Hamilton agyonverte a mezőnyt a hungaroringi időmérőn

2021. július 31. – 16:14

frissítve

Hamilton agyonverte a mezőnyt a hungaroringi időmérőn
Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén – Fotó: Florion Goga / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Még az időmérők esetén megszokottnál is kevesebb eseménnyel indult a Magyar Nagydíj kvalifikációjának első harmada, a legfontosabb fejlemény az volt, hogy a Haas garázsában nem készültek el Mick Schumacher autójával, így a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia megtett kör és idő nélkül az utolsó helyről kezdi majd a vasárnapi futamot. Schumacer előtt a csapattárs Nyikita Mazepin, a két Williams, illetve az AlphaTaurit vezető Cunoda Juki estek még ki.

Persze a közönség – akár a helyszínen, akár otthon – inkább a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen és üldözője, Lewis Hamilton csatájára volt kíváncsi, főleg a páros legutóbbi, komoly ütközést eredményező csatája után a Brit Nagydíjon.

Az első szabadedzésen Verstappen, Valtteri Bottas, Hamilton, a másodikon Bottas, Hamilton, Verstappen, a harmadikon megint egy újabb permutációban Hamilton, Verstappen, Bottas volt a sorrend, így megtippelni is nehéz volt, mi lehet a végső sorrend a három szakaszra osztott időmérő végén.

A döntésre várakozást fokozta a ferraris Carlos Sainz kicsúszása, a spanyol pilóta a második szakasz közepén rontott a célegyenesre ráfordító kanyar elején, a csattanás után már nem folytathatta, de az autóval szemben Sainz megúszta a kicsúszást.

Sainz hibája után mindenki azt várta, hogy egyből kihajthasson a pályára egy használható mért időt futni, amivel bekerülhet a legjobb 10 pilóta, vagyis a továbbjutók közé. Itt viszont kettéágazott a Red Bull és a Mercedes stratégiája. A hőségben hirtelen nagyon sokat javuló aszfalton a Mercedes két pilótája a lassabb, közepes keverékű gumit választotta a döntésre, a Red Bull viszont a gyorsabb lágyat. A továbbjutás mind a négy versenyzőnek meglett, olyannyira, hogy Verstappen 1:15,650-nel a hétvége legjobb idejét futotta meg ekkor, majdnem 8 tizedet adva a mögötte második Lando Norrisnak, fontos különbség lesz viszont, hogy emiatt más keverékű gumin kezdik majd a riválisok a vasárnapi futamot, a lágy jobban jön majd a rajtnál, a közepessel viszont tovább pályán lehetnek majd az elején, elodázva a kerékcserét.

A mindenről döntő harmadik szakaszban, a Q3-ban Hamilton hatalmas előnnyel nyitotta a csatát, a csapattárs Bottast 3, Verstappent több mint 5,5 tizeddel előzte – a mezőny többi része, beleértve a negyedik Sergio Pérezt több mint 1 másodperccel Hamilton mögött jött csak. Persze Verstappen ekkor elmaradt a Q2-ben futott legjobbjától, ez okozta a nagy hátrányt, Hamilton és Bottas viszont szinte a semmiből előrántott tempóval előzött.

Hátra volt viszont még egy mért kör mindenkinek, de érdemben már senki nem tudott javítani, Verstappen is csak 4 tized környékére tudta csökkenteni a hátrányát, de maradt a harmadik helyen, vagyis csak a két Mercedes mögül rajtolhat azon a Hungaroringen, ahol viszonylag kevés az előzési pont. Rajt vasárnap 3-kor, Hamilton pályafutása során nyolcadszor indulhat majd az élről a Hungaroringen, idén harmadszor szerezte meg a pole pozíciót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!