Az elmúlt pár évben nagy ingatlanmágus lett Varga Judit

Legfontosabb

2021. január 27. – 07:09

frissítve

Az elmúlt pár évben nagy ingatlanmágus lett Varga Judit
Vargáék balatonhenyei háza – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Sokan ismerik a Káli-medencében Köveskál központját, amit nyaranta szabályosan megszállnak a biciklis, autós és gyalogos turisták. Jóval kevesebben ismerhetik azt a kis utcát, ami a falu központjából vezet fel egy Balatonhenye nevű kis faluba. A zsákfalu egyik zsákutcájában áll Varga Judit igazságügyi miniszter és férje háza.

A Balaton-felvidék jellegzetes stílusában épült ház ízléses benyomást kelt, egyszerre hagyományőrző és modern: a padlásteret beépítették, a tetőre napelemeket helyeztek, a rendezett udvarba medencét építettek. (Cikkünk korábbi verziójában felújításról írtunk, de nagy valószínűséggel egy romos parasztház helyén emelt új épületről van szó.) Varga Judit vagyonnyilatkozatából tudjuk, hogy a ház alapterülete 195 négyzetméter. A kerítése a környéken jellegzetes terméskőből épült, a falra biztonsági kamerákat szereltek. Jól látható, hogy nemrég aszfaltozták le az utat, amelynek a folytatása a másik irányba Balatonhenye főutcája és lényegében egyetlen nagyobb utcája.

Az épület a Szép Házak magazin 2019-es számában is szerepelt.

„A Káli-medencében egy egykori parasztház romjain hagyományőrző házat valósított meg a fiatal házaspár. A díszített homlokzatú, népies külső belül provence-i és vintage stílusú bútorokkal párosul”

– olvasható a lapban, ahol a belső tereket is megcsodálhatjuk. Szép képek láthatók a ház udvaráról és az impozáns medencéről a házat felújító építész honlapján is. A ház kívülről egyáltalán nem hivalkodó, nem lóg ki a falu hasonló módon felújított régi házai közül. Azt sem mondhatnánk, hogy különleges panorámával rendelkezik: a ház elülső frontján lévő ablakok a kis falusi focipályára és a mögötte lévő mezőre néznek, hátrafelé pedig a domboldalon a szomszéd telek gazdasági épületei látszanak.

Az utcának ezen a szakaszán a házak többsége láthatóan nyaraló, az itt álló hét házból talán csak kettőben laknak helyiek. Ez a helyzet az egész faluban is: a lakosság öregszik, most már csak 130 állandó lakos van, mondja egy utcán álló nő. A múlt héten hárman haltak meg – veti közbe egy férfi, aki épp a házából lép ki.

Falu szélén mikrobusz

A nő azt mondja, sok a „bebíró” a faluban, tehát az olyan betelepülő, aki megvett egy régi házat, és felújította azt. Sokan ide vannak bejelentkezve, mert adózási szempontból kedvezőbb nekik, de nem laknak itt – mondja a nő, aki látta már Varga Juditot a gyerekeivel a faluban. A férfi csak arra emlékszik, hogy a választási kampány idején látta a minisztert Balatonhenyén. A férfi és a nő véleménye abban különbözik, hogy jó-e, ha ennyi „bebíró” van a faluban, ahol a Balatonhenye községtábla mellé külön ki is írták: „Itt nem vagy idegen”. A nő szerint így legalább nem néptelenedik el a falu, a férfi viszont úgy látja: lassan már csak a beköltözők szava számít, mindent ők akarnak megmondani, az őslakosokat mintha már nem is vennék figyelembe.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Egy másik helyi szerint a miniszter családja korábban közvetlenebb volt, újabban nem nagyon keverednek a faluban. Van egy patak a falu végénél, ahol lehet pihenni, a gyerekeknek játszani, ott olykor felbukkannak. Néha azt is látni, hogy egy Volkswagen mikrobusz áll a falu szélén, ami vélhetően időre jön a miniszterért, de megvárja a pontos időt, és csak akkor gurul oda a házhoz.

Nincsenek szirénázó rendőrkonvojok, nincs semmi harsányság, semmi kihívó – mondták a helyiek.

A balatonhenyei ház szerepel Varga Judit 2020. januári vagyonnyilatkozatában. Innen tudjuk, hogy a 2144 négyzetméteres telket 2013-ban vették férjével, Magyar Péterrel fele-fele arányban. 2014-ig még két másik területet (kivett, beépítetlen terület) is vettek közösen Balatonhenyén, ami összesen közel 16 ezer négyzetméter.

Varga ekkor még az Európai Parlamentben volt politikai tanácsadó, a korábban a nemzetközi ügyvédi szférában multinacionális vállalatokat képviselő férje pedig szintén Brüsszelben dolgozott a Külügyminisztérium szakdiplomatájaként Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseleténél.

Csokkal újították fel a nemnyaralót

A Brüsszelből hazaköltözni készülő, háromgyermekes házaspár a balatonhenyei ingatlanra a tulajdoni lap tanúsága szerint családi otthonteremtési kedvezményt igényelt az UniCredit bankon keresztül a magyar államtól. 2017 júliusában a bejegyzést még elutasították, de végül 2017 októberében sikerült bejegyeztetni az akkor már 10 millió forintos támogatást.

A csokot nyaralóra nem lehet igénybe venni. A vagyonnyilatkozat szerint Vargáék balatonhenyei háza nem is nyaraló, hanem családi ház.

A balatonhenyei ház jogerős használatbavételi engedélyét 2019-ben adták ki. Varga az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkári pozícióból ebben az évben lett igazságügyi miniszter 38 évesen. Férje pályája is jól alakult. 2015-től a Miniszterelnökség csoportvezető diplomatájaként a magyar kormány és az Európai Parlament közötti kapcsolattartásért felelt, 2018 szeptemberétől a Magyar Fejlesztési Bank EU Jogi Igazgatóságát vezette, 2019. június 8-tól pedig a Diákhitel Központ vezérigazgatója lett.

A közösségi médiában amúgy hiperaktív Varga Judit többször is posztolt képeket Balatonhenyéről. 2020 februárjában a Képmás című magazinnak azt nyilatkozta:

„Nagyon szeretem például leszedni az asztalt egy baráti vacsora után, hogy a férfiak tudjanak beszélgetni, szeretek elmosogatni, én tisztítom a foltokat, és szeretek csinosan felöltözni. (…) Az egyik leghangulatosabb dolog, ha a balatoni házunk konyhájában elkészíthetem a nyáresti vacsorát.”

A komoly karriert befutó házaspár jól keres. Varga miniszteri fizetése közel 2 millió forint havonta, emellé pedig havi 300 ezer forintot kap a Miskolci Egyetem oktatójaként. Férje a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként havi 3,5 millió forint fizetést kap, amin felül havi 400 ezer forint a tiszteletdíja igazgatósági tagként. A tavalyi vagyonnyilatkozat alapján férje V. kerületi ingatlanának airbnb-s kiadásából a házaspár 2019-ben közösen még évi 7,4 millió forint további bevételre tett szert.

192 milliós hitellel majdnem egy egész társasház

A miniszter és férje vagyoni helyzete azért került ismét a figyelem középpontjába, mert a Blikk megírta, hogy

Varga Judit és férje több budai lakást és egy garázst vett egy társasházban közel 200 millió forintért.

Megnéztük a tulajdoni lapokat. Eszerint férjével fele-fele arányban vásároltak meg a Kútvölgyi úti társasház hat ingatlana közül ötöt. A bejegyzési határozat dátuma 2019. december 30. Övék lett a két alagsori lakás, az egyetlen földszinti lakás, a két emeleti lakás közül az egyik, illetve a garázs. Érdekesség, hogy mindegyiket ugyanattól az ügyvédnőtől vásárolták meg, aki 2006-ban vette meg az ingatlanokat. A társasház egyetlen maradék lakása 1981 óta ugyanannál a tulajdonosnál van.

A Kútvölgyi úti társasház – Fotó: Bődey János / Telex
A Kútvölgyi úti társasház – Fotó: Bődey János / Telex

A négy lakás az alagsortól felfelé indulva sorrendben 32, 43, 141, 49 négyzetméteres. Ez összesen 265 négyzetméter, plusz a 25 négyzetméter garázs. Az ingatlanokon – a garázsokat kivéve – egy 192 milliós OTP-s „egyetemleges jelzálogjog” van. Ahogy a Blikk megírta: Varga Judit és férje a nagyjából 200 milliós vételárból 8 millió forint foglalót fizetett ki önerőből, a fennmaradó 192 millió forintot pedig bankhitelből fedezték. Ennek nagy részét azóta már törlesztették, méghozzá Varga Judit férjének belvárosi ingatlanának eladásából, illetve a megtakarításuk felhasználásával.

Megint egy kis támogatás, most lakhatási

Varga Judit és Magyar Péter ingatlanügyei kapcsán többféle kérdés is foglalkoztathatja a közvéleményt.

  • Miért vett korábban igénybe lakhatási támogatást a miniszter, ha családja ekkora ingatlanmogul?
  • Hogyan lehet a főváros egyik legértékesebb részén, a Kútvölgyi úton 200 millió forintért 270 négyzetméteres ingatlant vásárolni?

Korábban ugyanis Varga Judit azzal keltett feltűnést vagyonnyilatkozataiban, hogy 2018 októberétől 2019 júniusáig havi 300 ezer forint lakhatási támogatást vett fel, miközben tudható volt, hogy férjének van egy budapesti lakása. Varga tehát állami pénzt kapott arra, hogy Budapesten lakhasson, miközben férje budapesti lakásának kiadása után akkori vagyonnyilatkozata szerint „körülbelül évi 4 millió forint” bevételük származott. A témával anno a G7 foglalkozott részletesen.

A ház bejárata, Varga és Magyar neve a kapucsengőn – Fotó: Bődey János / Telex
A ház bejárata, Varga és Magyar neve a kapucsengőn – Fotó: Bődey János / Telex

A Miniszterelnökség akkor azzal érvelt, hogy egy ötfős család (három kisgyerek és két felnőtt) számára nem ideális Varga férjének 46 négyzetméteres (galériával együtt valójában 76 négyzetméteres), egylégterű ingatlana, ezért jár neki egy másik lakás bérlésére az állami támogatás. Később az Mfor.hu írt arról, hogy már nem kap lakástámogatást a miniszter.

A témával foglalkozó cikkeinkben itt és itt már bemutattuk, hogy a miniszter és férje most 200 millió forintért vett budai ingatlanokat, amelyekhez 192 millió forintnyi jelzáloghitelt vettek fel. Valójában azzal azért aligha van önmagában gond, ha egy külön-külön is jól kereső házaspár többévnyi brüsszeli, majd budapesti munkavégzés után drága ingatlant tud vásárolni.

Azt is bemutattuk, hogy banki szempontból „nincs itt semmi látnivaló”, vagyis a hitelfelvételnél megszokott metódussal a hitelfelvevő házaspár pótfedezetet vont be. A lakáshitelügyleteknél nem lehet eltérni az adósságfékszabályoktól, még akkor sem, ha nagyon magas jövedelmű, „szuper VIP ügyfélről” van szó.

A tulajdoni lapokból kiderül az is, hogy a pár a 192 milliós hitelfelvételhez az új lakások mellett Magyar Péter belvárosi, a Károlyi-kert szomszédságában található, 2001-ben vett, 46 négyzetméteres lakását is betolta, ezen is ott van a 192 milliós OTP-s jelzálogjog, de ezt azóta eladták, tavaly decemberben széljegyre került az új vevő.

Gigantikus építkezés Balatonhenyén

Balatonhenye nem csak Varga háza miatt érdekes. Itt zajlik egy gigantikus építkezés, amely állítólag egy ezer négyzetméteres villaépület lesz, amire nehéz lenne ráfogni, hogy a környezetbe illik. Ez korábban Guller Zoltán területe volt, de a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője eladta. Azóta cáfolja, hogy köze lenne ahhoz a gigantikus munkálathoz, amelynek a felvonulási területe is egy önálló birodalom, és ahova tucatjával járnak naponta a teherautók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!