Márki-Zay Péter 56,7%-os eredménnyel megnyerte az előválasztást

2021. október 17. – 14:24

frissítve

Márki-Zay Péter 56,7%-os eredménnyel megnyerte az előválasztást
Márki-Zay eredményváró eseménye – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay Péter fordított az első forduló után, és megnyerte az előválasztást. Közel 88 ezer szavazattal előzte be a hódmezővásárhelyi polgármester Dobrev Klárát. A DK miniszterelnök-jelöltje gratulált neki, Karácsony Gergely a szeretet forradalmáról beszélt a közös eredményváró rendezvényen. Márki-Zay szinte mindent vitt Budapesten, vidéken sokáig Dobrev állt jobban, de aztán ez is átfordult. Percről percre közvetítettük az előválasztás friss híreit, eredményeit.

Vasárnap délután egy körül kezdtek érkezni az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményei. Eddig országosan 19 megyéből 3 és a budapesti 18 választókerületből is 3 adatait dolgozták fel és ismerhettük meg. Frissülő térképünket itt tudja megnézni.

Eddig 70 094 szavazatot számoltak meg, ebből érvényes volt 69 454, érvénytelen 640. Ez az összes leadott 662016 szavazatnak a 10,59 százaléka.

Rekordrészvétellel zárult az első magyar országos előválasztás. Dobrev Klára és Márki-Zay Péter között többen akartak dönteni, mint ahányan az ellenzék közös egyéni képviselőjelöltjeiről voksoltak az első fordulóban. 662 ezer ember voksolt a második fordulóban, az utolsó napon 118 ezren előválasztottak.

Újabb második fordulós eredmények érkeztek.

Vas megye:

  1. Dobrev Klára: 6235 (szavazósátorban: 5667, online: 568) (46,32%)
  2. Márki-Zay Péter: 7227 (szavazósátorban: 5073, online: 2154) (53,68%)

Budapest 7-es választókerület (Angyalföld):

  1. Dobrev Klára: 5830 (35,19%)
  2. Márki-Zay Péter: 10739 (64,81%)

Az első fordulóban Vas megyében Dobrev nyert 5347 szavazattal, Márki-Zay 2866 szavazatot kapott, Budapest 7-es választókerületében Karácsony nyert, második helyen végzett Dobrev 3878 szavazattal, harmadik lett Márki-Zay 3003 szavazattal.

Megérkeztek az Országos Előválasztási Bizottságtól a szavazatszámlálásokról készített fotók, melyek az urnaürítés és a voksok összesítésének babramunkáján kívül az (egyébként igen csekély számú) érvénytelen szavazatokat is is dokumentálják – köztük azt a szavazólapot is, melynek kitöltője felélesztette a „szavaz fasszal” ősi hagyományát. A teljes galériát az OEVB egyébként nemrég a Facebook-oldalára is feltöltötte. (posztunk korábbi verziójában szerepelt egy péniszrajzos kép is, amit véletlenül küldtek ki, el is távolítottak az OEVB oldaláról)

A fővárosi kerületekben több olyan szavazósátor volt, amely több választókerület határán helyezkedett el, azaz több körzethez tartozó lakcímről is adtak le egy helyen voksokat – mondta az előző adatközlésnél Sebián-Petrovszki László. A DK Országos Előválasztási Bizottságba (OEVB) delegált tagja szerint éppen ezért – vélhetően a szétválogatás a budapesti szavazatok feldolgozását is lassíthatja – a választókerületi adatközlés inkább tájékoztatójellegű, a pontos végeredményt azonban ez nem befolyásolja majd, hiszen Budapest egészére teljesen egzakt szám lesz a végére.

Újabb második fordulós eredmények érkeztek.

Zala megye:

  1. Dobrev Klára: 6992 (50,78%)
  2. Márki-Zay Péter: 6777 (49,21%)

Budapest 3-as választókerület (ami a XII. kerület teljes területét és a II. kerület egyes részeit öleli fel)

  1. Dobrev Klára: 1386 (19,58%)
  2. Márki-Zay Péter: 5692 (80,42%)

Az első fordulóban Zalában Dobrev 5270, míg Márki-Zay 2575 szavazatot kapott, Budapest 3-as választókerületében pedig Márki-Zay 3079, Dobrev 2410 szavazatot kapott.

Ahogy az első kör számlálásánál, most is az OEVB delegáltjai közlik a részeredményeket. A bejelentéseknél egyszerre egy megyei és egy budapesti választókörzet adatait mondják el.

Vasárnap egykor el is kezdtek beérkezni az első eredmények:

Tolna megye:

  1. Dobrev Klára: 5504 szavazat (52,31%)
  2. Márki-Zay Péter: 5017 szavazat (47,68%)

Budapest 4-es választókerület:

  1. Dobrev Klára: 1953 szavazat (24,25%)

  2. Márki-Zay Péter: 6102 szavazat (75,8%)

Dobrev Klára az urnazárás után azt az üzenetet tette ki Facebook-oldalára, hogy

Egy fantasztikus időszakon vagyunk túl, tegnap lezárult az ellenzéki előválasztás. Büszke vagyok arra a sok százezer emberre, aki szavazott az első és második fordulóban. És köszönöm azok munkáját, akik a lebonyolításban vettek részt.

Majd leszögezte, hogy „Bárkit is választottatok az ellenzék közös miniszterelnökének, együtt megyünk tovább. Mert a célunk ugyanaz, 2022-ben közösen leváltjuk az Orbán-kormányt, és aztán egy új, demokratikus Magyarországot építünk.”

Márki-Zay Péter ezzel szemben lakonikusan csak ennyit posztolt ki:

Köszönjük!

Az utolsó miniszterelnök-jelölti vita egészen keményre sikerült Dobrev Klára és Márki-Zay Péter között: már a vita elején összeugrottak, és végig maradt a feszült hangnem. Szóba került a DK zsarolása, Márki-Zay Péter alkalmatlansága, Gyurcsány Ferenc jövőbeli szerepe, az elszámoltatás és egy Fidesszel közösen írt új alkotmány ötlete is. Videós összefoglalónkat a vitáról alább nézheti meg:

Vasárnap reggel kilenc óra környékén kezdték el számolni a második forduló szavazatait, várhatóan estére kiderül, Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a 2022-es választásokon.

Amikor bő egy éve tárgyalóasztalhoz ült a hat ellenzéki párt elnöke, még senki nem gondolta volna, hogy a DK és a Jobbik ilyen szoros szövetségre lel egymásban, hogy Tóth Csaba visszavonul a politikától, vagy hogy nem Karácsony Gergely lesz a második forduló fő esélyese. Ebben a cikkünkben összeszedtük az előválasztás legmeglepőbb, legizgalmasabb mozzanatait, fordulatait.

Október 16-án véget ért az előválasztás második fordulója, ahol eldől, ki lesz az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje. Az előválasztás szervezői szerint vasárnap déltől folyamatosan érkeznek a részeredmények, estére pedig várhatóan kiderül, ki győzött Dobrev Klára és Márki-Zay Péter meglehetősen éles párharcában.

Mi lesz a szövetséges ellenzéki pártok között kipattant konfliktusokkal? Hogyan fognak ilyen kemény ütközetek után együtt kampányolni? Mi következhet az eredményből a Fideszre és a 2022-es választásokra nézve? Ezeket a kérdéseket fogjuk körbejárni a nagyjából 80 percesre tervezett adásban. Az esemény linkje itt érhető el, érdemes bejelölni az érdekődést, hogy ne maradjon le a kezdésről.

Rekordrészvétellel zárult az első magyar országos előválasztás. Dobrev Klára és Márki-Zay Péter között többen akartak dönteni, mint ahányan az ellenzék közös egyéni képviselőjelöltjeiről voksoltak az első fordulóban.

Az utolsó, mindent eldöntő napon online több mint 30 ezren (30 ezer 35 fő) voksoltak, a sátrakban pedig 88 ezer 380-an.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!