25 millió forintot követelnek a Greenpeace-től
2022. január 11. – 11:47
„25 millió forintot követel a Greenpeace-től a Közbeszerzési Döntőbizottság a fertői beadvány elbírálásáért” – írja keddi sajtóközleményében a Greenpeace. A szervezet közleménye szerint múlt héten támadták meg a 2021. december 24-én kiírt új közbeszerzési eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, miután azt látták, hogy a mostani közbeszerzési kiírásban a környezetvédelmi engedélyekben szereplő adatoknál is nagyobb méretek vannak megadva bizonyos elemekre, sőt, olyan épületek is felbukkantak benne, amelyekre egyáltalán nincs engedélye az állami cégnek. A beruházás ellen a Magyar Tudományos Akadémia testülete is felszólalt.
A korábbi Fertői közbeszerzést előzőleg maga a kiíró Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vonta vissza, miután a Greenpeace a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult a kiírás megsemmisítését kérve.
Most a Greenpeace azt mondja, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság válaszolt, és az általuk követelt 25 millió forintos eljárási díjat nem tudják befizetni ahhoz, hogy a bizottság érdemben foglalkozzon az ügyükkel. Állításuk szerint ez azért ilyen magas összeg, mert „az ilyen elrettentő mértékű eljárási díjaknak jól láthatóan az a célja, hogy senkinek eszébe se jusson megkérdőjelezni a közbeszerzési folyamatokat. A fertői beruházás költségvetése eközben 45 milliárd forint felett jár.”
Az eljárási illeték mértékét szerintük 2015-ben emelték meg, ám a Közbeszerzési Döntőbizottság azt mondja: a díjakat nemhogy megemelték akkor, hanem épp csökkentették, ráadásul a kérelem szerintük jogilag és formailag is hiányos.
„A Greenpeace beadványa jogilag hibás, mert a Közbeszerzési Döntőbizottságnak nincs arra jogosultsága, hogy ellenőrizze, a projekt megfelel-e a környezetvédelmi törvényeknek, ez a környezetvédelmi hatóságok jogköre. A Döntőbizottság csak azt vizsgálhatja, hogy a versenyszabályoknak megfelel-e a kiírás. A kérelem formailag is hibás, mivel hiányos volt, azaz nem felelt meg a benyújtás jogszabályi feltételeinek. Összegezve: a Greenpeace tehát nem a megfelelő helyen és formában élt a panaszával” – írják.
A 25 millió forintos igazgatási szolgáltatási díjról azt írták, hogy az összeg minden esetben a beruházás becsült értékének a fél százaléka. „Ez európai uniós szinten kirívóan alacsony, az uniós átlag mindössze egynegyede. (…) Szeretnénk felhívni arra a Greenpeace által elhallgatott tényre is a figyelmet, hogy abban az esetben, ha egy kérelemnek helyt ad a Döntőbizottság, akkor a kérelmező minden esetben visszakapja a befizetett eljárási díjat – követelésről tehát szó sincs” – írták.
Mi ez az egész Fertő tavi építkezés?
A Fertő tó magyar oldalára, a Fertő–Hanság Nemzeti Park UNESCO Világörökségi terület magánterületén, Natura 2000 területen, 60 hektáron terveztek egy beruházást. A kiemelt nemzetgazdasági jelentőségűvé nyilvánított állami beruházásra 2019-ben 32 milliárd forintot irányzott elő a kormány.
A kivitelező Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft., 2021 tavaszára a parton már mindent letaroltak, a vizes élőhelyen munkagépek dolgoztak, kövekkel töltötték fel a partszakaszt. A hatvanas évek óta itt álló cölöpházak többségét pedig a bíróság ítéletét meg sem várva, tűzveszélyre hivatkozva a tulajdonosok saját költségére lebontatták, 20 millió forintos bontási költséget számlázva ki.
A beruházás ellen 2020 szeptemberében 73 civil szervezet közös nyilatkozatban tiltakozott, majd a Balaton, a Fertő tó, a Velencei-tó és a tatai Öreg-tó védelmében összefogva megalapították a Nagy Tavak Koalíciót, azt hangsúlyozva, hogy ezek a természeti értékek nem áldozhatók fel rövid távú, kevesek érdekeit kiszolgáló turisztikai, vagy gazdasági szempontok miatt.
A Greenpeace folyamatosan küzd a Fertő tavi beruházás ellen, a témában született cikkeinket itt olvashatja.