Sosem látott még a lájkbajnokság akkora bukást, mint amit most Orbán bemutatott

Legfontosabb

2021. július 18. – 15:34

frissítve

Sosem látott még a lájkbajnokság akkora bukást, mint amit most Orbán bemutatott
Kép: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Újra itt a vasárnap, már csak egyet kell aludni, hogy megint munkanap legyen. Ez volt a rossz hír, a jó meg az, hogy mint minden hétvégén, most is jelentkezik a Telex lájkbajnoksága, amiben a politikusaink közösségi médiás viselt dolgait, aktivitását és népszerűségét követjük és elemezzük.

Ilyen az, amikor Orbán Viktor egy kicsit megerőlteti magát – ezzel foglaltuk össze múlt vasárnap a hetet, és ahogy a címből már sejthető, most éppen ennek az ellenkezője történt: a miniszterelnök (stábja) olyan szinten minimálban hozta le a hetet, hogy szégyenszemre a top15-ből is kiesett.

Egyébként úgy tűnik, hosszú idő után kicsit letekerték a hisztimétert a politikusaink, viszonylag normális szintre szelídült a permanens lájkőrület. Akár azt is mondhatnánk, beütött a jól megérdemelt uborkaszezon. Persze ez valószínűleg csak a vihar előtti csend, és a foci Eb tapasztalata azt mondja, ahogy elkezdődik az olimpia, újra bekapcsolják az utánégetőt a lájkgenerátorokon. És persze biztosan politikai kérdés lesz az is, hogy kinek szabad örülni egy magyar sportsikernek, és kinek a részéről hazaárulás és a nemzet arculcsapása az ilyesmi.

Orbán lemaradása mellett egyébként elképesztően szoros befutót hozott a hét, csütörtökön este még Dobrev Klára vezetett, de kb. ezer lájkon belül volt hozzá képest Jakab Péter és Szijjártó Péter is. A végeredmény aztán így alakult – ennyi lájkot gyűjtött a héten magyar politikusmezőny krémje Facebookon:

Interakciók
1.Jakab Péter138 000
2.Szijjártó Péter135 000
3.Dobrev Klára133 000
4.Varga Judit112 000
5.Karácsony Gergely105 000
6.Hadházy Ákos73 000
7.Gyurcsány Ferenc62 000
8.Szabó Tímea62 000
9.Z. Kárpát Dániel51 000
10.Kocsis Máté48 000
11.Mesterházy Attila44 000
12.Dúró Dóra44 000
13.Ujhelyi István39 000
14.Novák Katalin38 000
15.Márki-Zay Péter36 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a július 9. és 16., péntek déltől péntek délig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

A top10 tanulság a top15-ről

1. Minden fronton az általános belassulás jelei láthatók: 150 ezer lájk alatti eredménnyel utoljára februárban lehetett megnyerni egy hetet; a lista össz-interakciószáma a fele volt a foci Eb alatti őrület időszakának; március óta nem volt ennyire alacsony a bekerülési küszöb a top15-be; és akkor esett meg utoljára az is, hogy ilyen kevesen lépték át a 100 ezres határt. Ez persze teljesen normális dolog, elvégre a nyár kellős közepe van, beindultak, a szabadságolások, a nyaralások, az ember ilyenkor a politikusok helyett szívesebben nézeget strandolós-kirándulós-bulizós posztokat a facebookon, már ha bármit egyáltalán. Csak hát, annyira elszoktunk már attól, hogy bármi normálisan történjen, hogy már ez is meglepőnek hat.

A hét legnagyobb eseménye mindenesetre Orbán kiesése, egészen a 16. helyig – ezzel már csak négyen maradtak, akik a lájkbajnokság 34 hetének mindegyikén ott voltak a top15-ben: Jakab, Karácsony, Szijjártó és Hadházy. Hogy Orbán miért hallgatott el, és intézte el a hetet írd és mondd, 3 poszttal, rejtély. Továbbra is elképzelhető, hogy a kommunikációs stáb csak akkor veti be (opcionálisan: csak akkor meri facebookos szereplésre megkérni) az Orbán-csodafegyvert, ha nagy gáz van, mint például múlt héten – egyébként meg pihenteti, hogy eseményszámba menjen, ha mégis megjelenik. De a mostani hét még az eddigi inaktív időszakokhoz képest is feltűnően csendes volt a miniszterelnöki Facebook-oldalon. Gyermekien egyszerű megoldás lenne egyszer rááldozni pár órát, lőni egy csomó emberközeli stockfotót, aztán heti két ilyen konzervvel etetni a facebookos rajongókat (Varga Judit stábja például valami ilyesmit csinál). Nem túl valószínű, hogy ez ne jutott volna eszébe senkinek, szóval inkább valami hatdimenziós sakkjátszma-stratégia része lehet a dolog. De az sem kizárt, hogy direkt minket szívatnak az egésszel, és éppen most is visszhangzanak a Karmelita falai a röhögéstől.

2. Bár nincs ott az élbolyban, nagyon érdekes jelenség a listán Dúró Dóra szereplése. Neki ugye a pártját (Mi hazánk), a pártelnökét (Toroczkai László), és a politikus-férjét (Novák Előd) is kidobta a Facebook, ennek ellenére ő szorgalmasan posztol, és mostanában stabilan hoz heti 40 ezer lájkot. Elég sokat hirdet is, összesen közel 9 millió forintot hagyott két év alatt a Facebook kasszájában, amivel a legnagyobb hirdetők egyike a magyar politikusok között. De vajon mi jön be a leginkább a célközönségének, vagyis a szélsőjobboldali, nemzeti radikális vonalnak?

Nos, a jelek szerint a kedvenc tartalmukat a lightos oltásellenesség, és a gyerekfotók jelentik.

Dúró Dóra rengeteg fotót tölt fel a gyerekeiről, esetenként konkrétan dekorációnak használva őket a politikai üzenethez, például transzparenseket adva a kezükbe. Vagy olyan formában, amiről a gyerekjogokra kevésbé érzékenyek is értik, hogy nem túl szerencsés sok százezres nyilvánosság elé kitenni, például a kislányát bikiniben, spárgázva. (Amikor erre rákérdeztünk a politikusok gyerekfotós lájkvadászatásól szóló cikkünkben, egyszerűen úgy csinált, mint aki nem érti a különbséget egy magánember privát Facebook-oldala, és egy politikus nyilvános oldala között.)

De még ennél is érdekesebb, hogy pár hete gyakorlatilag spam-üzemmódban tolja a gyerekek oltása ellen tiltakozó posztokat, illetve legújabban a 3. oltás, és az egészségügyi dolgozók kötelező vakcinálása ellenit is – méghozzá elég súlyosan félrevezető érvekre és csúsztatásokra hivatkozva (erről itt írtunk bővebben). Na és a kormány, ami pár hónapja ennek a töredékéért váltott át totális szőnyegbombázás-üzemmódba, hogy az ellenzékre rásüsse az „oltásellenes” bélyeget, most mit tesz? Semmit. Halk tücsökciripelés sem hallaltszik. Vegyük ehhez hozzá, hogy a Fidesz úgy általában elég barátságosan bánik a Mi hazánkkal, láthatóan egycsilliószor kevésbé zavarja a létezése és a ténykedése, mint bármelyik más ellenzéki párté.

Ebbe a puzzle-be illeszkedik, hogy a Fidesz valószínűleg egyáltalán nem bánja, ha az oltásellenesek, járványtagadók (akik vélhetően gyűlölik a kormányt az intézkedései miatt) esetleg a Mi hazánk környékére csoportosulnak, hiszen addig sem húzza be őket a kormányellenes érzelmeiknél fogva az igazi ellenfél, a széles ellenzéki összefogás. Plusz ott van még a felvállaltan járványtagadó Gődény-féle mozgalom, aminek régóta lebegtetik már a politikai erővé konvertálását, és amivel szintén eléggé kesztyűs kézzel bánik a Fidesz. Az oltási program belassulása azt mutatja, ijesztően sokan vannak az oltásellenességre kisebb-nagyobb mértékben vevő emberek Magyarországon, és úgy tűnik, komoly zsonglőrködés megy a szavazataikért.

3. A hét meglepetésembere azonban mindenképpen Dobrev Klára, aki most először fért fel a dobogóra, és nem sok hiányzott hozzá, hogy az első helyet is megcsípje. Dobrev nagy menete május eleje óta tart, ebben a 11 hétben kétszer maradt csak jelentősen 100 ezer lájk alatt, ami figyelemre méltó teljesítmény. Hogy mi a titka? Először is, rengeteg szponzorált poszttal építette fel a követőtáborát és a széles elérését: két év alatt 47 millió forinttal (!) ő az abszolút bajnok ebben a magyar politikusok között. Ezt most már kicsit visszafogta (pár bekezdés múlva kiderül, hogy most a top10-be se fért bele a 200 ezres heti költésével), de alapozásnak tökéletes volt.

Mostanában az országjárás és a helyi DK-s események a fő témája (már a szokásosokon felül, hogy a Fidesz lop és le kell váltani), és meg kell hagyni, elég hatékonyan forgatja át a közösségi médiára a kampányeseményeket, meglepően sokan nézik például az élő streamjeit. Tuti gyűlöletlájkokat söpör be – a többi DK-ssal együtt – azzal is, hogy az utcafórumokon feltűnő fideszes ellentüntetőket ekézi. Plusz minden vidéki eseménynél kiemeli, hogy mennyire csodálatos a helyi közösség, ezt szépen rácélozza a poszttal az adott megyére, és máris dől a lájk. És hát, mint mindjárt látni fogjuk, a legtrükkösebb lájkpörgető manővere pedig egyenesen Piszkos Fredet idézi a Rejtő-regényekből.

4. Mi sem mutatja jobban az uborkaszezont, mint a szponzorált posztokra szánt összegek visszafogása: múlt héten a top3 költött annyit összesen, mint most a top10. Az igazán izgalmas dolgok pont nem látszanak a toplistán, de képzeljük oda őket:

  • Az Ezalényeg.hu kormányellenes propagandaoldal 80 (!) mutációja és aloldala hirdetett ezen a héten, összesen közel 5 millió forintért, amivel simán vezetnék a listát
  • A kormányközeli média csak a 10. helyen tűnik fel a Magyar Nemzet képében, de ha hozzávesszük csak a százezres nagyságrendben hirdető testvérlapokat, összesen már másfél millió környékén járunk, ami szintén minimum a dobogót jelenti
Hirdetésre költött pénz
1.Erősítő.hu1 460 000
2.Budapest Beszél1 440 000
3.Rákay Philip (Megafon)650 000
4.Magyarország Kormánya640 000
5.Kocsis Máté640 000
6.Ezalényeg.hu570 000
7.Európai Parlament510 000
8.Nagy István500 000
9.Momentum500 000
10.Magyar Nemzet350 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a június 7. és július 13. közti időszak költéseit mutatják.)

Még egy rejtett érdekesség, amit Rákay Philip Megafon-szponzorációja mögött bújik el. A „patrióta influenszer” most nem natív facebookos tartalmat, hanem a Youtube-csatornájának új videóját tolta meg „anonim jobboldali mecénások” pénzével, ez pedig ritka bepillantást enged az ilyesfajta hirdetések hatékonyságába. A hirdetésre 650 ezer forint ment el, a YouTube számlálója szerint a videó 45 ezer megtekintésnél jár. A csatornán a legelső, hatalmas hírverést kapott videó (170 ezer megtekintés, ez tényleg nagyon szép szám) óta a nézettség átlagosan 32 ezer, és elég meredeken lefelé tart. Ehhez képest sikerült most 650 ezer forinttal plusz 15 ezer nézőt vásárolni, ami nem tűnik egy kimondott bombaüzletnek. Úgy látszik, YouTube-on csak a pár másodperces, más videók elé bevágott reklámok nézettségét lehet pénzzel nagyon magasra emelni.

5. A legnépszerűbb posztok versenyében múlt héten óriási Orbán-dominancia volt, témában meg leginkább LMBTQ-zás. Lássuk, hogyan változott a helyzet a mostani hétre:

  1. Jakab Péter beszámol a parlamentre kivetítős akciójáról kapott rendőrségi határozatról (az eljárást jogsértés hiányában megszüntetik) – 27 ezer interakció
  2. Karácsony Gergely a feleségével szelfizik – 23 ezer interakció
  3. Szijjártó kikel a fociválogatott büntetése ellen („Szánalmas UEFA” címmel) – 20 ezer
  4. Dobrev Klára megvédi Karácsony Gergelyt, akiről éppen azt a pokoli bűnt oknyomozta ki a kormánymédia, hogy súgógépet használ – 19 ezer
  5. Varga Judit fáradhatatlanul tolja az éppen aktuális mantrát („Ki akarják kényszeríteni, hogy beengedjük a szexuális propagandát a gyermekeink közé”) – 17 ezer

A legviccesebb itt mindenképpen Dobrev Klára kiállása Karácsony mellett, amibe azért ügyesen belefűzi, hogy ő egyébként nem használ súgógépet. Ez szépen rímel arra, ami akkor történt, amikor Karácsonynak éppen a nyelvtudása volt terítéken a fideszes médiában – akkor az összes DK-s politikusnak valahogy rendszeresen az jutott eszébe Karácsony megvédése mellett, hogy Dobrev Klára egyébként négy idegen nyelven perfekt. („Dicsérjen meg téged a Dobrev Klára!” – ősi vizigót átok)

6. Lássuk, az egyes reakciótípusokból melyik posztok húzták be a legtöbbet a héten! Múlt héten itt is a szivárványos témák vitték a prímet, mindjárt kiderül, hogy az uborkaszezon hozott-e ebben változást.

  • A legtöbb megosztás: Szijjártó és a szánalmas UEFA (már a múlt héten is fideszes nyerte ezt a kategóriát, pedig hagyományosan az ellenzékiek terepe, az első tízbe alig szoktak kormánypártiak bejutni)
  • A legtöbb komment: Varga Judit, és a gyerekek közé szexuális propagandát küldő Brüsszel
  • A legtöbb mérges emoji: Dobrev Klára arról ír, hogy 2500 milliárd forint EU-pénzt buktunk a fideszes korrupció miatt
  • A legtöbb meglepett emoji: Márki-Zay Péter arról, hogy bűnösnek találták a volt polgármester fiát a városháza elleni hekkertámadásban
  • A legtöbb szomorú emoji: Karácsony, „Az Orbán-kormány mesekönyvek, a Harry Potter meg a Netflix ellen harcol, de nem tesz semmit a valódi ellenség, a szegénység és a kilátástalanság ellen”
  • A legtöbb szívecskés emoji: Kocsis Máté a kislányával szelfizik a születésnapján
  • A legtöbb nevető emoji: Vadai Ágnes fotója egy DK-s esemény fideszes ellentüntetőjéről, a nyakában egy portréval a fiatal Orbán Viktorról

Feltűnő, hogy az itt rendszeresen nagyot villantó Hadházy és Szabó Tímea most egy kategóriát se nyert meg (ez látszik egyébként az összetett eredményükön is, mindketten a bőven a saját átlaguk alatt teljesítettek).

Érdekes megfigyelés még, hogy Varga Judit harcias posztjai a gyerekmegrontó szivárványos propagandistákkal, a mögöttük álló gonosz Brüsszellel, meg úgy általában az aktuális kormányzati ellenségképpel kapcsolatosan mennyire stabilan hozzák a top10-es nevető emoji reakciót. Azt nem tudni, hogy ez magának Varga személyének szól, vagy a témának (amire jellemzően ő repül rá mostanában a fideszes élcsapatból a leglelkesebben és a leghangosabb kardcsörtetéssel).

7. A legtöbb megosztás versenyét az előző pontban taglaltak ellenére Hadházy ötödször nyeri meg zsinórban. Itt igazából az az érdekes, hogy milyen jól szerepelnek a fideszesek (mármint relatíve jól, ahhoz képest, ahogy szoktak: megesik, hogy egy kormánypárti politikus sem kerül fel erre a toplistára). Illetve az, hogy Jakab Péter mennyire gyengén muzsikált, főleg ahhoz képest, hogy amúgy megnyerte a hetet a nagy toplistán. Ebből az látszik, hogy igazából olcsó lájkokkal húzta be a győzelmet, nem olyan üzenetekkel, amit aktívan terjesztenek aztán a követői. És valóban: a heti termésében gyerekes szelfi, gitározás-éneklés, meg az országjáró turnéról egy csomó rajongókkal fotózkodás tolta magasra a számokat. (Azt azért tegyük hozzá, hogy a dobogón Dobrev Kláránál is volt bőven ilyen jellegű olcsó lájkvadászat, Szijjártónál viszont alig – pedig ő aztán hajlamos az ilyesmire.)

Megosztás
1.Hadházy Ákos17 000
2.Dobrev Klára16 000
3.Z. Kárpát Dániel12 000
4.Szijjártó Péter9 000
5.Mesterházy Attila9 000
6.Szabó Tímea9 000
7.Karácsony Gergely8 000
8.Keresztes László Lóránt8 000
9.Jakab Péter7 000
10.Varga Judit5 000

8. Új versenyszámunk az „overperforming”, azaz túlteljesítő posztoké, ahol az első két hét tapasztalata alapján az látszik, hogy a kisebb követőtáborral bíró politikusok jobban elsült, akár virálissá vált posztjai aratnak. Egyfajta utánpótlás-bajnokság ez, persze bekerülhet ide a nagy toplistán szereplő politikus is, de ahhoz tényleg elég komolyat kell villantania. A héten ezek a posztok futottak a legjobban a szerzőjük átlagához képest:

  1. Tordai Bence, „Véget ért a foci-EB, térjünk vissza a valóságba. 30 ezer halott, 500 ezer ellátatlanul maradt beteg.” – 19,9-szeres szorzó
  2. Harrach Péter az LMBTQ-kérdésről elmélkedik – 19,5-szörös szorzó
  3. Pálinkás József bejelenti központi miniszterelnök-jelölti ars poeticáját („Tisztességet ígérünk”) – 13,1-szeres szorzó
  4. Dézsi Csaba házassági évfordulós szelfije a feleségével – 12,5-szörös szorzó
  5. Ungár Péter Karácsonyt támogatja az előválasztáson – 11,2-szeres szorzó

A top10-be bekerült még Tordai Bence két újabb poszttal, Ungár Péter még eggyel, Ujhelyi István, és Márki-Zay Péter, utóbbi kettő azzal bravúrral, hogy egyébként a nagy toplistánkon is szerepelnek. Tordai Bence és Ungár Péter viszont, ha kicsit jobban ráfeküdnének a posztolásra, lehet hogy a nagy toplista közelébe tudnának kerülni. Jelenleg a 30.-35. hely környékén mozognak, de csak heti 8-10 posztot tolnak, az élvonalban ennek azért a két-háromszorosát szokás, extrém esetben (ez mostánban Z. Kárpát Dánielt jelenti), akár az ötszörösét is.

9. Az Instagram világából igazi szenzációval tudunk szolgálni, ami persze eléggé egybevág az eddigi tanulságokkal: az eddigi összes hetet mind egy szálig fölényesen megnyerő Orbán itt is visszaesett, még a dobogóról is leszorult. Karácsony pedig úgy nyert, hogy az előző héten a top10-be sem került be. Ez arra utal, hogy Instán még bőven van kiaknázatlan lehetőség, ha valakinek a közösségimédiás stábja komolyan veszi, és rááldozza az időt-energiát, simán be lehet törni az élvonalba.

Heti interakciók
1.Karácsony Gergely14 000
2.Novák Katalin13 000
3.Gyurcsány Ferenc9 000
4.Orbán Viktor8 000
5.Szentkirályi Alexandra7 000
6.Jakab Péter6 000
7.Varga Judit4 000
8.Hadházy Ákos4 000
9.Kunhalmi Ágnes4 000
10.Dúró Dóra3 000

10. A propagandaoldalak és politikai influenszerek szürkezónájába felemás módon köszönt be az uborkaszezon. Az ellenzéki oldalt elnézve totális a nihil, úgy tűnik, mintha megakadt volna a hetekkel ezelőtt feltett lemez (fiatalabb olvasóink kedvéért: mintha loopra lettek volna egy nagyon rövid számot Spotifyon), és végtelenítve közvetítik, hogy a Fidesz és személyesen Orbán a végső összeomlás előtti utolsó másodpercekben van. Ez egy idő után unalmasabb, mint ha Harrach Péter felolvasná a telefonkönyvet (fiatalabb olvasók kedvéért: a Gmail spam folderét).

Bezzeg a kormányoldal! Ami mostanában itt megy, leginkább olyan, mint Peter Jackson korai horrorkomédiája, a Hullajó: iszonyúan szórakoztató, ha az embernek van hozzá gyomra, és tudja azzal a tudattal nézni, hogy amit lát, az nem a valóság. Érdekes megfigyelni, hogy minél kisebb fogaskerék valaki a fideszes kommunikációs gépezetben, annál nagyobbat próbál mondani. A héten például már odáig jutottak az egymásra licitálásban a megmondóemberek ebben az alternatív univerzumban, hogy:

  • A németországi árvíz valójában Isten büntetése azért, mert a Nyugat meggyalázta a szivárvány szimbólumát (halkan jegyezzük meg, hogy volt már, akinek az ilyesmi csúnyán visszaütött)
  • Brüsszel már nem csak propagandistákat küldene az iskolákba és óvodákba, hanem konkrétan LMBT-átnevelést indítana, és el akarja venni a gyermekeinket
  • Az egyik propagandaoldal pedig annyira erőlködött Mészáros Lőrinc fényezésével, hogy a „baloldali oligarchákkal” állította szembe a jótékonykodását, ezzel indirekt módon a jobboldali oligarcha címkét akasztva rá

Mindenesetre jöjjön a heti toplista, amiből jól látszik, hogy továbbra is néhány nagy ellenzéki oldal áll a kormánypártiak végtelen tengerében, és hogy a héten népszerűbb volt a politikai világ alkonyzónája, mint maguk a politikusok.

Heti interakciók
1.Gond-olkodó150 000
2.Nyugati Fény115 000
3.888.hu112 000
4.Deák Dániel (Megafon)105 000
5.Számok78 000
6.Vadhajtások68 000
7.Fidesz KDNP 202162 000
8.Ellenszél54 000
9.Bohár Dániel (Megafon)54 000
10.Patrióta Európa Mozgalom53 000

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a sorozat első 21 hetének eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!