Matolcsy György: 2021 nehéz év volt. 2022 sem lesz könnyebb, különösen az első fele

2021. december 27. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában kijelentette, hogy a kamatemelési ciklus 2022-ben is folytatódni fog. „A jegybankok első számú ellensége az infláció. Ez ellen a védekezés leghatékonyabb eszköze a kamatok emelése. Nincs pardon” – mondta Matolcsy.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint addig szükséges a kamatok emelése, amíg az inflációs kilátások ismét a háromszázalékos cél közelébe nem süllyednek. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése szerint Magyarországon legutóbb 2007 decemberében volt legalább akkora az infláció, mint jelenleg. A novemberi maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál. A magas infláció mögött álló világgazdasági folyamatokról ebben a Komplex-cikkben írtunk részletesen.

„A meglóduló infláció egy korszakhatárt is jelez. A világgazdaság elmúlt fél évszázadát meghatározó működési modell elérte korlátjait” – mondta Matolcsy, aki szerint az éghajlati, a demográfiai, a technológiai és a geopolitikai trendek változása azt jelzi, hogy egy új korszak felé tartunk.

„A hiperglobalizáció időszakát újból felváltja egy többpólusú világrend, miközben a digitális forradalom is rakétasebességgel halad előre. Az átmenet ára a nagyobb bizonytalanság és a megemelkedő infláció, ezek megfelelő kezelése érdekében a tartósan magasabb kamatokkal is együtt kell élnünk”

– vélekedik a jegybankelnök.

Matolcsy szerint a kormány által nemrég bejelentett lakossági kamatstop, vagyis a jelzáloghitelek kamatainak fél éven át tartó, október végi szinten való rögzítése nem fogja gátolni a jegybank infláció elleni harcát.

„2021 nehéz év volt. 2022 sem lesz könnyebb, különösen az első fele. A kormány lépése megerősít minket abban, hogy a leghatározottabban lépjünk fel az infláció letörése és a pénzügyi stabilitásunk megőrzése érdekében”

– mondta.

Matolcsy előrejelzése szerint jövőre is 5 százalék körül lesz az infláció. Az MNB elmúlt kamatemeléseiről itt írtunk bővebben, azt pedig ebben a cikkben elemeztük, hogy a jegybank egy ideje a világtrendeket követve laza jegybankból egyre konzervatívabb jegybanki működésbe váltott, mindezt pedig az infláció elleni harc jegyében tette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!