Miskolcon is jobbikos jelöltet támogat a DK

2021. június 4. – 17:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A jobbikos Szilágyi Szabolcsot támogatja az ellenzéki előválasztáson a Miskolcot is magába foglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókerületében a Demokratikus Koalíció, jelentette be pénteken a párt miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára. A közlemény szerint Szilágyi hét éve dolgozik önkormányzati képviselőként az Avason, ahol legutóbb legyőzte fideszes ellenfelét. A DK szerint Szilágyi képes arra, hogy megszólítsa a jobboldali érzelmű ellenzéki szavazókat is, ami kulcsfontosságú lehet ebben a körzetben.

A Jobbik Jakab Péter helyett indította a körzetben Szilágyit, amit azzal magyaráztak, hogy Jakab inkább a miniszterelnök-jelöltségre koncentrál. Jakab a 2018-as országgyűlési választáson mindössze 127 szavazattal kapott ki Csöbör Katalintól, a Fidesz jelöltjétől.

Eredetileg a DK-s Hegedűs Andrea is ebben a körzetben indult volna, de ő végül a Borsod-Abaúj-Zemplén 2. választókerületben lesz jelölt, és a Jobbik is támogatni fogja.

Nem egyedi, ami Miskolcon történik, több helyen is jobbikos jelöltet támogat a DK, és fordítva. Budapest 11. számú választókörzetében például Varjú László mögé állt be a Jobbik, és hasonló lesz a felállás Fejér megye 1-es választókörzetében, míg Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es választókerületében a DK a jobbikos Csányi Tamást támogatja.

Az ellenzéki előválasztás menetrendje nemrég lett hivatalos. Kiderült, hogy online is lehet majd szavazni, az egyéni jelöltekről pedig egy fordulóban dönthetnek a szavazók. Itt írtunk arról, hogy az ellenzék nagyágyúi messze elkerülik a fideszesnek hitt választókerületeket, itt pedig végigvettük, hogyan áll jelenleg az előválasztás előkészítése az egyes pártok szempontjából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!