A választókerületek legalább felében pokolian nehéz dolguk lesz a közös ellenzéki jelölteknek

2021. október 01. – 19:49

A választókerületek legalább felében pokolian nehéz dolguk lesz a közös ellenzéki jelölteknek
Szavazó a Zugligeti Általános Iskolában az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án – fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek hajnalra eldőlt, kik lesznek az ellenzék közös jelöltjei 2022-ben a Fidesz ellen. A DK és a Jobbik tarolt, de a fővárosban a Momentum szerepelt a legjobban. Minden pártnak voltak érzékeny veszteségei, kikapott Burány Sándor és Molnár Gyula. Jövőre a választókerületek több mint felében nagyon nehéz dolguk lesz az ellenzéki jelöltnek, hatalmas meglepetés lenne például, ha az exjobbikos Bana Tibor nyerne. A Rig–Navracsics párharcra és a Márki-Zay–Lázár csatára mindenképp érdemes lesz figyelni.

Az ország 106 választókerületében hirdettek győztest az előválasztás első fordulójában. A DK jelöltjei nyertek a legtöbb körzetben, de a jobbikosok sincsenek nagyon lemaradva, az MSZP–Párbeszéd szövetség pedig messze a két párt országos támogatottsága felett adhat jelölteket az ellenzéki összefogásnak.

  1. Demokratikus Koalíció: 32 képviselőjelölt
  2. Jobbik: 29 képviselőjelölt
  3. MSZP: 18 képviselőjelölt
  4. Momentum: 15 képviselőjelölt
  5. Párbeszéd: 7 képviselőjelölt
  6. LMP: 5 képviselőjelölt

Mindegyik pártnak voltak fájó veszteségei az egyéni körzetekben, a DK például Gy. Németh Erzsébet és Kálmán Olga veresége miatt nem lehet maradéktalanul elégedett, a Jobbiknál vélhetően számítottak Gyüre Csaba nyíregyházi és Pál Gábor szentendrei győzelmére. Az MSZP több meghatározó politikusa is bukott, így Mesterházy Attila, Gurmai Zita és Bangóné Borbély Ildikó, míg a Momentumnál Szabó Bence debreceni és Csordás Anett józsefvárosi győzelmét várták. A Párbeszédnél meglepetés volt Burány Sándor veresége, az LMP pedig Ungár Péter szombathelyi és Keresztes László Lóránt pécsi veresége miatt búslakodhat.

A Párbeszéd győztes jelöltjei szinte biztos mandátumhoz jutottak

Hogyan számolhatnak vajon a pártok, hány biztos mandátumhoz jutottak az előválasztással?

Ha csak a 2018-as országgyűlési választás eredményeiből indulunk ki, 59 választókerületben szerepelt 50 százalék alatt a Fidesz jelöltje. Ezeken a helyeken így matematikailag esélyes az ellenzék, bár vélhetően lesznek más indulók is (Mi Hazánk Mozgalom, MKKP, függetlenek), akik elvisznek pár szavazatot, azaz sehol se fog csak két név szerepelni a szavazólapon.

A Republikon Intézet friss elemzésében összeadták csak a hat párt 2018-as jelöltjeinek eredményét, valamint figyelembe vették a 2019-es önkormányzati választásokon elért eredményeket is. Ez alapján az jött ki, hogy várhatóan

  • a DK 15 képviselőjelöltje,
  • a Jobbik 13 képviselőjelöltje,
  • az MSZP 9 képviselőjelöltje,
  • a Momentum 8 képviselőjelöltje,
  • a Párbeszéd 5 képviselőjelöltje és
  • az LMP 2 képviselőjelöltje juthat mandátumhoz 2022-ben.

Azaz számításaik szerint nagyjából 52 egyéni körzetben győzhet az ellenzék jövőre.

Az OEVB előválasztási szavatszámlálása 2021. szeptember 30-án – Fotó: Országos Előválasztási Bizottság
Az OEVB előválasztási szavatszámlálása 2021. szeptember 30-án – Fotó: Országos Előválasztási Bizottság

Ahol szinte borítékolható az ellenzéki siker

Ez mindenképp nagy előrelépés lenne a legutóbbi választáshoz képest, 2018-ban mindössze 15 választókerületben nyert ellenzéki jelölt, de akkor ugye nem volt még összefogás mind a hat párt között.

Közülük Molnár Gyula és Burány Sándor meglepetésre kikapott az előválasztáson, Tóth Csaba pedig egy nappal a szavazás vége előtt lépett vissza Zuglóban.

Nem indult újra Hajdu László a XV. kerületben, de az általa támogatott DK-s jelölt, Barkóczi Balázs nyert az előválasztáson. Dunaújvárosban a jobbikos Pintér Tamás nyert 2018-ban, ám másfél évvel később vissza is adta a mandátumot, miután polgármesternek választották. Az időközi választáson aztán párttársa, Kálló Gergely szerzett mandátumot, és most is ő lesz az ellenzéki jelölt.

Budapesten mind a 18 körzetben az ellenzék számít esélyesebbnek 2022-ben, meglepetés lenne, ha bármelyik körzetet is a Fidesz vinné. Az előválasztás fővárosi nyertese a Momentum, amely a 18 budapesti körzetből 5 helyen nyert. A DK és az MSZP 4-4 képviselővel követi őket, a Párbeszédnek 3, a Jobbiknak és az LMP-nek pedig 1-1 jelöltje nyert Budapesten.

A 2018-as eredmények alapján az összefogással több vidéki körzetben is az ellenzék vált esélyessé. Nagy valószínűséggel Miskolcon, Szegeden, Pécsen, Nyíregyházán, Szolnokon, Tatabányán, Érden, Dunakeszin, Budakeszin is meglesz a győzelem.

Márki-Zay–Lázár csata Hódmezővásárhelyen

Vannak aztán olyan körzetek is, ahol jelenleg még megjósolhatatlan az eredmény, mert közel azonos erőt képvisel a Fidesz és az ellenzéki jelölt helyben. Ha győzni szeretne az ellenzék, ezen – billegőnek nevezett – körzetek közül kell minél többet elhódítania.

Bár a Fidesz hivatalosan csak jövő év elején jelenti be jelöltjeit, az eddigi hírek alapján lesz pár komoly csata az országban. Ezek közül is kiemelnénk ötöt:

  • Márki-Zay Péter (Párbeszéd) – Lázár János Hódmezővásárhelyen (Csongrád-Csanád megye 4.)
  • Rig Lajos (Jobbik) – Navracsics Tibor Tapolcán (Veszprém megye 3.)
  • Varga Zoltán (DK) – Kósa Lajos Debrecenben (Hajdú-Bihar megye 1.)
  • Czeglédy Csaba (DK) – Hende Csaba Szombathelyen (Vas megye 1.)
  • Dudás Róbert (Jobbik) – Horváth László Gyöngyösön (Heves megye 2.)
Márki-Zay Péter előválasztás utáni sajtótájékoztatója a Kossuth téren 2021. október 1-jén – Fotó: Huszti István / Telex
Márki-Zay Péter előválasztás utáni sajtótájékoztatója a Kossuth téren 2021. október 1-jén – Fotó: Huszti István / Telex

Ahol csoda lenne az ellenzéki győzelem

2018-ban 47 körzetben szerzett 50 százaléknál többet a Fidesz, ezeken a helyeken matematikailag se lett volna így esélye az ellenzéknek. Az 47 erősen Fidesz dominálta körzetből a DK és a Jobbik 14-14, az MSZP 8, a Momentum 6, az LMP 3, a Párbeszéd 2 körzetet nyert el az előválasztáson.

Öt választókerületben 60 százalék felett végzett a fideszes jelölt legutóbb, ezeken a helyeken óriási meglepetés lenne, ha nyerni tudna jövőre a közös ellenzéki jelölt. Összeszedtük, kiket küld csatába az ellenzék az ország öt legfideszesebb választókerületében.

  1. Gyopáros Alpár (69,9%) ellenfele Kovácsné Varga Ildikó (MSZP) lesz Csornán (Győr-Moson-Sopron megye 3.)
  2. V. Németh Zsolt (63,52%) ellen az exjobbikos Bana Tibor (LMP) indul Körmenden (Vas megye 3.)
  3. Seszták Miklós (61,87%) ellenzéki kihívója Tóth Viktor (Jobbik) lesz Kisvárdán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3.)
  4. Ágh Péter (61,38%) ellen Hencz Kornélt (MSZP) küldi csatába az ellenzék Sárváron (Vas megye 2.)
  5. Lezsák Sándor (60,21%) ellenfele pedig Kis-Szeniczey Kálmán (LMP) lesz Kiskunfélegyházán (Bács-Kiskun megye 4.)

Az előválasztás tíz fontos tanulságát ebben a cikkben szedtük össze, itt pedig a miniszterelnök-jelöltek eredményeit néztük meg.

Kövess minket Facebookon is!