Zelenszkij Orbánnak: Nincs idő tétovázni, egyszer és mindenkorra el kell döntenetek, kivel vagytok

Legfontosabb

2022. március 25. – 02:31

frissítve

Zelenszkij Orbánnak: Nincs idő tétovázni, egyszer és mindenkorra el kell döntenetek, kivel vagytok
Volodimir Zelenszkij miközben az Európai Tanácshoz beszél – Fotó: Ukrajnai Elnöki Hivatal

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij csütörtök este az Európai Tanácshoz beszélt videón, ahol többek között megköszönte az európai országok által nyújtott támogatást is. A felsorolásban Magyarországnál megállt, és arra kérte Orbán Viktort, hogy tegye egyértelművé álláspontját az oroszokkal kapcsolatban.

Zelenszkij először a balti államokról mondta, hogy az ukránokkal vannak az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Néhány közép-európai államot is felsorolt, majd később inkább reménybeli együttműködésekről beszélt nyugat-európai országok kapcsán.

„Magyarország. Itt meg kell állnom, és őszintének kell lennem. Egyszer és mindenkorra el kell döntenetek, hogy kivel vagytok. Független ország vagytok. Voltam már Budapesten, imádom a várost. Többször jártam már ott, nagyon szerettem, vendégszerető, ahogy az emberek is. Tragikus dolgokat éltetek át. Elmentem a rakpartra, ahol láttam az emlékműveteket. Láttam a cipőket a Duna-parton, ahol tömeggyilkosság történt. Ott voltam a családommal. Figyelj, Viktor, tudod, mi megy most Mariupolnál? Kérlek, menj a rakpartra, nézd meg azokat a cipőket, és akkor rájössz, hogy megint megtörtént a népirtás a világban. És ez az, amit Oroszország művel. Mariupolban ugyanilyen cipők vannak, és ugyanilyen emberek. Felnőttek, gyerekek, nagyszülők. Ezrek és ezrek mentek már el. És te hezitálsz, hogy szankciókat vezessetek-e be, vagy sem? És habozol, hogy átengedd-e a fegyvereket, vagy sem? És habozol, hogy kereskedj-e Oroszországgal, vagy sem? Nincs idő tétovázni. Itt az ideje, hogy máris döntsetek. Hiszünk bennetek, szükségünk van a segítségetekre. Hiszünk az embereitekben. Bízunk az Európai Unióban és abban, hogy a döntő pillanatban Németország is velünk lesz” – mondta Zelenszkij a videóban, amelyet Facebook-oldalára is kitett. (A Magyarországot érintő rész a 10. perctől kezdődik.)

Orbán Viktor álláspontja az, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, ami szerinte azt is jelenti, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok sem haladhatnak át az ország területén. Magyarország ezzel magára maradt a térségben, hiszen már a lengyelek, a csehek és a szlovákok is küldtek szállítmányokat az ukránoknak, és Orbán szlovén szövetségese, Janez Janša is Zelenszkijt támogatja. A távolságtartó viselkedés egyik magyarázata a rezsicsökkentés, ami a Fidesz-kormány egyik fő üzenete választói felé. A rezsicsökkentés, ami igazából hatósági díjszabást jelent, pedig úgy valósulhat meg, ha Oroszország teljesíti a kialkudott gázszállításokat.

Zelenszkij követeléseit Orbán Viktor és Szijjártó Péter külügyminiszter is visszautasította a már korábban is ismertetett álláspontra hivatkozva.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!