Varga Judit együtt nézte a magyar Eb-meccset Magyar Péterrel

2021. június 25. – 09:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közösen szurkolt Varga Judit a német–magyar focimeccs alatt Magyar Péterrel, akivel korábbi hírek szerint válnak. Nem titokban találkoztak, a képet az igazságügyi miniszter töltötte fel Facebook-oldalára, és a Blikk írt róla először.

Februárban szintén a Blikk írta meg, hogy információik szerint 13 év házasság után válik Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezetője.

Varga akkor egy Facebook-posztban mindössze annyit írt, hogy „a családunk ellen indított összehangolt sajtótámadás után semmilyen, a magánéletünket érintő kérdésre nem kívánunk reagálni.”

Ez alig pár héttel volt azután, hogy kiderült: az igazságügyi miniszter és férje 200 millió forintért vásárolt öt ingatlant a XII. kerületben. A vételárból 8 millió forint foglalót fizetett ki önerőből a házaspár, a fennmaradó 192 millió forintot bankhitelből fedezték.

Rá pár napra pedig a Telex írta meg, hogy a balatonhenyei házukra a maximális, 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt is igénybe vették.

Ez azért tűnt problémásnak, mert a csokot nem lehet nyaralóra felvenni, ahhoz ott kell lakni életvitelszerűen. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) sajtóosztálya az RTL Klubnak ugyanakkor azt írta, Vargáék eredetileg úgy tervezték, hogy brüsszeli megbízatásuk lejárta után három gyermekükkel együtt a 150 fős aprócska faluba, Balatonhenyére költöznek. Menet közben aztán mindketten munkát kaptak Budapesten, ezért a csoktámogatást folyósító banktól azt kérték, öt évig ne kelljen az ingatlanban élniük.

Ha az ötéves moratórium leteltével sem költöznek a faluba, Varga Juditék kamatokkal együtt visszafizetik a 10 milliós támogatást az IM szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!