Ellenzéki pártok a keddi szavazásról: Gyalázat, a parlamentarizmus megcsúfolása, a rendszerváltás elárulása

2021. június 15. – 13:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden szavazott a parlament többek között a homoszexuálisokat megbélyegző pedofiltörvényről is, az ellenzéki pártok közül egyedül a Jobbik készült megszavazni a törvényt: az LMP, az MSZP és a Párbeszéd már korábban bejelentette, hogy bojkottálni fogják a szavazást, képviselőik nem vesznek részt azon. Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők is így tesznek. A Jobbik végül meg is szavazta a törvényt.

Szintén kedden szavaztak két másik fontos témában is: a Fudan Egyetem megépüléséről és az új lakástörvényről, ezekről itt írtunk részletesen. Az ellenzéki pártok ezen sem vettek részt, de ez sem akadályozta meg a parlamentet abban, hogy ezt a két törvényt is elfogadja.

A bojkottról tartott közös ellenzéki sajtótájékoztatón Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy a mai nap szégyen az Országgyűlés történetében, a beterjesztett törvények nem felelnek meg a parlamenti demokrácia szabályainak, a jogállamiságnak és az emberi jogoknak sem. Arató „Frankenstein-törvénynek” nevezte ezeket, mivel különböző, egymástól idegen intézkedéseket férceltek össze bennük. „A parlamentarizmus megcsúfolása, ami történik, szégyen azokra, akik ebben részt vesznek, és utat nyitnak a fideszes lopásnak”, mondta.

Ezután Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese következett, aki azzal kezdte, hogy:

„Ha Orbán nem tudja, mi a különbség egy meleg és egy pedofil között, kérdezze meg Szájer Józsefet vagy Kaleta Gábort.”

Gurmai szerint gyalázatos, hogy tisztességes, meleg állampolgárokat bélyegezne meg a kormány. Felidézte, hogy a Kaleta-botrány kirobbanása utána az MSZP is javasolta a pedofilokra vonatkozó jogszabályok szigorítását, de javaslatukat lesöpörte a kormány.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese hazugnak és alkotmányellenesnek nevezte a szavazás előtt álló három törvényjavaslatot. Az új lakástörvény egyetlen célja, hogy „haverokat juttassanak tulajdonhoz.”, és a Fudanról szóló törvény is hazug, mert miközben népszavazást ígér a kormány, gőzerővel folyik a kínai egyetem előkészítése, mondta.

„Ez Kína geopolitikai céljainak kiszolgálása, a rendszerváltás elárulása.”

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: a Fidesz ráront saját nemzetére, amikor megbélyegez melegeket, amikor ingatlanokat játszik át haveroknak. Nem vesznek részt az 1 százalék érdekeit képviselő politikában, a Fudanról indított konzultáció is megmutatta szerinte, hogy az emberek több mint 90 százaléka elutasítja a kínai egyetem megépülését. Tordai szerint a melegellenes módosításokkal a Fidesz saját pedofilbotrányairól akarja elterelni a figyelmet, attól félnek, hogy újabb fideszes pedofilok bukhatnak le.

Hadházy Ákos független képviselő más véleményen volt: szerinte az orosz mintára megalkotott javaslattal a koronavírus-járvány áldozatairól akarják elterelni a figyelmet. Rossz színdarabnak nevezte a keddi szavazást, amit Rogán Antal írt meg, az egyetlen jó válasz erre, ha az ellenzéki pártok nem vesznek részt benne.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is megszólalt a pedofilellenes-törvény ügyében. „A mai szégyenteljes napon az ellenzéknek nem a parlamentben van a helye, hanem az utcán” – írta keddi Facebook-posztjában. Ebben arra is felhívta a figyelmet, hogy a Jobbik is aláírta azt a közös értéknyilatkozat, amely szerint: „a közös listát állító pártok vállalják, hogy a megosztás és gyűlöletkeltés helyett társadalmi békét teremtenek.” A Jobbik a Telexnek azt nyilatkozta, hogy majd ha győz az ellenzéki összefogás 2022-ben, akkor kiveszik a „témaidegen részeket”.

Miről szól a pedofiltörvény módosítása?

A májusban benyújtott pedofilellenes törvénycsomag módosítása összemosná a gyerekek ellen elkövetett pedofil jellegű bűncselekmények elkövetőit az LMBTQ-közösség tagjaival, politikai csapdát állítva az ellenzéknek, az LMBTQ-embereket pedig súlyosan megbélyegezve. A módosítással megtiltanák például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó reklámokat is.

A szexuális felvilágosításból kizárnák a civilek egy részét, ilyen előadásokat csak nyilvántartásba vett szervezetek és előadók tarthatnának az iskolákban. A javaslat bírálói szerint a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítésének tiltása és a pedofíliával összemosása súlyosan megbélyegzi az LMBTQ-embereket, továbbá lelki sérüléseket okozhat a kamaszok körében, ha a másság létezéséről és elfogadásáról nem lehet nyíltan beszélni az iskolai felvilágosításon.

Hétfőn este több ezren tüntettek a Parlament előtt a pedofiltörvény melegellenes módosításai ellen, ami a civil szervezetek szerint nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!