A forgalom megzavarása nélkül indultak el a konvojban résztvevők a Hősök teréről a Kossuth térre

2022. február 7. – 19:01

A forgalom megzavarása nélkül indultak el a konvojban résztvevők a Hősök teréről a Kossuth térre
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délután negyed háromig körülbelül nyolcvan autó gyűlt össze az M3-as autópálya mogyoródi leágazásánál azért, hogy tömörülésükkel elindítsanak egy magyar és nemzetközi kamionosokkal való többnapos szolidaritási akciót, melynek célja ezen kívül a globális elit visszaszorítása is – jelentette munkatársunk korábban a helyszínről.

Délután hatra a Hősök terére szerveztek demonstrációt, ahonnan a kamionos konvoj résztvevői elkezdtek a Kossuth térre vonulni. Helyszíni tudósítónk arról számolt be, a tér bal oldalán este 6 után nem sokkal körülbelül 80-100 autó gyűlt össze – ebből nagyjából 10 furgon és 3 kisteherautó –, mellettük pedig pár száz tüntető sorakozott. A tüntetők egy része eleinte a Dózsa György úton elhaladó autósoknak lengetett zászlókat és kiabálta azt, hogy ébresztő, néhányan dudáltak vagy felfújható tapsrudakkal tapsoltak. Nem sokkal hat után Szűcs Attila, az esemény szervezője, illetve az Orvosok a tisztánlátásért nevű kezdeményezés alapítói, Pócs Alfréd és Tamasi József mondtak beszédeket a magyar zászlót és a kötelező oltást ellenző, szabadságot hirdető táblákat tartó embereknek, akik addig összegyűltek a téren.

Szűcs Attila, az esemény szervezője és a Hősök terén összegyűlt tömeg – Fotó: Bődey János / Telex Szűcs Attila, az esemény szervezője és a Hősök terén összegyűlt tömeg – Fotó: Bődey János / Telex
Szűcs Attila, az esemény szervezője és a Hősök terén összegyűlt tömeg – Fotó: Bődey János / Telex

Szűcs Attila főszervező felolvasta azt a hat pontot, amiben megfogalmazták követeléseiket, melyek elsősorban arra vonatkoznak, hogy a kormány szüntesse meg a vírussal kapcsolatos „kényszerítő intézkedéseket” és korlátozásokat, és kártalanítson mindenkit, aki ezek miatt került rossz helyzetbe. Ez nagyjából egybevág a kanadai kamionosok követeléseivel, ahogy az is, hogy a mostani járványkezelés felelőseit is el akarják számoltatni. Az az általunk korábban is kiemelt pont viszont némileg meglepő volt, hogy az 5G hálózatok építésének leállítását is követelik, bár annak fényében, hogy mennyire vitatott ez a téma, annyira igazából nem is meglepő.

A következő felszólaló Pócs Alfréd ortopéd szakorvos volt, akitől a járványtagadó, tudománytalan nézeteinek terjesztése miatt korábban a Magyar Orvosi Kamara is elhatárolódott, és emiatt rúgták ki őt a gyöngyösi kórházból is. Pócs úgy vélekedett, hogy a mainstream média hazudik, az egészségügy pedig „külföldi nyomásra” mondja, hogy kell az oltás. Pócs szerint a gyerekeket valamilyen okból pláne nem szabad beoltatni – lazán kapcsolódik, hogy korábban arról is beszélt, hogy a magyarság nem szaporodik a járvány idején, de szerinte ilyen körülmények között is nyugodtan vállaljon mindenki gyereket, majd a jóisten megad hozzá mindent –, illetve arról, hogy a járvány alatt történt minden rosszért kizárólag a félelem a felelős, de mint később elhangzott, a konvoj tagjai nem félnek, hiszen kimentek tüntetni.

Később az a Kanadában is népszerű monológ is elhangzott, hogy nem oltottakról és oltatlanokról van szó, nem is arról hogy létezik-e a vírus, vagy sem, kell-e gyógyszer, vagy sem, a konvoj tagjai az állítólagos kényszerítés és a „Covid-cirkusz” ellen tüntetnek.

A résztvevők a beszédek közben tapssal, dudálással és zászlólengetéssel fejezték ki egyetértésüket. A helyszínen beszélgettünk egy, a kötelező oltásokat ellenző nővel, aki elmondta, hogy egy oltása sincs, de az egész családjával együtt már átesett a betegségen, és nem érti, így miért nem számít védettnek. A nő szerint a felvonuláson sokkal többen kellene, hogy legyenek, de az emberek nagy része „rózsaszín ködben” él, nem tudja, hogy mi veszi körül és azt sem, hogy mi vár rá. Mint mondta, régebben a Fideszre szavazott, de szerinte itt már nincs jobb- és baloldal, és hozzátette, hogy egyedül a Mi Hazánk Mozgalom és Toroczkai László képviseli azt az álláspontot, hogy nincs szükség a vakcinára. Arról is beszélt, hogy szerinte napi szintű, transzparens adatközlésre lenne szükség, hogy kiderüljön, hány oltott került kórházba Covid-fertőzés miatt.

A pár száz fős tömeg aztán a beszédek után az Andrássy úton elindult a Kossuth tér irányába, az előzetesen beígért fáklyás menet helyett zömében fáklya nélkül. Az emberek egy része a járdán, egy másik része pedig az út szélén haladt, a forgalmat igazából csak akkor zavarták, amikor a rendőrök segítségével átmentek a Dózsa György úton.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A kanadai mintára megszervezett hétfői, magyarországi megmozdulást egy többnaposra tervezett demonstráció kezdetének szánják. Az eseménysorozatnak a Hungarian Freedom Convoy 2022 nevet adták, és a kiírás szerint lényegében a nagyobb, nemzetközi World Freedom Convoy 2022 magyarországi ágáról van szó. A terv az, hogy a különböző országokból egyszerre, február 14-én érkezzenek be a konvojok Brüsszelbe.

Délutáni tudósításunkat itt tudja elolvasni.

Hogy kezdődött ez az egész?

A tiltakozási hullám azzal indult, hogy január 28-án kamionosok kezdtek tüntetni a kanadai parlamentnél.

A tiltakozás eredeti kiváltó oka az volt, hogy január 15-től kötelezővé tették az oltást vagy a kéthetes karantént az Egyesült Államok és Kanada között ingázó kamionsofőröknek. A tüntetés jelentősége azonban hamar túlnőtt önmagán, olyan szimbólummá vált, amelyben a tiltakozás egyre inkább általánosságban irányult a koronavírus miatt bevezetett lezárások, korlátozások ellen, de a résztvevők is megosztottak abban, hogy pontosan mit tartanak a megmozdulás céljának. A kanadai tüntetés méretéről, a kamionok számáról is ellentmondásos információk terjednek.

Vasárnapra Ottawában rendkívüli állapotot rendeltek el, a kanadai főváros polgármestere ugyanis úgy látta, a helyzet már „komoly veszélyt és fenyegetést jelent a lakosok biztonságára.” A Freedom Convoy mozgalomról itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!