Fővárosi konzultáció: 96 százalék nem akar Budapestre Fudan Egyetemet

2021. június 14. – 10:25

frissítve

Fővárosi konzultáció: 96 százalék nem akar Budapestre Fudan Egyetemet
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 30 ezren töltötték ki a Fudan Egyetemről szóló konzultációt a fővárosban, amely eredményéről hétfő délelőtt számoltak be a szervezők. A kitöltők majdnem száz százaléka nem támogatja a beruházást, és nem szeretné, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson az egyetem budapesti kampuszának megépítésére. Karácsony Gergely azt ígérte, a veszélyhelyzet után országos népszavazási kérelmet nyújtanak be. Baranyi szerint visszavonhatatlanul bebetonozza a kormány a beruházást, ha elfogadják azt a két törvényjavaslatot, amelyről hétfő éjjel tárgyalnak a parlamentben.

A fővárosiak 99 százaléka nem szeretné, hogy a magyar állam pénzéből épüljön meg a kínai Fudan Egyetem budapesti központja. Ez derült ki az aHang konzultációjából, amit június 4. és 13. között lehetett kitölteni online vagy több fővárosi csomópontnál. Az ellenzéki pártok népszavazást szerettek volna tartani a Fudanról, de a veszélyhelyzet miatt erre nem volt lehetőség, ezért döntöttek a konzultáció mellett. Baranyi Krisztina már az RTL Klub vasárnapi riportjában bejelentette, hogy helyi népszavazásokat szeretnének kiírni a veszélyhelyzet végeztével. Ezt megismételte a hétfői sajtótájékoztatón is.

„Az a helyzet állt elő, hogy bár ez egy nagyon egyértelmű véleménynyilvánítás (...), a kormány nem vette le azt a két törvényjavaslatot a parlament napirendjéről, amely a Fudanhoz tartozó alapítvány létrehozásáról és a vagyonátadásokról szól, ezzel bebetonozva a Fudant a választásokig”

– fogalmazott Baranyi. Nem véletlen szerinte, hogy hétfő este, az éj leple alatt tárgyalják a két törvényjavaslatot a Parlamentben. Az egyik javaslattal ingyen átadnák a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit, valamint a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemlék épületeit, a másik beruházás pedig az alapítványról szól.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A ferencvárosi polgármester köszönetet mondott a résztvevőknek, valamint a szervező civil szervezeteknek és a pártoknak. Külön is kiemelte a MKKP-t, akik a legnagyobb erőket mozgósították, de nagy munkát végzett szerinte az LMP és a Momentum is a konzultáció lebonyolításában, és megemlítette még az MSZP–Párbeszédet és a Jobbikot. A hat nagy ellenzéki párt közül egyedül a DK nem vett részt a szervezésben.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szavazók 44 százaléka online töltötte ki a konzultációt, amely nagy előrelépés a két évvel ezelőtti főpolgármester-jelölti előválasztáshoz képest. A Széll Kálmán tér volt a legnépszerűbb helyszín, de sokan írták alá a konzultációt a Móricz Zsigmond körtérnél és a Blaha Lujza térnél felállított sátornál is.

A konzultáció eredménye:

  • Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg? – 94,38% nem
  • Egyetért-e a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának létrehozásával? – 96,92% nem
  • Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának megépítésére? – 99,18% nem
  • Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyen képzést magyar diákoknak? – 98,74% nem

Karácsony Gergely szerint a demokrácia ünnepe volt a konzultáció. Az eredmények azt mutatják – folytatta –, hogy Magyarországon a politikai viták tárgya nem az, hogy a baloldal legyőzi-e a jobboldalt, hanem arról szól a jövő évi választás, hogy „a 99 százalékot, a társadalom túlnyomó többségét képviselő ellenzéki pártok le tudják-e győzni azt a szűk 1 százalékot, amely kizsigereli Magyarországot.”

„Budapesten nincsen semmilyen érdemi támogatottsága annak a beruházásnak, amit a Fidesz akar rákényszeríteni Budapestre, a IX. kerületre és az országra”

– fogalmazott. Azt ígérte, mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a Fudant, és a Diákváros az eredeti tervek alapján épülhessen meg. A veszélyhelyzet után a fővárosi és kerületi népszavazások mellett országos népszavazási kérelmet is benyújtanak, hogy ne csak a budapestiek mondhassák el a véleményüket, szerinte ugyanis az egész országot érinti a beruházás.

Június első hétvégéjén több ezer ember tüntetett a Diákvárosért, valamint a Fudan Egyetem ellen. Ezután Gulyás Gergely bejelentette, hogy lehet népszavazás a Fudanról, de csak másfél év múlva, amikor már lesz elég információ. Erről beszélt a csütörtöki kormányinfón Orbán Viktor is. A kormányzati narratívát árnyalja, hogy a Fudan Egyetemről már eddig is elég sok információ megjelent a nyilvánosságban. Legutóbb például az, hogy nem álltak le a Fudan előkészítésével, sőt.

A törvényalkotási bizottság múlt csütörtöki ülésén megszavaztak két törvényjavaslatot, melyekkel ingyen átadnák a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit, valamint a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemlék épületeit. Eközben a „kollégiumi funkciótól megfosztott Diákvárost” áttolják a korábbi tartalékterületekre, ha megszavazza az Országgyűlés.

A Fudan építése körül hónapok óta óriási viták zajlanak. A kormányoldalról azt hangsúlyozzák, hogy a világ egyik legjobb egyeteméről van szó, amelynek Budapestre településével Magyarország csak nyerhet. Az ellenzék viszont kritizálta a projektet egyebek mellett azért, mert 500 milliárd forintos kínai hitelből építenék kínai cégek, és mert kezdettől nem volt teljesen tiszta, mennyi helyet venne el a Diákváros elől. De azt is gyakran emlegetik, hogy a kínai felsőoktatási intézmények a Kínai Kommunista Párt közvetlen irányítása alatt állnak, így akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet egy ilyen intézmény, és hogy a magyar kormány ezzel a lépéssel is csak Kínához igyekszik láncolni Magyarországot a nyugati orientáció helyett. Utóbbi miatt az USA is aggodalmát fejezte ki.

A Fudanról szóló korábbi cikkeinket itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!