Budai Gyula szerint Zelenszkij nyíltan beleavatkozik a magyar választási kampányba
2022. március 26. – 09:57
frissítve
Budai Gyula fideszes képviselő arra jutott, hogy az orosz-ukrán háború közepén az ukránok millióinak életét védő elnök, Volodimir Zelenszkij eltökélt célja, hogy beleavatkozzon az április 3-i magyarországi választásokba azzal, hogy az Európa Tanácsnak intézett beszédében külön szólt Orbán Viktorhoz.
„Miközben Magyarország és magyar emberek segítenek a háború elől menekülő ukrán állampolgároknak, Zelenszkij ukrán elnök nyíltan beavatkozik a magyar választási kampányba, a baloldali ellenzék mellett!”
– írta a meglehetősen furcsa kommentelőket bevonzó Budai Gyula Facebookon.
Rákay Philip fideszes véleményvezér még pénteken ment neki Zelenszkijnek egy viszonylag hosszú bejegyzésben, amiben többek között az áll (már egyből kezdésként), hogy „Üzenem Zelenszkijnek és a hálozatoknak: hagyjátok békén a hazámat”, illetve „Nem szégyelled magad, Zelenszkij? Magyarországot támadod, éppen bennünket, akik a háború kitörése után azonnal országos gyűjtést szerveztünk, segélykamionokat küldtünk, állami pénzeket csoportosítottunk át azért, hogy ne csak a kárpátaljai testvéreinket, de ukránokat, ruszinokat, magyarán: minden embert, aki a szörnyűség elől menekül, százezrével befogadhassunk? Bennünket alázol, akik ezekben a pillanatokban is önkéntesek ezreivel igyekszünk enyhíteni a biztonságot kereső ártatlan emberek fájdalmát?”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök este Európa vezetőihez szólva külön kiemelte Orbán Viktort, akit felszólított, hogy tegye egyértelművé álláspontját Oroszországgal szemben. A beszédre reagálva Orbán visszautasította az ukrán elnök követeléseit, „mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel.” Szijjártó Péter külügyminiszter Zelenszkij stílusát és személyeskedését kérte ki magának, majd Orbán – már szombat reggel – egy nagyobb, természetesen a lojális a közmédiának adott interjújában pörgette tovább a témát, elmondva, hogy megérti, hogy Zelenszkij bírálja őt, mert hasonló helyzetben ő is azt szeretné, ha az egész világ nemcsak osztozna a fájdalmában, nemcsak a menekülteken segítene, hanem magáévá tenné az ukrán pozíciót és azonnal beavatkozna. „Ez egy szívfacsaró, nagyon nehéz érzés lehet” – mondta.