online videócsatornán tudnék beszélni Zelenszkij elnök úrral” – mondta.

Arról is beszélt, hogy sejtette, hogy ha egy ilyen beszélgetés létrejön, akkor „a Fidesz-propaganda azt fogja hazudni, most szervezik, hogy katonákat küldjünk oda. Mondtam nekik, hogy nem tudtok a Fidesz agyával gondolkodni, nem vagytok annyira gonoszak”. Egy bombariadó miatt azonban meghiúsult a beszélgetés: „Ettől függetlenül akkor ők már megszervezték, amikor elmondtam nekik, hogy mennyire rossz ötlet. Szerettünk volna beszélni Zelenszkij úrral, azért nem sikerült, mert bombariadó volt Kijevben.”

A Fidesz és a kormányközeli sajtó aztán tényleg meglovagolta a dolgot, a Magyar Nemzet közölt egy cikket, mely szerint a lap nemzetbiztonsági forrásokból úgy értesült, hogy Márki-Zay stábja felvette a kapcsolatot Zelenszkijjel. Szijjártó Péter pedig arról beszélt, egyeztetések folytak Ukrajna és a magyar ellenzék között. A külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy „ezzel a magyar baloldal csúnyán lebukott.”

Zaránd Péter, az Egységben Magyarországért kampányfőnöke akkor a Telex kérdésére arról beszélt, hogy ez Szijjártó részéről nagyon olcsó kampányhúzás, egy egyszerű csúsztatás azért, hogy elterelje a figyelmet a Direkt36 akkor megjelent tényfeltáró cikkéről, illetve az Orbán-kormány és saját személyes felelősségéről a magyarországi nemzetbiztonsági kockázatokat egyértelművé tévő orosz befolyásról.

A Fidesz-kormány számára elítélendő cselekedet, ha valaki megpróbálja elérni a megtámadott Ukrajna elnökét, de az agresszor Oroszországgal való kommunikáció nem probléma számukra, hiszen Orbán többször is nyíltan beszélt arról, hogy a háború kitörése előtt és április 3-i újraválasztása után is egyeztetett Putyinnal.

Zelenszkijjel egyébként Orbánon kívül szinte minden európai vezető kapcsolatban van, a V4-ek vezetői közül Orbán maradt az egyetlen kormányfő, aki még nem látogatott el az Oroszország által indított háborúval sújtott Ukrajnába. Korábban a cseh, a lengyel és a szlovén kormányfő járt Kijevben, pénteken pedig az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel együtt a szlovák kormányfő, Eduard Heger is elutazott Bucsába, majd Kijevbe, hogy Zelenszkijjel találkozzanak.

A lengyel kormánypárt elnöke, a Jog és Igazságosságot (PiS) vezető Jaroslaw Kaczynski nemrég kijelentette, hogy ha Orbán nem látja, mi történt Bucsában, akkor szemészhez kellene mennie. A lengyel politikus azt is elmondta Orbánnal kapcsolatban, hogy „nem fogunk tudni úgy együttműködni, mint korábban, ha ez így folytatódik”

Jó pár nyugati és közép-európai ország fegyverekkel is segíti Ukrajnát. Orbán viszont nemcsak hogy nem találkozott Zelenszkijjel, de a Fidesz kétharmados győzelmét hozó április 3-i parlamenti választás után tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy olyan ellenzéket győzött le, amely mellé „Brüsszel mellett az ukrán elnök is beállt”.

A magyar kormány folyamatosan visszautasítja a sértőnek tartott kijevi kijelentéseket, amelyek többek között arról szólnak, hogy Orbán az orosz elnöknek tesz szívességet azzal, hogy nem áll ki határozottan Ukrajna mellett, és nyilatkozatokban elutasítja az Oroszország elleni szankciók kiterjesztését az energiahordozók importjára, ahogyan azt is, hogy Magyarország területén át fegyverszállítmány jusson Ukrajnába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!