Negyvenezer forint kártérítésre kötelezték a Mi Hazánk és a Légió Hungária plakátjaira ikszet rajzoló nőt

2021. augusztus 12. – 18:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

40 ezer forint kártérítést kell fizetnie annak a nőnek, aki egy fekete filctollal ikszeket rajzolt a ferencvárosi BLM-szobrot eltakaró szélsőjobbosok plakátjaira – írja a 444.hu.

Tavasszal nagy ügy lett abból, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat egy street art pályázat után néhány szobrot pár hétig kihelyezett a kerület köztereire. A kiállított szobrok egyike volt Szalay Péter BLM-es alkotása (a mű valódi címe: Prizma), ami a New York-i Szabadságszobor térdelő, szivárványszínű parafrázisa volt.

A szobrot április elsején állították fel a Ferenc téren, ami után nem sokkal – ahogy azt előre be is jelentették – megjelentek a Mi Hazánk párt és a Légió Hungária szélsőjobboldali szervezet aktivistái, és négy oldalról OSB-lapokkal takarták el a szobrot, a lapokra pedig a saját plakátjaikat ragasztgatták ki.

A szobor átadóján ott volt Timár Magdolna, akinek egyik művét szintén kiállították a kerületben. Amikor közelebbről is meglátta a véleménye szerint gyűlöletkeltő plakátokat, annyira felhúzta magát, hogy egy közeli boltban egyből vett egy fekete filcet, amivel aztán három plakátra is egy nagy ikszet rajzolt. Állítása szerint a szélsőjobbos aktivisták eközben végig szidalmazták, majd a téren lévő rendőröknek kiáltozták, hogy megrongálták a plakátjaikat.

A ferencvárosi BLM-szobrot eltakaró aktivisták 2021. április 1-jén – Fotó: Huszti István / Telex
A ferencvárosi BLM-szobrot eltakaró aktivisták 2021. április 1-jén – Fotó: Huszti István / Telex

A rendőrök ekkor léptek oda hozzájuk, és elsőként nem a barikádot építő szélsőségeseket, hanem Magdolnát igazoltatták. Két-három héttel később idézést kapott, ami után kihallgatták a rendőrség szabálysértési osztályán, részletes vallomást tett, amiben elismerte, hogy tényleg ikszet rajzolt a három plakátra. Négy hónappal később, augusztus 11-én aztán levelet kapott a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól, amiben arról értesítették, hogy:

figyelmeztetésben részesítik, illetve a plakát tulajdonosa által bemondott kárösszeget elfogadva 40 ezer forint kártérítésre ítélik.

A Mi Hazánk sajtófőnöke, Kisberk Szabolcs a 444-nek megerősítette, hogy egyetlen aktivistájuk ellen sem indult semmilyen eljárás a szobor eltakarása miatt. Később aztán festékkel leöntötték, majd a Légió Hungária tagjai össze is törték a szobrot, ebben az ügyben már indult rendőrségi eljárás.

Magdolna a Kétfarkú Kutyapárt passzivistája, de elmondása szerint a szoboravatón érdeklődő helyiként vett részt. A kerületi bíróság döntése ellen nem fellebbezhet, de nyolc napon belül kezdeményezheti, hogy az ügyben bírósági tárgyalást tartsanak, mivel ezt az ítéletet még anélkül hozták meg. A kártérítés miatt már felvette a kapcsolatot a TASZ-szal, és a tanácsaik alapján valószínűnek tartja, hogy belevág a tárgyalásba. Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke azt mondta, hogy ha passzivistájuknak végül jogerősen fizetnie kell, akkor az MKKP kifizeti helyette az összeget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!