Átengedte a Kúria a kormány nemi átalakító műtétekre vonatkozó népszavazási kérdését

2021. november 9. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

„Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”

– ez az egyik a kormány által gyermekvédelminek mondott népszavazásra benyújtott öt kérdés közül. A kérdéseket a Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyta, ám azokat többen, köztük a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a TASZ is megtámadta, egyet el is kaszált már a Kúria, ezért a kormány az Alkotmánybírósághoz fordul.

A fenti kérdés most került a testület elé, arról azonban most nem az előzőnél határozó Kovács András, hanem a bírói gyakorlat nélkül Kúria-elnökké kinevezett Varga Zs. András által vezetett tanács döntött, és ők átengedték a kérdést – írta meg a Népszava.

Arról már a Telexen is többször írtunk: sokan döbbenten fogadták a bírói karban, amikor kiderült, hogy tárgyalóteremben sosem ítélkező, egykori ügyészségi vezetőből csinál Kúria-elnököt a politikai hatalom. Varga Zs. András volt alkotmánybíró Polt Péter helyetteseként, sőt jobbkezeként vált ismertté, miután azonban tavaly év végén a Fidesz–KDNP a Kúria elnökévé választotta, a legfelsőbb bírói fórum átalakításába kezdett, március végén például váratlanul 8 bírói álláshelyet is meghirdettek a Kúrián.

A határozat szerint más-más megítélés alá esik az egyszerű választópolgári népszavazási kezdeményezés, illetve a köztársasági elnök és a kormány által kezdeményezett népszavazás, ezeket máshogyan kell vizsgálni, illetve a „népszavazásra javasolt kérdés vizsgálata során figyelemmel kell lenni arra, hogy az egyértelműség követelményének következetes érvényesítése nem vezethet oda, hogy valamely tárgykört a teljesíthetetlen követelmények megfogalmazása által az NVB vagy a Kúria ténylegesen kizárjon a népszavazásra feltehető kérdések köréből”.

Az Orbán Viktor által korábban bejelentett népszavazás öt kérdése így hangzik:

  • 1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak?
  • 2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • 3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemátalakító kezelések.
  • 4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • 5. Támogatja-e Ön, hogy a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? – olvasta fel a kérdéseket Orbán, aki azt kérte, hogy mindenki mondjon nemet a fentiekre.

Ezek értelmét külön cikkben próbáltuk megfejteni, ezt itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!