Palkovics szerint a Fudan nem vesz el területet a diákvárostól, megvan a Nagyvásártelep győztes terve

2021. április 27. – 14:24

frissítve

Palkovics szerint a Fudan nem vesz el területet a diákvárostól, megvan a Nagyvásártelep győztes terve
A BIVAK Studio Kft. győztes terve a Nagyvásártelep épületének belsejére – Forrás: a tervező cég közösségi oldala

Másolás

Vágólapra másolva

A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól – bizonygatta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten. Kihirdették a diákváros legfontosabb épületének tervezésére kiírt tender győztesét.

Palkovics László a Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat eredményhirdetésén hangsúlyozta: a terület fejlesztésének eredeti koncepciója is tartalmazott az intézményi övezet, a kollégiumok és a közösségi terek mellett olyan fejlesztési területet, amely kapcsolódó befektetések, például kutatóintézetek létrehozására alkalmas, írja az MTI.

Ez volt a koncepció akkor is és ez most is – tette hozzá Palkovics. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a Fudant a világ 34. legjobb egyetemeként tartják nyilván és a budapesti campus megvalósítása jó Magyarországnak, jó Kínának és jó a közösségnek. Végül megjegyezte, hogy a Kínával történő felsőoktatási együttműködésről szóló elképzelés nem új, hiszen 2008-2009-ben már a Gyurcsány-kormány is célul tűzte ki a kínai hallgatók számának növelését Magyarországon.

A Nagyvásártelep-tenderre 23 pályamű érkezett. Harmadik díjban részesült a Studio Egret West Ltd. és a Robert Gutowski Architects Kft. közös munkája. Második lett a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. pályázata, az első díjat pedig a BIVAK studio Kft. terve érdemelte ki. Megvételben és különdíjban részesült a Nanavízió Kft. és Minusplus Generáltervező Kft.

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Fudan Egyetemmel kedden délután, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A tájékoztatás szerint Palkovics László miniszter és Xu Ningsheng, a Fudan Egyetem elnöke online eseményen írta alá a Fudan Hungary Egyetem előkészítését lehetővé tevő szerződést, ami tartalmazza többek közt a legfontosabb célokat, képzési irányokat és a budapesti kampusz tervezett helyszínét is, írja a 444.hu. Az angol nyelven közzétett dokumentum szerint a 26 hektáron épülhet fel az 520 ezer négyzetméteres kampusz.

Schneller Domonkos, a Miniszerelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tervpályázat bíráló bizottságának az elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban számos olyan ikonikus épület, például a Várkert Bazár is megújult a fővárosban amelyek már-már pusztulásra voltak ítélve. Ugyanakkor a 19. századi alkotások mellett a nemzeti örökség részei a 20. században született épültek is, mint például Münnich Aladár által tervezett Nagyvásártelep – vélekedett.

Hangsúlyozta: az olimpiai pályázat egyik legfontosabb öröksége hogy a fejlesztési program keretében felébred Csipkerózsika-álmából az észak-csepeli, ferencvárosi rozsdaövezet, megvalósulhat a többi között a Diákváros és a Galvani híd, valamint évtizedek után egy nagy zöld területtel egészül ki Budapest.

A Diákváros látványterve, háttérben a Nagyvásártelep felújított épülete a Snøhetta tervein
A Diákváros látványterve, háttérben a Nagyvásártelep felújított épülete a Snøhetta tervein

A politikus úgy fogalmazott: tudják, hogy vannak akik számára csak a „vagy-vagy” létezik, ám a kormányzat „is-is”-ben gondolkodik. Azaz szükség van a Galvani hídra is, az Aquincumi hidra is, az Albertfalva hídra is, valamint kell a Diákváros és kell a világ elitjéhez tartozó egyetem is – mondta Schneller Domonkos.

Frissítés: Meghívták Baranyi Krisztinát, de mégse

„A pályaművek elbírálásában én is részt vettem mint Ferencváros polgármestere, így zsűritagként az eredményhirdetésre, díjátadóra meghívtak engem is, de végül az esemény helyszínének megjelölése helyett csak egy linket kaptam, ahol követhetem az élő közvetítést”

– kommentálta az események furcsa fordulatát Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere.

Sajátságos módon Schneller Domonkos államtitkár szeretettel köszöntötte Baranyit is a megjelentek között, lehet hogy neki nem szóltak, hogy a polgármester nem lehet ott, írta közösségi oldalán Baranyi Krisztina.

Előzmények:

A kormány, mint arról korábban beszámoltunk, korábban úgy döntött, hogy a ferencvárosi Déli Városkapu Diákváros nevű értékes fejlesztési területét (részben vagy egészben, nem volt tisztázott) a kínai Fudan egyetem fogja megkapni. Várhatóan kínai hitelből, már előre kiválasztott kínai céggel építteti majd a magyar kormány a Budapestre tervezett kínai egyetem kampuszát.

Karácsony Gergely főpolgármester élesen kelt ki a tervek megváltoztatása ellen. Mint írta, a világhírű norvég építész iroda, a Snøhetta elkészítette a terveket, milyen is lehet a Budapesti Diákváros a Ferencvárosban. Sok zöld, kapcsolat a vízzel, funkcionális épületek, modern környezet. Itt tölthetné egyszerre több mint 10 ezer magyar fiatal a diákéveit. Hozzátette: nem akarja, hogy kínai vállalatok építsenek kínai hitelből betonmonstrumokat oda, ahol magyar diákok is lakhatnának.

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért, ezen belül a Diákvárosért is felelős államtitkár igyekezett megnyugtatni mindenkit, miszerint a Déli Városkapu északi sarkába költözik a Fudan Egyetem, a Diákváros marad, de a következő napon a kormány átadta Fürjes Balázs Diákvárosra vonatkozó hatáskörét Palkovicsnak.

Válaszként Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester bejelentette: helyi népszavazást kezdeményez a Fudan Egyetem Ferencvárosban épülő kampuszának ügyében. Karácsony pedig úgy nyilatkozott: egyetlen négyzetmétert sem hagynak elvenni a Budapesti Diákváros és a Budapesti Nagyerdő területéből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!