A DK új pedofilellenes törvényt nyújt be, az egyházon belüli visszaéléseket is vizsgálnák

2021. június 16. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután kedden az Országgyűlés megszavazta a melegellenes törvényjavaslatot, a DK ma benyújtja „a valódi pedofilellenes törvényt, amely az egyházon belüli pedofil bűncselekményeket is feltárná”, jelentette be Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese, alelnöke szerdán.

A DK törvényjavaslatának értelmében

  • az, aki gyermekek ellen szexuális bűncselekményt követ el, egész életére el kell tiltani minden olyan tevékenységtől, ahol fiatalkorúakkal foglalkozhat, és ez alól nem lehetnek kivételek az egyházi személyek sem.
  • Azok, akik a gyermek ellen elkövetett szexuális bűncselekményről tudomást szereznek, és azt nem jelzik a hatóságoknak, három év szabadságvesztéssel büntethetők. Ez alól pedig nem lehetnek kivételek az egyházi személyek sem.
  • Az Országgyűlés a törvényjavaslat hatályba lépése után arra kötelezi a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, hogy 15 napon belül egy átfogó, belső vizsgálat segítségével tárja fel a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket, és a vizsgálat eredményét hozza nyilvánosságra.

Vadai Ferenc pápa szavaira emlékeztetett, eszerint „az egész egyház válságban van a visszaélések ügye miatt. Az egyház nem tud továbblépni anélkül, hogy vállalná ezt a válságot”. A DK alelnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a párt törvényjavaslata nem az egyház ellen irányul, ezért elküldik a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, ezzel kezdeményezve egyfajta konzultációt.

Nem sokkal a DK sajtótájékoztatója után a Párbeszéd közleményben jelezte, hogy ők is törvényjavasaltot nyújtanak be, ami főként a gyónási titok „áttörésére” irányul. „E titoktartási kötelezettség jelenleg sem korlátlan, célszerű azonban tovább szűkíteni oly módon, hogy az ne terjedjen ki a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információkra”, írták.

A lépést azért tarják szükségesnek, mert

„az egyházak saját belső szabályozása nem feltétlenül egyezik a világi törvényekkel, így például a katolikus egyház álláspontja szerint a papok titoktartási esküje kiterjed arra is, ha a gyóntatószékben szexuális zaklatásokat gyónnak meg nekik”.

A Fidesz frakcióvezetője május végén nyújtotta be a régóta ígért, akkor még csak pedofília ellen szóló javaslatait, ezt pedig úgy indokolta, „mi, szülők – és minden jóérzésű ember –, csak egyet tudunk biztosan: bármi áron meg fogjuk védeni a gyermekeinket! Azonnal szigorítani kell a szabályokat, és a lehető legszélesebb körben fel kell lépni a pedofília ellen!” A javaslatban szerepel a név szerint kereshető pedofilnyilvántartás, és a Btk. szigorítása gyermekpornográfia készítése esetén a jelenleg adható büntetések megemelésével és új minősített esetek bevezetésével.

Júniusban aztán hirtelen több új javaslattal egészítették ki a parlament előtt lévő pedofilellenes törvénycsomagot kormánypárti politikusok. Megtiltanák például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó reklámokat is. A szexuális felvilágosításból kizárnák a civilek egy részét, ilyen előadásokat csak nyilvántartásba vett szervezetek és előadók tarthatnának az iskolákban.

A frissen elfogadott törvényjavaslat ellen azóta a Nők Lapja és a 24.hu kiadója, az RTL Klub az A+E Networks UK, az AMC, az HBO és a WarnerMedia, valamint a ViacomCBS is felszólalt.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!