Márki-Zay majdnem csodát tett, aztán Orbán bedobta az újramelegített Terminátor-trükköt

2022. március 27. – 16:05

Márki-Zay majdnem csodát tett, aztán Orbán bedobta az újramelegített Terminátor-trükköt
Kép: Márki-Zay Péter / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Újra itt a vasárnap, már csak egy hét van hátra az országgyűlési választásig (éppen ezért már most szólunk, hogy jövő héten kivételesen szombaton jelentkezik a Lájkbajnokság). A célegyenesbe fordult a kampány, most van az, hogy mindenki mindent bedob, amitől akár csak pár plusz szavazatot remél, vagy az ellenfélnél mínuszt, ízlés szerint. Lássuk mi történt ezen a héten a 21. századi politikai kommunikáció legfontosabb csataterén, a közösségi médiában!

„Orbán a tizedik hetét nyerte meg sorozatban, és hacsak Márki-Zay Péter nem csinál valami óriási nagy csodát, a következő kettőt is borítékolhatjuk neki.” – írtuk a múlt héten, és ehhez képest sokáig úgy tűnt, hogy Márki-Zay tényleg csodát tesz. Hétvégén ragadta magához az első helyet, és egészen szerda estig, ha nem is nagy fölénnyel, de stabil 10-25 ezer lájkkal vezetett Orbán előtt. Szerda éjjel aztán a régi Fidesz-kampánysláger felmelegítésével (erről lesz még szó) Orbán utolérte Márki-Zayt, csütörtök reggel a pár hetes schwarzeneggeres sztorijának újraposztolásával beelőzött, és innentől nem volt megállás, végül bő 100 ezer lájkos előnnyel ért a célba egy nappal később.

Mielőtt ezt tovább boncolgatnánk, jöjjön a szokásos toplistánk a politikusok e héten begyűjtött lájkjairól:

Heti interakciók
1.Orbán Viktor558 000
2.Márki-Zay Péter441 000
3.Dúró Dóra273 000
4.Szijjártó Péter264 000
5.Jakab Péter146 000
6.Aradszki András131 000
7.Novák Katalin127 000
8.Hadházy Ákos110 000
9.Gyurcsány Ferenc102 000
10.Varga Judit101 000
11.Szabó Tímea96 000
12.Zsigmond Barna81 000
13.Ujhelyi István71 000
14.Varga Mihály55 000
15.Dobrev Klára52 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a március 18. és 25. péntek reggel 8:58-tól péntek reggel 8:58-ig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

Harcoljunk terminátorként, csak nehogy háború legyen!

A miniszterelnök schwarzeneggeres posztjához visszatérve: ez egyszerre szimbóluma a Fidesz zavaros kommunikációjának, és annak is, hogy a rajongóknak igazából tök mindegy, random karaktersorozatokat is posztolhatna Orbán, azt is tízezrével lájkolnák. (Ezt ugye Donald Trump már 2017-ben megcsinálta.) Na de miért volt fura ez a poszt?

  • Egyrészt azért, mert ezt a sztorit, pont ugyanígy már másfél hete, a március 15-i beszédében ellőtte Orbán
  • És ez már akkor sem stimmelt egészen
  • Ráadásul Schwarzenegger mostanában nem egészen úgy nyilatkozik a háborúval kapcsolatban, ahogy Orbán
  • A „harcoljunk terminátorként!” felszólítás eléggé kilóg a Fidesz aktuális mantrájából, miszerint ők a békepártiak, és az ellenzék akar háborúzni. Más posztjaiban Orbán konkrétan harcra szólít a saját szövetségeseink, az EU, és általában a Nyugat ellen. Az oroszokat valahogy sosem említi, ott csak a „háború” van, megfoghatatlan, absztrakt fogalomként, amiből ki kell maradni.
  • A terminátorként harcolás vége egyébként a filmben az lett, hogy Arnold feláldozta magát egy kohónyi olvadt fémben az emberiség jövője érdekében (egyébként hiába, mert utána még jött jó pár, elég rossz film a sorozatban)
  • És ha valakinek most az jutott eszébe, hogy vajon a terminátorság hogyan viszonyul a rezsicsökkentéshez: a hivatalos kánon szerint a T-800-as modell egy nukleáris energiacellával működik, tehát a Fidesz-terminátorok harcolását az orosz gázszállítás nem érinti, Paks 2 viszont potenciálisan igen

Orbán facebookos aktivitására egyébként is jellemző az elmúlt hetekben az önismétlés, a kampányszlogenek szlogenek ötlettelen újra és újraposztolása, teljes bejegyzések többszöri újrahasznosítása – de a jelek szerint ez a követőket nem zavarja különösebben.

Ha jobban belegondolunk, ezt elérni óriási teljesítmény volt, hiszen kőkemény kognitív disszonancián kell mostanában átmászni mentálisan minden egyes fideszes lájkhoz. A szomszédunkban háború dúl, ártatlanok halnak meg, és egészen egyértelmű, hogy ebben a háborúban ki az agresszor. A világban kevés fekete-fehér dolog van, ez a háború sem az, de azért elég kontrasztosan elválik, hogy melyik a „jó” és „rossz” oldal a konfliktusban. És akkor nézzünk rá a kommentszekcióra egy fideszes megmondóember tetszőleges posztja alatt.

Eközben az ellenzék

Márki-Zay 441 ezer lájkos eredménye önmagában óriási dolog, tavaly összesen négy olyan hét volt az évben, amikor ez nem lett volna elég a lájkbajnoki címhez. Hogy sikerült ilyen magasba tornásznia a számokat? Először is: rengeteg poszttal. 107 bejegyzés a héten, ez messze több, mint bárki másnál a listán, lekörözi az olyan notórius spammereket is, mint Németh Zsolt vagy Dúró Dóra. Másodszor: nekiállt a politikai üzenetek mellett személyes tartalmakat is kitenni, családi képek, gyerekek, régi fotók a feleségével, ilyesmik. Ezek mindig tuti lájkbombák, és Márki-Zaynál is működtek (érdekes módon egyébként arányaiban nem annyira jól, mint a fideszeseknél szoktak).

És végül: egy napra Márki-Zayné Vincze Felícia vette át a miniszterelnök-jelölt összes közösségimédiás felületének kezelését, amire elég jól rezonált a követőtábor. Az ötlet nem új, és nem is saját, takeovernek hívja az online szleng, de a hazai politikai mezőnyben még nemigen csinált ilyet senki. Érdekes gondolatkísérlet, hogy hogyan festene ugyanez, ha a Lájkbajnokság más prominens szereplői adnák át a házastársuknak egy napra a Facebookjukat:

  • Orbán Viktor: Lévai Anikónak a békenagykövet szerep ezerszer jobban állna, mint a férjének, de amikor eközben párhuzamosan fiktív ellenségekkel harcolni terminátorkodva, az biztosan nem
  • Jakab Péter: Bomba ötlet lett volna akkor, amikor a kormánybarát média éppen a „Jakab csalja a feleségét” lejárató kampányba állt bele
  • Dúró Dóra: Novák Előd alighanem 24 óra alatt ugyanarra a szintre rombolná le az oldal elérését, ahol az övé van
  • Varga Judit: kizárt dolog, hogy Magyar Péternek annyi fotója legyen saját magáról, mint a feleségének van, és a bármin felháborodó harcos amazon szerep helyett is ki kéne találnia valami újat
  • Szijjártó Péter: nála a Facebook fő funkciója annak dokumentálása, hogy milyen emberfelettien sokat dolgozik, ráadásul a felesége elég keveset szerepel a nyilvánosság előtt, szóval kétséges, hogy nézne ki a takeover. A miniszter országos cimborájával, Dzsudzsák Balázzsal viszont valószínűleg nagy siker lenne egy ilyen akció
  • Hadházy Ákos: Ő szintén a nem teszi ki a nyilvánosság elé a családját, ráadásul a facebokos aktivitása annyira a személyes korrupcióellenes nyomozásaira épül, hogy ezt senki más nem tudná hitelesen átvenni tőle
  • Gyurcsány Ferenc – Dobrev Klára: simán lehet, hogy már történt is ilyen csere, csak senki nem vette észre

További random érdekességek a toplistáról

  • Karácsony Gergely újra kiesett a top15-ből, az elmúlt másfél hónapban már harmadszor – tavaly egész évben egyetlen ilyen hét volt csak, éppen az utolsó, szilveszteri
  • Szintén sehol a pár hete még 150 ezer lájk körüli heteket szállító Németh Zsolt. Pedig ő egyéni jelöltként is indul Dél-Budán, ami rendesen tele is van plakátolva az arcával, fura hogy pont Facebookon nem fut neki annyira a szekér a kommentelőkirálynak
  • Varga Judit is nagyot zuhant, tavaly nyár óta nem volt ilyen gyenge eredménye
  • Aradszki András sikersorozata három hete tart, és abszolút parajelenség, nem nagyon csinál mást mint előtte, az aktivitása teljesen csereszabatos például Zsigmond Barnáéval, és mégis, hirtelen elkezdett másfél-kétszer annyi lájkot kapni
  • Dúró Dóra már megint megdöntötte a saját rekordját, ami főleg azért nagy szó, mert a hónapokon át tolt fő témája, az oltásellenesség a háború kirobbanása, és a járványhelyzet enyhülése miatt hirtelen elég érdektelenné vált

Shut up and take my money

A szponzorált posztokra költött pénzek toplistáján a leglátványosabb történés, hogy a Megafon rálépett a fékre, és lefelezte a múlt heti hirdetési büdzséjét. Ami a kampányhajrá utolsó előtti hetében elég fura, másrészt még a felezés után is közel 40 millió forintról beszélünk, ami egészen észbontó, bármennyire is hozzászoktunk már a megafonos pénzszóráshoz.

A kormánybarát média viszont nem lassít, a Mediaworks 50 milliójához még nyugodtan odaképzelhetünk 10-12 milliót olyan megyei lapoktól, amelyek nem a központ nevére, hanem a sajátjukra kérték a számlát. Elég súlyos az Origo heti 20 milliós hirdetési összege is, ez kb. egy nagyságrendben lehet egyébként a lap egy hétre eső teljes fenntartási költségével.

Hirdetésre költött pénz
1.Mediaworks50 200 000
2.Megafon38 800 000
3.Ezalényeg37 200 000
4.Erősítő24 300 000
5.Aktuális21 800 000
6.Origo20 600 000
7.Nerpédia14 400 000
8.Ez Van4 500 000
9.Nyugati pályán3 400 000
10.Ripost2 100 000

A politikusok és pártok költéseit már jó ideje külön toplistán vezetjük, amit azért vezettünk be, mert az üzeneteiket közvetítő nem hivatalos csatornákba annyival több pénz ömlött, hogy magukat a politikai szereplőket kiszorították a listáról. Ez most is így van, bár a kampány utolsó előtti hetére azért már itt is elég látványos pénzhalmok álltak össze. Külön érdekes még a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom költése, ami összességében már százmillió forint fölé kúszott, miközben a közvélemény-kutatók rendre nullára mérik a bejutási esélyét.

Hirdetésre költött pénz
1.Fidesz22 300 000
2.Márki-Zay Péter20 600 000
3.Megoldás Mozgalom20 400 000
4.Dúró Dóra20 200 000
5.Orbán Viktor14 900 000
6.Egységben Magyarországért9 800 000
7.Fidelitas5 600 000
8.Illés Boglárka3 400 000
9.Szentkirályi Alexandra1 200 000
10.Gyurcsány Ferenc1 000 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a március 15. és 22. közti időszak költéseit mutatják.)

Monty Python és Roxette újratöltve

A hét legnépszerűbb posztjainak toplistáját megint totálisan leuralta Orbán – igaz néha annyira bizarrak ezek, hogy darabjára külön szkeccseket tudna felhúzni a Monty Python:

  1. Orbán előveszi a Fidesz legendás, 1990-es kampányszlogenjét: Hallgass a szívedre / Szavazz a Fideszre (A Monty Python-os motívum ebben az, hogy a mai Fidesz nézőpontjából az 1990-es egy sorosbérenc, nemzetáruló, kereszténygyűlölő baloldali libernyák csürhe) – 50 ezer interakció
  2. Orbán a választásre buzdít: „Jöttünkre tizenegy nap múlva, jobboldalról számítsatok!” (Ez ugye eredetileg a Gyűrűk Urában hangzik el, de ott Gandalf kimondottan kelet felőli érkezést említ, ami a mostani háborús helyzetben, az Orbánra ráégő Putyin-barátsággal súlyosbítva, hát, elég kínos áthallás) – 46 ezer
  3. Orbán még egyszer megfuttatja a 32 évvel ezelőtti kampányszlogent (Amit egyébként annak idején a Roxette Listen to your heart című slágere ihletett, és elég szépen illusztrálja a Fidesz útját, és a célközönsége változását, hogy a trendi svéd popduótól mára eljutottak kampányhimnuszban a lakodalmas-mulatós Piros volt a paradicsom, nem sárgáig) – 34 ezer
  4. Orbán, „A mi érdekünk az, hogy ne legyünk gyalogáldozat valaki más háborújában.” (Ez éppen aznap volt, amikor az oroszok egy gyerekkórházat lőttek szét rakétákkal Luhanszkban, ami azért erősen árnyalja a „gyalogáldozat más háborújában” szerepet; és ezen a napon szállt bele az ukrán miniszterelnök-helyettes is a magyar kormányba, hogy az olcsó orosz gázért cserébe úgy viselkedik, mintha egy posztszovjet szatellitállam lenne) – 33 ezer
  5. Orbán „Rövid eltáv” kommentárral közli, hogy Belgrádba megy tárgyalni (Eközben a cseh, a lengyel, és a szlovén miniszterelnök épp az ostromolt Kijevben találkozott Zelenszkijjel, ahová viszont Orbán nem ment el) – 28 ezer

És ha már a hét slágere a Listen to your heart volt: már csak azért is elég furán adja ki magát ennek a felmelegítése, mert ez valójában egy szakítós ballada, ami a kampány kontextusába emelve mintha pont az elbizonytalanodott, kiábrándult fideszesekhez szólna, olyan részletekkel, mint

„You've built a love but that love falls apart.
Your little piece of heaven turns too dark.”

vagy az utolsó sor, miszerint

„Listen to your heart, before you tell him goodbye.”

Nem fáj? Csak ha nevetek!

Az egyes reakciótípusokból ezek a posztok gyűjtötték be a legtöbbet a héten:

  • A legtöbb megosztás: Szabó Tímea, „A bolgár után most vádat emeltek a volt cseh miniszterelnök ellen is az uniós pénzek ellopása miatt. Orbán úr! Lassan ön következik!”
  • A legtöbb komment: Orbán egyik „Hallgass a szívedre” posztja
  • A legtöbb mérges emoji: Kocsis Máté azzal vádolja az ellenzéket, hogy hazudnak és álhíreket gyártanak
  • A legtöbb meglepett emoji: Gyurcsány a héten nagy karriert befutott mémmel, amin Orbán gondterhelt arccal nézi egy helikopterből a háborús pusztítást, a romokat és a nyomort, de a pilóta felvilágosítja, hogy még Szabolcs megye fellett járnak
  • A legtöbb szomorú emoji: Dobrev Klára, „Üres babakocsikkal emlékeztek Lvivben az orosz agresszió gyermekáldozataira.”
  • A legtöbb szívecske: Márki-Zay Péter arról, hogy augusztusban nagyapa lesz, a lánya gyereket vár
  • A legtöbb nevető emoji: Gyurcsány és a már említett helikopteres-orbános mém

A legtöbb nevetős reakciót kapott, de egyáltalán nem viccesnek szánt posztok kétes dicsőségű 10-es toplistáját Orbán uralja 5 poszttal, Deutsch Tamás 2, Márki-Zay, Zsigmond Barna és Dúró Dóra 1-1 bejegyzéssel jutott be ide.

A legtöbb megosztás

A legértékesebb reakcióknál Orbán továbbra sem tud az élre kerülni, Márki-Zay és az ebben a sportágban hagyományos bajnok Hadházy is megelőzi. Ez is arra utal, hogy a kampányhajrában igazából nem nagyon csinál mást a miniszterelnöki stáb, mint pár kampányszlogen végtelenített ismételgetése – amit persze végiglájkolnak a rajongók, de a megosztásra ez egy idő után már nem annyira nyújt inspirációt.

Heti megosztások
1.Márki-Zay Péter36 800
2.Hadházy Ákos25 800
3.Orbán Viktor22 500
4.Dúró Dóra17 000
5.Szabó Tímea14 700
6.Ujhelyi István12 300
7.Jakab Péter11 000
8.Gyurcsány Ferenc10 400
9.Szijjártó Péter9 400
10.Donáth Anna8 700

Virális, ennyi

A virális, vagyis a szerzőjük átlagát látványosan túlteljesítő posztok toplistája ezen a héten is elég szürreális összeállítást mutat:

  1. Deutsch Tamás, „Fel, győzelemre! Ennyi.” – 28,1x szorzó
  2. Novák Előd Budaházy György és Biszku Béla börtönbüntetését méri össze és tüntetésre hív – 18,8x
  3. Szabó Szabolcs videója arról, hogy Karácsony Gergely a rá szavazásra buzdít – 17,5x
  4. Orosz Anna videója a tanártüntetésről – 14,3x
  5. Márki-Zay Péter nagyapa lesz – 12,8x

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak)

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Novák Előd számait újra a hirdetési pénz húzta fel messze az átlaga fölé, Deutsch Tamásnál pedig a nevetős emojik tették ki a reakciók elég nagy részét.

Instagram

Instagramon már annyira nem történik semmi, hogy az a legizgalmasabb újdonság a listán, hogy Varga Judit maradt a harmadik helyen, miközben ezzel párhuzamosan Facebookon nagyot zuhant. A magyar politikai Instagram tökéletes esszenciája Nagy István agrárminiszter újra top10-be jutott oldala, egyébként mindenkinek melegen ajánljuk a rendszeres látogatását, olyan ebben a háborúval, lejáratókampányokkal, gyűlöletpropagandával sújtott mai közbeszédben, mint valami meditációs izolációs kamra. Az utolsó tíz poszton például összesen van egyetlenegy komment, a legizgalmasabb poszt pedig így hangzik:

„Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szárnyaló gazdaság Nemzeti Húsgalamb Program. Görbeházán szerdán délután közösen tettük le hazánk első galambvágóhídjának és feldolgozó üzemének alapkövét. Az agrártárca 2019 óta a haszongalamb vásárlásához is nyújt támogatást.”

Heti interakciók
1.Orbán Viktor92 900
2.Márki-Zay Péter45 500
3.Varga Judit24 600
4.Novák Katalin15 800
5.Gyurcsány Ferenc9 700
6.Dúró Dóra9 400
7.Hadházy Ákos9 000
8.Szentkirályi Alexandra7 800
9.Nagy István5 100
10.Gulyás Gergely5 000

The night is dark and full of terrors

A propaganda mocsarában két komolyabb eseményt mutat a toplista állása. Az egyik a megafonos csapat visszaesése, emberemlékezet óta nem volt olyan, hogy egyikük se jusson a dobogóra. Mindez 40 millió forint hirdetési pénzzel megtámogatva.

A másik, ennél is érdekesebb történés az, hogy felborult az eddigi kommunikációs kotta. A Fidesz tábora kettészakadt a háború kitörésével az oroszbarátság mentén, és egyszerre kellett két irányba kommunikálni, illetve a hivatalos álláspont (legyen béke, maradjunk ki az egészből, az oroszokra azért ne nagyon mondjunk csúnyákat) mellett kiszolgálni a Putyin-rajongóvá nevelt tábort is. Őket eddig az alacsony presztízsű, házon belül is kötelező rossznak tartott, hivatalosan fel nem vállalt oldalak látták el orosz propagandával, és nyugatgyűlölettel, mint a Vadhajtások, a Számok, vagy a Patrióta Európa.

Aztán Zelenszkij ukrán elnök személyesen Orbánnak szólt be, és erre hirtelen egyszerre kezdett el a teljes Megafonos istálló olyan stílusban nekimenni, hogy azért egy átlagos westernben a harmadik mondat közepén lövöldözés tör ki a csehóban. Sőt, már ott tartunk, hogy Zelenszkij a magyar ellenzékkel cimborál, és a választásokba akar beleavatkozni, illetve konkrétan megtámadta Magyarországot, amiből valószínűleg politológus- és pszichológushallgatók teljes évfolyamai fognak majd diplomamunkát írni, ha egyszer kicsit lecsillapodnak a kedélyek.

Heti interakciók
1.Vadhajtások256 000
2.Nyugati fény195 000
3.Gond-olkodó181 000
4.Deák Dániel – Megafon168 000
5.Bohár Dániel – Megafon141 000
6.Rákay Philip – Megafon133 000
7.Elemi116 000
8.Patrióta Európa108 000
9.Juszt László102 000
10.888.hu88 000

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a 2021 eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass