Arnold Schwarzenegger az orosz katonákhoz szólt: Feláldozzátok az életeteket egy értelmetlen háborúért, amit mindenki elítél

2022. március 17. – 15:26

Másolás

Vágólapra másolva

„El kell mondanom az igazat (…) Tudom, hogy a ti kormányotok azt mondta, hogy ez az háború Ukrajna nácitlanítása miatt indult. Ezt a háborút nem Ukrajna kezdte. A Kreml hatalmasai kezdték. Az életeteket és a jövőtöket is feláldozzátok egy értelmetlen háborúért, amit az egész világ elítél” – mondta az oroszoknak címzett videójában Arnold Schwarzenegger, miközben háborús fotókat, videókat játszott le a háttérben, lebombázott kórházakról, menekült ukrajnai emberekről.

A színész és volt kaliforniai kormányzó arról is beszélt, sajnálja, hogy neki kell elmondania, de több ezer orosz katona is meghalt már a háborúban, miközben az orosz kormány hazudik a népének és a katonáinak is. „Néhányuknak azt mondták, hogy nácik ellen fognak harcolni. Másoknak meg azt, hogy az ukrán nép hősként fogja őket üdvözölni. Még azt sem tudták, hogy háborúba mennek”.

Schwarzenegger azt is mondta, „nem akarom, hogy megtörjön az életetek. Ez nem az a háború Oroszország védelmében, amit a nagyapáitok vagy a dédapáitok vívtak. Ez egy illegális háború”.

Ezután pedig közvetlenül Putyinhoz szólt: „Te kezdted ezt a háborút. Te vezeted ezt a háborút. És te állíthatod meg ezt a háborút”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!