Minden előny a kínaiaké, nekünk meg csak az adósság jut – Baranyi Krisztina kéréssel fordult Orbánhoz a Fudan Egyetem miatt

2021. április 7. – 10:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Levelet írt Palkovics Lászlónak és Orbán Viktornak Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, melyben a közel 500 milliárdos kínai Fudan Egyetem építésével kapcsolatos tervek nyilvánosságra hozatalát és – amennyiben helyesek a Direkt36 értesülései – azok visszavonását kéri.

A Fudan Egyetem a Baranyi által vezetett kerületben épülne fel, a projekttel kapcsolatban a Direkt36 nyomán a Telex is megírta, hogy kínai hitelből, már előre kiválasztott kínai céggel építteti majd a magyar kormány az egyetem kampuszát – a több mint 500 milliárd forintos beruházás rengeteg elemében hasonlít a Budapest–Belgrád-vasútvonal kínai szerződéseire.

Baranyi keddi Facebook-posztjában arról ír, hogy „természetesen támogattuk, hogy Ferencvárosban felépüljön a Diákváros, 8-10 ezer kollégiumi férőhellyel, a megújult Nagyvásárteleppel mint közösségi térrel, sport- és rekreációs funkciókkal. A világ egyik legnevesebb építészirodájának emberközpontú, zöld és fenntartható tervei alapján, autómentesen, nyitottan a budapesti közönség számára.”

A polgármester szerint ebben ő és a főváros vezetése is partnere volt a kormánynak, „hisz a fájóan hiányzó kollégiumi férőhelyek megépítésével nemcsak egy új városrész épülne a ferencvárosi rozsdaövezetben, hanem a budapesti lakhatási válságon is enyhíteni lehetne, mert felszabadítaná az albérletpiacot a fővárosba tanulni érkező diákoktól”.

Vagyis a beruházás közcélt szolgálna

– írta Baranyi. Szerinte a projekt előkészítése sokáig rendben haladt, aztán „robbant a bomba”, ugyanis „a kormány a Diákváros teljes területét a kínai elit egyetemnek, a Fudannak akarja átadni. Ezzel a beruházás kizárólag egy magánegyetem céljait szolgálná közpénzből. Mert nemcsak a területet adja át, de fel is építi, majd át is adja az egyetemet és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményeket a kínaiaknak.”

„Mindebből Budapest többi egyetemének, az oda járó diákoknak, egyáltalán a városnak semmilyen haszna nem lesz, a világvároshoz méltó terveket kidobhatjuk a szemétre, viszont belekerül legalább 500 !milliárd! forintunkba, hogy kínai hitelből, kínai cégek által épített, kínai magánegyetem legyen Budapesten. Milliós tandíjakkal, csak a kiváltságosaknak”

– vezette le a polgármester, aki ezért levelet írt a miniszterelnöknek és a Fudan-felelős Palkovics László miniszternek. Ebben kérte, hogy a kormányzati terveket hozzák nyilvánosságra, és amennyiben a cikkben leírtak megfelelnek a valóságnak, a meghozott döntéseket vonják vissza.

Baranyi azt írta, a budapesti Diákváros fejlesztést csak a korábbi, közösen elfogadott kormányzati-önkormányzati döntések mentén lehet megvalósítani. Szerinte az önkormányzati választások után a miniszterelnök azt mondta, kész együttműködni a város vezetőivel, és nem lesznek olyan beruházások, amelyet a budapestiek nem akarnak.

„Meggyőződésem, hogy Budapest szívesen fogadná a világ bármely elit egyetemét. De nem ilyen egyoldalú üzlettel, ahol minden előny a kínaiaké, nekünk meg csak az adósság jut”

– tette hozzá.

Kémkedés, nemzetbiztonsági aggályok

A Fudan Egyetem megjelenése sokakat felháborított, főleg azért, mert a kormány támogatja a külföldi egyetem beköltözését, míg a CEU-t elüldözte. A két egyetem egyébként hasonló szakokat indított/indít Budapesten. Ráadásul az építkezésre bejelentkező Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatot az elmúlt években a világ számos táján gyanúsították meg korrupcióval és kémkedéssel.

Sőt, nemzetbiztonsági aggályok magával a sanghaji Fudan Egyetemmel szemben is felmerültek. Ahogy a Direkt36 korábbi cikkéből kiderül: az egyetem együttműködik a kínai hírszerzéssel, külön kémiskolát működtet, és a Kínai Kommunista Párt elitképzőjeként a Fudan tanárainak és hallgatóinak legalább negyede párttag.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!