A Jobbik beállt a DK-s Varju László mögé az előválasztáson

2021. május 16. – 10:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Varju László 2018-ban megverte a Fidesz jelöltjét Budapest 11. számú választókörzetében, és azóta is hiteles, kitartó és alázatos munkával látja el az itt élők képviseletét. A Jobbik díjazza az elvégzett munkát, ezért úgy döntöttünk, Varjú Lászlót támogatjuk az előválasztáson az ellenzék közös jelöltjeként ebben a választókörzetben” – írja Jakab Péter a Facebookon.

Februárban derült ki, hogy a DK mind a 106 egyéni választókerületben indít jelöltet az előválasztáson, Varju pedig áprilisban jelentette be, hogy újraindul az Újpest-Angyalföld körzetben.

Az ellenzéki előválasztás menetrendje pár napja lett hivatalos. Kiderült, hogy online is lehet majd szavazni, az egyéni jelöltekről pedig egy fordulóban dönthetnek a szavazók. Itt írtunk arról, hogy az ellenzék nagyágyúi messze elkerülik a fideszesnek hitt választókerületeket, itt pedig végigvettük, hogyan áll jelenleg az előválasztás előkészítése az egyes pártok szempontjából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!