Kovács Zoltán: Honnan tudná egy Forma–1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok?

2021. augusztus 1. – 08:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyarországon a gyermeknevelés kizárólagos joga a szülőt illeti, ezt garantálják nemzetközi szerződések, uniós dokumentumok és a magyar alkotmány is, ebben az ügyben senki másnak nincs keresnivalója” – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az interjút az MTI idézte.

Arra a kérdésre, miért halasztja Brüsszel a megállapodást a helyreállítási alapról, Kovács Zoltán úgy reagált: „ránk akarnak kényszeríteni egy világlátást, ha pedig egy tagállam nem úgy cselekszik, ahogy a brüsszeli bürokraták gondolják, akkor mondvacsinált okokkal, jogi köntösbe csomagolva, politikai támadás indul. Az újraindítási alaphoz való hozzáférést gyakorlatilag blokkolják, épp akkor, amikor a gazdaságnak gyors beavatkozásra van szüksége az újrainduláshoz. Felfüggesztik a tárgyalásokat, zsarolnak az ehhez nem kapcsolódó gyermekvédelem ügyében”.

Kovács Zoltán köszöntőt mond a sümegi Jakab Napok megnyitóján szombaton – Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Kovács Zoltán köszöntőt mond a sümegi Jakab Napok megnyitóján szombaton – Fotó: MTI/Máthé Zoltán


Szerinte a magyarországi Forma–1-es futamra érkező sztárok megszólalása azt példázza, hogyan működik ez a hálózat, hogyan lehet akkor, ha egy bizonyos kérdésben egy tagállam másként gondolkodik, mint azt a nemzetközi mainstream elvárná, megszólaltatni „beszélő fejeket”, akikre a laikus közvélemény figyel.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott, hogy „talán ez a legaljasabb része annak a kampánynak, amit Magyarország ellen folytatnak, hiszen olyan embereket nyernek meg, akik nem tudnak semmit. Honnan tudná egy Forma–1-es pilóta, hogyan élnek a magyarok, milyen következetesen védi az alkotmány és a magyar kormány a családok és gyermekek jogait?”

Annak kapcsán, hogy a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette a kormány öt népszavazási kérdését, az államtitkár azt emelte ki: olyan kérdésekről van szó, amelyekben csak a magyaroknak van joguk dönteni, ezek a kérdések nem tartoznak az EU kompetenciájába.

A kormánypártok és a Jobbik június 15-én szavazták meg a melegellenessé eltérített pedofilellenes törvénytervezetet. Itt írtunk bővebben arról, hogy a módosító javaslatok az LMBTQ-embereket hogyan érintik. A törvény melegellenes módosításai ellen többezres tüntetés volt a Kossuth téren, és óriási nemzetközi visszhangot is kiváltott. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég azt mondta, hogy a kormány nem várt ekkora támadást a törvény miatt.

Ami pedig a közvetlen előzményt illeti: előbb a Magyarországra érkező Lewis Hamilton, majd Sebastian Vettel is elmondta a véleményét a törvényről, erre reagált most Kovács Zoltán. A szombati időmérőt egyébként Lewis Hamilton nyerte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!