Orbán Macronnak: Mind a ketten szeretjük a hazánkat

2021. december 13. – 13:53

frissítve

Orbán Macronnak: Mind a ketten szeretjük a hazánkat
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„2007-ben járt utoljára francia elnök Magyarországon, mondhatnám, hogy épp ideje volt, hogy találkozhassunk” – mondta Orbán Viktor a francia elnökkel folytatott közös sajtótájékoztatóján a Karmelitában.

„Politikai ellenfelek és egyúttal európai partnerek is vagyunk” – mondta Orbán. „Mind a ketten szeretjük a hazánkat, mindketten Európa megerősítéséért dolgozunk, és egyet fogunk érteni abban, hogy Európának stratégiai autonómiára van szüksége.”

Orbán optimistán nyilatkozott az előttük álló megbeszélésről, amelynek központi eleme, hogy Európának „stratégiai autonómiára van szüksége”. Ehhez a stratégiához a kormányfő szerint szükség van

  • önálló európai védelemre,
  • energetikai önellátásra – azaz elsősorban a nukleáris energia növelésére –
  • és a mezőgazdasági önellátásra.

Macron is hasonló szellemben nyilatkozott, kijelentve, hogy örül az eszmecserének, és Európa fontos elemének tartja „az országainkhoz való ragaszkodást és a tiszteletadást egymás iránt.”

„Lojális partnerek vagyunk és Európa-pártiak.”

Ő is kiemelte az atomenergiát – amelyben az EU-n belül Franciaország az élen jár –, és megemlítette a szuverenitás elemeként az európai védelmi politikát, a terrorizmus elleni küzdelem fontosságát.

A Lengyelország keleti határainál novemberben kialakult migrációs helyzetet is megemlítette, megjegyezve, hogy meg kell keresni a migrációs politikák közös pontjait.

Kritikaként volt értelmezhető, hogy megemlítette – bár nagyon érintőlegesen – a médiaszabadság szükségességét. Elismerte, hogy vannak viták arról, hogy ki hogyan viszonyul az európai projektekhez.

Macron arról is beszélt, hogy a jogállamiság, az alapvető jogok, a médiapluralizmus tiszteletben tartása, a diszkrimináció elleni küzdelem az európai projekt középpontjában van. Szerinte párbeszédre van szükség a tagországok és az intézmények között is, és meg kell találni a közös utat.

Szólt arról, hogy a helyreállításon, a szuverenitáson, a jogállamiságon és a stratégiai autonómián túl az is fontos, „hogyan lehet gazdaságainkat felvirágoztatni.” Ez utóbbi megjegyzés különösen fontos annak ismeretében, hogy a magyar kormány gyakorlatát kifogásolva az Európai Bizottság egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a jogállamisági mechanizmus révén forrásokat tartson vissza Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

Sűrű programja lesz Macronnak

A francia elnök a miniszterelnök meghívására érkezett Budapestre, ahol az Orbánnal tartott találkozó előtt Áder János államfővel tárgyalt, és a Kozma utcai izraelita temetőben járt, ahol hivatalos külsőségek nélkül megemlékezett a két éve meghalt Heller Ágnes filozófusról, akivel 2019-ben találkozott Párizsban.

Este pedig részt vesz a Várkert Bazárban a V4–Franciaország közötti csúcstalálkozón és utána a visegrádi országok vezetőivel tartandó közös sajtótájékoztatón.

Áder János köztársasági elnök fogadja Emmanuel Macron francia elnököt a Sándor-palota előtt 2021. december 13-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Áder János köztársasági elnök fogadja Emmanuel Macron francia elnököt a Sándor-palota előtt 2021. december 13-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A találkozónak súlyt ad az is, hogy január 1-jétől Franciaország veszi át fél évre az EU soros elnöki tisztét, és a héten lesz Brüsszelben az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács találkozója.

A francia elnök hétfői programjáról és az ezzel kapcsolatos forgalomkorlátozásokról itt olvashatja rövid összefoglalónkat.

Fogadja az ellenzéket is a nagykövetnél

A V4-ek előtt azonban a diplomáciai protokoll formalitásaihoz képest rendhagyó módon találkozik Karácsony Gergellyel, aki mellett a főpolgármester kezdeményezésére közös megbeszélésen részt vesz az ellenzék közös kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter, az Európai Parlament alelnökeként Dobrev Klára – aki a DK kormányfőjelöltje volt az ellenzéki előválasztáson –, valamint Donáth Anna, a Momentum új elnöke.

Ezt a találkozót végül nem a Városházán, hanem a francia nagykövet rezidenciáján tartják. A megbeszélés után nem lesz közös sajtótájékoztató a francia elnökkel, várhatóan a magyar résztvevők tartanak utána beszámolót.

A Momentum az Európai Parlamentben ugyanúgy az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) tagja, ahogy Macron En Marche! nevű pártja.

Orbán és Macron első ránézésre politikai ellenfelek – elvégre Macron pártja egy liberális pártcsaládban ül, a Fidesz meg az Európai Néppártot (EPP) elhagyva épp egy EU-szkeptikusabb formáció összehozásán dolgozik a francia szélsőjobbtól indult, valamelyest középre tartó Marine Le Pen pártjával, a Nemzeti Tömörüléssel és a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárttal, valamint Matteo Salvini Északi Liga nevű olasz pártjával – bár egyelőre a híreszteléssekkel ellentétben nem jött létre ez a frakció.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Azonban közös pont lehet Macronnal – a lengyel és a magyar kormány Brüsszellel folytatott vitái ellenére –, hogy Orbán támogatja az EU közös hadseregének létrehozását, ami a francia elnöktől sem áll távol. A brexit után a francia hadsereg lett ez egyetlen atomhatalom az EU-ban, és ez adja a 27-ek legnagyobb hadseregét is.

Az iszlám esetében is lehetnek közös pontok: Orbán álláspontja a migrációval kapcsolatosan ismert, Macron pedig szekuláris alapokon támogatja az iszlám mérsékelt korlátok között tartását. A szuverenitás Macronnál is kulcsszó, bár ezt a francia elnök inkább az EU önállóságára – azaz a kül- és gazdasági érdekek Egyesült Államoktól való határozottabb megkülönböztetésére – használja, de nem idegen tőle a tagállami szuverenitás sem.

Éppen ezért mondhatta a francia elnök egy múlt heti sajtótájékoztatón, hogy „Orbán Viktor politikai ellenfél, de európai partner.” Macron szerint a 27 európai kormány- és államfőnek együtt kell működnie Európáért, és meg kell találniuk a kompromisszumokat. „Még akkor is, ha vannak komoly nézeteltéréseink. És vannak például a jogállamiság kérdésében. De az önállóság, a fejlődés tekintetében hasznos kompromisszumokat köthetünk” – mondta akkor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!