A Fudan Egyetem után Demeter Szilárd is kaphat a Diákváros területéből

2021. április 27. – 09:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai Fudam Egyetem mellett a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) több épülete, illetve a budai Várból kitelepítendő Széchényi könyvtár is a Diákváros területére, illetve annak környékére kerülhet, erősítette meg Demeter a Népszavának.

Az, hogy a PIM több épületet is erre a területre vitt volna, nem újdonság, ám a lap szerint ha Demeter minden elképzelése megvalósul, az több területet vesz el a Diákvárostól, mint amivel korábban számoltak.

A Diákváros eredeti terveiben egyébként szerepelt, hogy a terület déli sarkát kulturális célokra használják majd. Ide kerülhet az Országos Széchényi Könyvtáron felül a Nemzeti Filmintézetet, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet (OSZMI), illetve ezek csatolt intézményeit magába foglaló „edukációs-kulturális erőtér”. Ehhez viszont Demeter szeretné meggyőzni a kormányt, hogy az OSZK maradhasson a mostani helyén a projekt megvalósulásáig, és ne kelljen ideiglenes otthont keresni neki.

„Fürjes Balázzsal és Káel Csabával több lehetséges helyszínről is beszéltünk, de dönteni a kormány fog. Nem venném a bátorságot, hogy helyettük döntsek” – mondta Demeter a Népszavának arra utalva, hogy a kormány döntése, hogyan határoz a Diákváros területének alakításáról.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!