Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Hiába kérték Káslertől a vakcinavizsgálat eredményét, az Emmi szerint nincs róla adatuk

2021. augusztus 9. – 12:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kásler Miklós május 8-án számolt be az Emmi Facebook-oldalára feltöltött videóban egy vizsgálatról. A miniszter azt mondta, „minden forgalomban levő vakcinát megvizsgálnak abból a szempontból, hogy az általa létrehozott immunitás két komponense, az ellenanyagok, illetve a sejtek védekezőképességét hogyan alakítja, milyen időtartamra vonatkozik a védettség”. Az első eredményeket május végére várták, hogy azok alapján a kormány döntéseket hozhasson.


Ha lett is eredmény, azt nem hozták nyilvánosságra, ezért Szél Bernadett július közepén adatigénylést nyújtott be. A válasz meg is érkezett július végén, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindössze annyit írt, hogy

a kért adatok tekintetében az Emmi nem minősül adatkezelőnek, így az adatigénylésében megjelölt adatokkal nem rendelkezik.

Szél Bernadett szerint Kásler miniszter tehát olyan vizsgálatról beszélt, amiről fogalma sincs, adatai, információi nincsenek róla, az eredményeiről halvány gőze sincs.

„Ez azt jelenti, ismét hazudtak: vizsgálatot ígértek, május végére eredményeket, de a jelek szerint sehol a vizsgálat. (Vagy van, csak titkolják az eredményeit.) Ezt sem hagyom annyiban, megyünk tovább, így vagy úgy, de megtudjuk a választ!” – írja posztjában a független országgyűlési képviselő.

Frissítés: Augusztus 10-én délután az Emmi az alábbi levelet küldte nekünk:

„A Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter által elindított kutatás, szisztematikusan, több oldalról, hosszú távon, a világon az elsők között vizsgálja, a hazánkban elérhető oltóanyagok (Astra Zeneca, Pfizer, Szputnyik, Sinopharm, Moderna) hatását. Az egy éven át tartó összehasonlító elemzést az NNK végzi az ellenanyagszint mérésével, valamint az Országos Onkológiai Intézet a celluláris immunválasz vizsgálatával. A vérvétel országosan három oltóponton zajlik, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben, és a Pécsi Tudományegyetem oltópontjaiban.

Ezeken a helyszíneken összesen 3211 személyt vontak be a kutatásba, amely a teljes (celluláris és humorális) immunitást is vizsgálja. Az adatok az Országos Onkológiai Intézet kutatócsoportjához érkeznek. Ezek az eredmények folyamatosan rendelkezésre állnak, hogy a Kormány felhasználja a szakmapolitikai intézkedések meghozatalakor. A vizsgálat összetettségére való tekintettel, a teljes kutatási anyag nyilvánosságra hozatalára azután lesz lehetőség, miután az lezárult, megfelel a tudományetikai szempontoknak és publikálták a tudományos fórumokon.”

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől