A Belügyminisztérium közleményben reagált Karácsony Gergelyre: de, Magyarországon mindenki biztonságban érezheti magát

2021. december 14. – 16:24

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyarországon mindenki biztonságban érezheti magát – pontosan azért, mert a rendőrség mindenki által ellenőrizhetően 1991 óta pártbefolyástól mentesen, kizárólag a tevékenységére vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartásával végzi munkáját”

– írja a Belügyminisztérium keddi közleményében, amelyben Karácsony Gergely hétfői Facebook-posztjára reagálnak.

Az ügy előzménye, hogy rendőrök jelentek meg hétfőn reggel a Városháza-ügy miatt a Városházán és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt-nél is. Karácsony Gergely kora délutánra sajtótájékoztatót hívott össze, ahol azt mondta, a nyomozók nagyjából azzal egy időben érkeztek, amikor a fideszes lakájmédiában (az Indexen) megjelentek a házkutatásról szóló cikkek.

Majd egy Facebook-posztban később azt is írta, felhívta Pintér Sándor belügyminisztert, magyarázatot követelt tőle, a leghatározottabban visszautasította és kikérte magának „azt az eljárást, amivel a rendőrség közreműködik a Fidesz politikai érdekeit szolgáló lejárató kampányában”. Hozzátette:

„A mai naptól senki nincs biztonságban ebben az országban”.

A Belügyminisztérium keddi reakciójában azt írja:

„Senkinek – politikusnak, értelmiséginek, kétkezi munkásnak – nincs joga arra, hogy kétségbe vonja a meghirdetett elv maradéktalan gyakorlati megvalósulását. Senkinek nem lehet célja annak megváltoztatása sem. Az úgynevezett Városháza ügycsoport négy büntetőeljárást foglal magában. A nyomozó hatóság csalás, befolyással üzérkedés, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúját fogalmazta meg tizenhárom feljelentés alapján”.

Hozzáteszik, az egyik feljelentő Karácsony Gergely, márpedig a főpolgármester bizonyára azt várja el a rendőrségtől, hogy a jogszabályi keretek között, szakszerűen, eredményesen járjon el feljelentése alapján.

„Az ügycsoportban folytatott eljárások eredményességének két alapvető feltétele a tárgyi bizonyítási eszközök megtalálása és az információs rendszerekben tárolt adatok fellelése. Ott kell ezeket felkutatni és lefoglalni, ahol fellelhetőek – ha egy minisztériumban, akkor ott, ha egy műtőben, akkor ott, ha a Városházán, akkor ott” – írják.

Hozzáteszik, „a hatóságot intézkedési kötelezettség terheli, legyen a feljelentő hajléktalan vagy akadémikus, politikus vagy bárki más”.

„A nyomozó hatóság az ügycsoportban 2021. december 13-án tizenkét helyszínen hajtott végre kutatást. A főpolgármester – aki nem volt kényszerintézkedés elszenvedője – közösségi oldalán mégis csak három helyszín esetében kifogásolta a rendőrség megjelenését. Karácsony Gergelynek tudomásul kell vennie, hogy Budapest azért lett az Európai Unió egyik legbiztonságosabb fővárosa, mert a rendőrség a jog és a szakmai szabályok előírásait személyre és intézményre tekintet nélkül alkalmazza. Magyarországon mindenki biztonságban érezheti magát – többek között azért, mert a jogszabályok mindenkire azonos módon vonatkoznak” – írják a közleményben

A hétfői rendőrség akcióról, az azt követő városházi sajtótájékoztatóról és Karácsony posztjáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A hetek óta tartó ügy immár két, egymással összefüggő, de kommunikációban mégis különváló szálon zajlik:

  1. el akarták-e adni a Városházát, és
  2. van-e korrupciós-jutalékos rendszer az önkormányzatnál?

Ide kattintva olvashatja bele magát az ügybe. Bajnai Gordon szerepéről ebben a cikkben írtunk, míg Gansperger Gyuláról és Berki Zsoltról itt és itt talál további cikkeket.

A Városháza-ügyet és főként annak tálalási módját ebben a cikkünkben mutattuk be. Az üggyel kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!