Ha a négy fal között csinálom, Viktor akkor is nézi

2021. július 24. – 14:48

frissítve

Ha a négy fal között csinálom, Viktor akkor is nézi
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Tavaly csak Online Pride volt, idén viszont másodszor vonulhatott ismét kordonok nélkül a tömeg, de a Mi Hazánk miatt változott az útvonal.
  • A Madách térről több ezer ember indult el fél három körül, amikor az egybefüggő tömeg eleje a Rudas Gyógyfürdőnél járt, akkor a Szabadság híd még mindig tele volt a felvonulókkal.
  • A Fővám térnél nagyjából 80 ellentüntető gyűlt össze, idén őket terelték kordonok mögé. Volt náci karlendítés és „Mocskos buzik” skandálás is, de komolyabb atrocitások nélkül vonult el mellettük a menet.
  • Kicsivel öt után ért célba a menet eleje a Tabánnál, a tömeg vége ekkor még csak a Szabadság hídnál tartott. Őket bevárva, valamivel fél hat után kezdődtek meg a beszédek. A szervezője szerint több mint 30 ezren voltak.
  • Az ellentüntetők jó része ekkorra már lemorzsolódott, a Döbrentei téren 20-25 ember lengetett homofób transzparenseket. Őket nagyjából 50 rendőr őrizte minden irányból, kordonokkal messze tartva a Pride-tól.
  • Felszólalt Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely azt mondta, felelősség a többséghez tartozni, ő akar lenni a pajzs ha ebben a városban bántanak valakit. A Budapest Pride Felvonulás hivatalos végét ezután jelentették be, zárszóként felcsendült Az éjjel soha nem érhet véget a hangszórókból.

Néhány perccel fél négy előtt megszólalt a Queentől a Don't Stop Me Now és elindult az idei Pride Felvonulás a Madách Imre térről, ahol kettőtől gyülekezett és többezresre duzzadt a tömeg. A Telex helyszínen lévő újságírója szerint kettő körül már a metrón is nagy tömeg volt a Deák térnél, és úgy tűnt, a többség a Pride-ra tart. A kiinduló ponthoz közeledve aztán kattogós zene és Lily Allen homofóbokhoz és rasszistákhoz szóló Fuck You című száma fogadta tudósítónkat, aki sok a tinédzsert, főleg fiatal lányokat látott.

Amikor a menet eleje már az Astoriánál járt, a vége még el sem indult a Madách térről. A tömeget vezető kocsin a tavaly elhunyt Nagy Szilviának, a Szivárvány Misszió Alapítvány egykori elnökének a portréja volt kitéve. A tömegben feltűnt a DK és a párt ifjúságiszervezete, illetve a Momentum és a Párbeszéd szivárványos zászloja is. A transzparensek között volt, ami vidéki (pécsi, debreceni és szegedi) Pride szervezeteket hirdetett, de lehetett látni olyanokat is, amiken például a

  • „Csend=halál”
  • „Love=love, FREE BRITNEY”
  • és „Ha a négy fal között csinálom, Viktor akkor is nézi” felirat szerepelt.

A tömegben vonuló kollégánk szerint a Kálvin térig jó hangulatban vonult a tömeg, néha feltűnt egy-egy felmeztelen férfi felsőtest, de nem találkozott semmi polgárpukkasztóval.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Két éve vonulhattak először kordonok nélkül a Budapest Pride résztvevői, tavaly azonban a koronavírus miatt a felvonulást sem lehetett megtartani, ehelyett Online Pride-ot tartottak. Idén, a 26. Budapest Pride Felvonulást így hirdették meg a szervezők:

„ismét szabad keretek között, kordonoktól mentesen.”

És valóban, idén az ellentüntetőket kordonozták el. Az útvonal ezúttal a Tabánig vezet, ahogy az alábbi térképen látszódik, a felvonulás miatti lezárásokat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.

„Kiszorította az LMBTQP-felvonulást az Andrássy útról a Mi Hazánk Mozgalom, jövőre már a betiltás a reális célunk” – jelezte szombati közleményében Novák Előd, a melegellenes Mi Hazánk párt alelnöke. A Pride korábbi szokásos útvonalait, az Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák tér útvonalat direkt lefoglalta a rendőrségnél a Mi Hazánk, hogy a Pride-menet ne tudjon arra menni. Ezért másfelé, a Madách tér- Astoria – Kálvin tér – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Tabán utat választották a szervezők.

A Fővám téren, kordonok mögött várta a nagyjából 80 ellentüntető a tömeget, „tiltsák be” és „mocskos buzik” skandálással. Élő közvetítésünkön látszott olyan kopasz, aki náci karlendítéssel üvöltötte az utóbbit. A tömegben vonulók azonban ebből a hangos zene és a nagy távolság miatt keveset hallottak helyszíni tudósítónk szerint. A pride kocsi dj-je roma zenét tett be, erre buliztak a pride-osok a Mi Hazánk kordon mögé szorított tiltakozói előtt.

Ezután egy darabig együtt skandálták a felvonulók és az ellentüntetők a RIA-RIA-HUNGÁRIÁ-t.

A Pride összességében komolyabb atrocitás nélkül haladt el a helyszíni tudósítónk szerint mi hazánkosokból, öreg náci bácsikból és skinheadekből összeverődött ellentüntetők előtt. Az ő jelszavaik közt egyébként a melegellenes szólamok bizarr módon keveredtek a foci huligán rigmusokkal. Szólt az „egyszerűen senkik vagytok, hej hej” és az olyan old school sláger is, mint a „Gyurcsány takarodj”.

A felvonulásról készült videónkban őket is megnézheti 3:54-nél, de elsősorban persze a felvonulókkal foglalkoztunk:

A Fővámon nagyjából 5-kor jelentette be egy szónok, hogy a demonstrációnak vége, miután a Pride itt már áthaladt. Az ellentüntetők jó része ezután lemorzsolódott, de a Döbrentei térre átvonulva még 20-25 ember lengetett homofób transzparenseket. Őket nagyjából 50 rendőr őrizte minden irányból, továbbra is jelentős távolságnyira elkordonozva a Pride-tól.

Több mint 30 ezren a Tabánnál

A Pride felvonulás eleje nagyjából fél ötkor ért célba, a Tabánnál több mint egy óráig várták ezután a folyamatosan érkező felvonulókat. Hegedűs Máté egyetemista, LMBTQ-aktivista, a Pride egyik szervezője azt mondta: történelmi, hogy több mint 30 ezren vettek részt a rendezvényen. A végállomáson Lang Györgyi konferálta fel a felszólalókat és tolmácsolta, hogy Iványi Gábor, aki ezúttal nem tudott részt venni, de „mindenkit áld”. Beszédet mondott többek között

  • Vladimir Lucuria, az első transznemű olasz politikus, aki szerint budapesti Európa legfontosabb Pride-ja a mai napon;
  • Hegedűs Emett, aki egy 17 éves transz fiú, és már tinédzser korában kiszámolta, hogy 18 éves koráig, amíg hormonkezelést kaphat, hány menstruációja lesz, ő azt mondta, olyan heteró emberek hoznak döntést az életéről akik egy percig se gondoltak bele hogy mit élhet át egy transznemű fiatal;
  • Szél Bernadett, országgyűlési képviselő, aki szerint a legnagyobb bátorság ma Magyarországon az, ha merünk önmagunk lenni, azt is mondta, reméli hogy számolják a Fideszben hogy hányan jöttek el kiállni magukért és egymásért;
  • Vay Blanka, aki szerint a buziknak „varázsereje” van, mert egy őszinte, sérülékeny meleg vagy transznemű egy beszélgetéssel meg tudja nyitni egy szívét, ehhez azt is hozzátette, hogy queernek lenni olyan mint a városi biciklizés: minél többen vannak, annál biztonságosabb az utca.
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A felszólalásokban aktuálpolitikai kérdésekre is többen kitértek, Hegedűs Máté az ellenzéki előválasztáson való részvételre buzdította az embereket. Vay Blank pedig azt mondta: a következő választáson reális esélye van a kormányváltásnak és arra biztatta a jelenlevőket, hogy jelentkezzenek szavazatszámlálónak.

„Heteró vagyok. Apa vagyok. Keresztény vagyok. De nem annak ellenére vagyok itt, mert ez mind igaz rám, hanem éppen ezért. Heteró vagyok, és itt kell lennem. Mert nekem teljesen magától érthető, hogy valakit szerethetek és ő viszontszerethet.”

– ezzel kezdte a Budapest Főpolgármestere, Karácsony Gergely a beszédét (amiről itt számoltunk be részletesebben). Lang őt egyébként „Budapest apukájaként” konferált fel. A miniszterelnökségért induló politikus azt mondta, felelősség a többséghez tartozni, ő akar lenni a pajzs ha ebben a városban bántanak valakit. A szervezők arra kérték Karácsonyt, hogy ne kampányoljon, és kijelentette, hogy nem is azért érkezett, hogy ezt tegye, de két dolgot kért a résztvevőktől:

  • sose felejtsék el, hogy amíg nem mindenki szabad, addig senki sem az. Szolidárisan tüntetni kell a jászapáti romákért, az egészségügyi dolgozókért,
  • „indítsuk el közösen a változást”, mert pontosan tudjuk, hogy a fejétől bűzlik a hal.

Lang Györgyi ezután „boldog karácsonyt” kívánt, majd bejelentette, hogy a felvonulás hivatalosan véget ért. Zárszóként felcsendült Az éjjel soha nem érhet véget a hangszórókból.

A mi hazánkosok szerint végre Orbán is úgy beszél „ezekről”, ahogy ők

A Fővám térre meghirdetett ellentüntetésen, kordonok mögött tizennégyen álltak, és további öt fekete pólókba öltözött ember várakozott három órakor, amikor hivatalosan el kellene indulnia a felvonulásnak a Madách térről. Ekkor egy Hungária feliratú pólót viselő férfi igyekezett meggyőzni két idős hölgyet a csatlakozásról. Egyikük lelkesnek mutatkozott, hogy „felvonuljanak a buzik ellen”, a másik azonban azt mondta, hogy „nem ilyen Budapest élményt képzeltem el.” A téren az árnyékban 30-40 készenléti rendőr kordonozott.

Fél 4-re az ellentüntetők is felállították a transzparenseiket, és elkezdődtek a beszédeik. Helyszíni tudósítón ekkor azt írta:

Jelenleg 30-40 ember hallgatja, hogy egy férfi és egy nő egy ágyban szervezett szertartáson gyümölcsöt nemz, és aki nem így tesz az korcs.

„Akik itt megjelennek hamarosan, istentelenek, mert elutasítják amit a biblia tanit. Egy négymilliárd éves törvényt tagadnak meg, akik büszkén nemtelenek. Ha hagyjuk a korcsokat, akkor ki kell nyitni az ólakat, hogy csirkékkel közösüljenek, ki kell nyitni a temetőket, hogy halottakkal közösüljenek, ki kell nyitni a temetőket, hogy gyerekeinkkel közösüljenek” – mondta a szónok. Bemondták, hogy a Bajcsyn is volt tüntetés, ahonnan átjönnek a „harcostársak”. Ők végül Gaudi-Nagy Tamás vezetésével érkeztek meg kicsivel három előtt, összesen 14-en.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Budahazy Edda a beszédébéből kiderült, örömmel hallották, hogy a miniszterelnök idén már úgy beszélt „ezekről az emberekről”, mint tavaly ők az ellentüntetésen. A Mi Hazánk Mozgalom másik képviselője szerint a megfelelő jogszabályok már megvannak a „degeneráltak” ellen, most már csak alkalmazni kell azokat. Ez alapján felszólította a jelen levő rendőröket, hogy ha a Pride felvonulói közt gyerekeket látnak, lépjenek fel a szüleik ellen, mert „a Btk. szerint 1-5 évig terjedő börtönt érdemelnek”.

Különösen nehéz éve volt az LMBTQ közösségnek

Az idei felvonulás szervezői szerint a világjárvány időszaka különösen megviselte az LMBTQ embereket Magyarországon, mivel nem tüntethettek a jogaikért, miközben a korlátozások sokukat elszigetelték a támogató közegüktől és a választott családjuktól. Mint írják, bár a járványhelyzet okozta krízis lassan véget ér, „nincs mindenre vakcina”:

„A járvány árnyékában, a rendkívüli felhatalmazását, a gyülekezési jogok korlátozását kihasználva, a kormány folytatta aljas, kirekesztő, megbélyegző tevékenységét az LMBTQ közösség ellen (is). Míg a média az uszító üzeneteiket forgatta, és továbbította, ők a jogi eszköztárukat vetették be, hogy megakadályozzák az örökbefogadást, és a jogi név- és nemváltoztatást.”

Ahogy arról már tavaly ősszel írtunk, hogy láthatóan sokasodtak a politikai balhék a szexuális kisebbségek kérdése körül, már akkor lehetett sejteni, hogy ez lehet a 2022-es kampány egyik központi témája. Amióta legutóbb – 2019-ben – Budapesten vonult a Pride, azóta számos fontos dolog történt a közéletben:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!