Amerika aggódik a kínai Fudan Egyetem magyarországi terjeszkedése miatt

2021. április 28. – 16:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyra értékeljük az erős kétoldalú kapcsolatokat NATO-szövetségesünkkel, Magyarországgal. A NATO-tagság lehetőséget adott Magyarországnak, hogy jelentősen fejlessze a gazdaságát, annak köszönhetően, hogy nem kell külső biztonsági fenyegetéstől tartania. Aggodalomra ad okot a Fudan Egyetem első európai kampuszának lehetséges megnyitása, mert Peking bizonyítottan kártékony befolyásszerzésre és a szellemi szabadság elfojtására használja a felsőoktatási intézményeit”

írta az amerikai nagykövetség a Magyar Hang kérdéseire, hogy szerintük jelent-e pénzügyi vagy biztonsági kockázatot Magyarország számára a sanghaji Fudan Egyetem magyarországi terjeszkedése, és alááshatja-e ez a NATO-egységet.

Palkovics László innovációs és felsőoktatásért felelős miniszter kedden írta alá a Fudan Hungary Egyetem előkészítését lehetővé tevő stratégiai együttműködési megállapodást a Fudan Egyetem elnökével, ami tartalmazza többek közt a legfontosabb célokat, képzési irányokat és a budapesti kampusz tervezett helyszínét. Az angol nyelven közzétett dokumentum szerint 26 hektáron épülhet fel az 520 ezer négyzetméteres kampusz.

A kormány korábban úgy döntött, hogy a ferencvárosi Déli Városkapu Diákváros nevű értékes fejlesztési területét (részben vagy egészben, nem volt tisztázott) a kínai Fudan egyetem fogja megkapni. Várhatóan Kínától felveendő hitelből, már előre kiválasztott kínai céggel építteti majd a magyar kormány a Budapestre tervezett kínai egyetem kampuszát.

Karácsony Gergely főpolgármester élesen kelt ki a tervek megváltoztatása ellen. Mint írta, a világhírű norvég építésziroda, a Snøhetta elkészítette a terveket, milyen is lehet a Budapesti Diákváros a Ferencvárosban. Sok zöld, kapcsolat a vízzel, funkcionális épületek, modern környezet. Itt tölthetné egyszerre több mint 10 ezer magyar fiatal a diákéveit. Hozzátette: nem akarja, hogy kínai vállalatok építsenek kínai hitelből betonmonstrumokat oda, ahol magyar diákok is lakhatnának.

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért, ezen belül a Diákvárosért is felelős államtitkár igyekezett megnyugtatni mindenkit, miszerint a Déli Városkapu északi sarkába költözik a Fudan Egyetem, a Diákváros marad, de a következő napon a kormány átadta Fürjes Balázs Diákvárosra vonatkozó hatáskörét Palkovicsnak.

Válaszként Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester bejelentette: helyi népszavazást kezdeményez a Fudan Egyetem Ferencvárosban épülő kampuszának ügyében. Karácsony pedig úgy nyilatkozott: egyetlen négyzetmétert sem hagynak elvenni a Budapesti Diákváros és a Budapesti Nagyerdő területéből.

Aztán az is kiderült, hogy a kínai Fudan Egyetem mellett a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) több épülete, illetve a budai Várból kitelepítendő Széchényi Könyvtár is a Diákváros területére, illetve annak környékére kerülhet.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass