Alulfizetett, túlterhelt, középkorú nőkre hárul a leginkább rászorulók ellátása

2021. március 10. – 05:08

frissítve

Alulfizetett, túlterhelt, középkorú nőkre hárul a leginkább rászorulók ellátása
Egy vidéki szociális központ dolgozói kerékpárral viszik az ebédet időseknek Hodászon 2020 márciusában – Fotó: Balázs Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Felmérés készült az időseket, gyerekeket és fogyatékos személyeket ellátó szociális dolgozók helyzetéről: az adatok arról árulkodnak, hogy sokan kényszerből maradnak a pályán, hiába alulfizetettek és túlterheltek, nem tudnak váltani. Főleg a nők vannak kiszolgáltatott helyzetben, mivel a férfiak aránya mindössze 8 százalék a szakmában. Szintén gond, hogy egyre inkább elöregedőben van az ágazat, az utánpótlás pedig hiányzik, ami hosszú távon komoly fennakadásokat okozhat az ellátásban. A kiszolgáltatottság és az állammal szembeni bizalmatlanság miatt az oltást is jobban elutasítják, mint az átlag.

Reprezentatív felmérés készült a szociális ágazatban dolgozók anyagi helyzetéről és munkakörülményeiről. A kérdőívet 1300, idősekkel, gyerekekkel, pszichiátriai betegekkel, hajléktalanokkal és fogyatékos személyekkel foglalkozó dolgozó töltötte ki, ami Gyarmati Andrea szociológus, a felmérés készítője szerint kifejezetten magas számnak mondható. Főleg annak tekintetében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal évek óta nem közöl adatokat a dolgozói létszámról (legutóbbi, 2013-as statisztika szerint 70-80 ezren dolgoztak az ágazatban), másrészt helyzetükről sincsenek naprakész információk. (A felmérés az LMP pártalapítványának megbízásából készült.)

A felmérés eredményei alapján a tipikus szociális dolgozó:

  • 48 éves
  • Magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik
  • Idősekkel foglalkozik
  • Önkormányzati fenntartású intézményben dolgozik
  • Több mint 10 éve dolgozik ugyanazon a helyen, és nem is tervez váltani
  • Fizetése nettó 207 ezer forint

Mindez jól mutatja, hogy a szociális ágazat, és azon belül is az idősellátás mekkora bajban van: középkorú, alulfizetett és kiszolgáltatott nőkre hárul a rászorulók ellátása. Ahogyan egyébként a családokban is jellemzően a nők gondozzák a beteg vagy idős hozzátartozójukat. A Magyarországon működő mintegy 1600 bentlakásos szociális intézményben (idősotthonok, hajléktalan átmeneti szállások, fogyatékosotthonok stb.) közel 100 ezer embert látnak el. Ha csak az idősellátást nézzük (nappali ellátás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, idősotthonok), akkor még nagyobb az ellátottak köre, több mint 400 ezer idősről van szó.

Nézzük, milyen adatokból állnak össze a tipikus szociális dolgozó jellemzői!

Kényszerből nem váltanak

A felmérésben részt vevő közel 1300 dolgozó 92 százaléka nő volt, tehát nagyon elnőiesedett a pálya, ami jelzi a szakma alacsony társadalmi megbecsültségét és gyenge érdekérvényesítő képességét. 2013-ban 91 százalék volt a nők aránya itthon, vagyis nem látszik javulni a helyzet. Ez a 92 százalék még nemzetközi összevetésben is magas arány: az Egyesült Királyságban az álláshelyek 78 százalékát, az Egyesült Államokban a 83 százalékát töltik be nők. A legtöbben idősekkel foglalkoznak (44 százalék), 10-14 százalék foglalkozik, gyerekek, családok és fogyatékos személyek ellátásával.

Erős a munkahely iránti lojalitás az ágazatban, de majd látni fogjuk, ez nem feltétlenül jó. A megkérdezettek felének legfeljebb három munkahelye volt életében, ami főleg a dolgozók átlagéletkorához (48 év) viszonyítva alacsony szám. Minél idősebb a munkavállaló, annál hosszabb ideje dolgozik jelenlegi munkahelyén.

A felmérés szerint a leghűségesebb munkavállaló már 42 éve dolgozik ugyanazon a helyen.

A lojalitás mögött valójában sokszor a kiszolgáltatottság és a kényszerűség áll: nyelvtudás és informatikai ismeretek nélkül nem tudnának váltani, nem rendelkeznek piacosítható tudással, ezért sokan kénytelenek a pályán maradni, magyarázta Gyarmati Andrea. Ezt bizonyítja, hogy kevesen gondolkodnak munkahelyváltáson (33 százalék), és akik váltanának, azok is nagyrészt a közszférában maradnának. A munkahelyváltás okaként legtöbben (79 százalék) az alacsony béreket jelölték meg, de sokan hivatkoztak érzelmi-mentális megterhelésre (42 százalék) és szervezeti bizonytalanságra (35 százalék). A felmérésben felülreprezentáltak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, tehát a kevésbé iskolázott dolgozók még ennél is rosszabb helyzetben vannak, végképp nem találnának jobb munkalehetőséget, magyarázta Gyarmati Andrea.

Egy tanuló segít öltözni egy lakónak egy vidéki szociális Intézményben 2017 áprilisában – Fotó: Balázs Attila / MTI

Vérplazmát ad, hogy meg tudjon élni

És ha már alulfizetettség: a szociális dolgozók átlagbére nettó 207 ezer forint, a medián jövedelem ettől csak kicsit marad el, 195 ezer forint, vagyis nincs nagy szórás a bérek között. Összehasonlításképpen: a KSH adatai szerint a 2020. január-decemberi időszakban a nettó átlagkereset (kedvezmények nélkül) 268 400 forint, míg a nettó mediánbér 213 187 forint volt, vagyis a szociális területen dolgozók többsége országos viszonylatban is keveset keres, de ez igaz a közszféra más területeivel összehasonlítva is.

Hogy nincs nagy szórás a bérekben arra is utal, hogy az sem jelent kiugrási lehetőséget, ha valaki vezető beosztásban dolgozik, ami nem lehet valami motiváló.

Az alulfizetettség miatt a válaszadók fele kénytelen másodállást vállalni, 44 százalékuk saját bevallása szerint még éppen megél a fizetéséből, közel negyedüknek viszont minden hónapban anyagi gondjaik vannak. Sokan vállalnak takarítást, valamilyen könnyű fizikai munkát, ételkiszállítást, vagy egyéb, képzettségükhöz kapcsolódó plusz munkát (ápolás-gondozás, felügyelet),

de olyan is akad, aki alkalmanként vérplazma adásból egészíti ki a jövedelmét.

Nemcsak az alacsony bérek okoznak problémát. Az évek óta nagyjából változatlan ágazati bértábla szerint a 8 általánost végzettek átlagbére nettó 165 ezer forint, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké nettó 238 ezer forint, pótlékok nélkül viszont mindössze 18 ezer forint a különbség (nettó 140 ezer, illetve nettó 158 ezer). A bérek negyedét teszik ki a pótlékok, összegszerűen ez 58 ezer forint jelent átlagosan: általában minél magasabb a nettó bér, annál magasabb a pótlékok aránya és összege.

A pótlékok magas aránya egyrészt mutatja a dolgozók kiszolgáltatottságát, hiszen ezeket a bérkiegészítéseket bármikor elvehetik tőlük, másrészt komoly egyenlőtlenségeket okoz az ágazaton belül. Gyarmati Andrea szerint a járvány gazdasági hatásai és a kormányzati elvonások miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok többek között a szociális dolgozók juttatásain próbálnak meg majd spórolni, ami az ellátás színvonalának romlásához és a dolgozók elvándorlásához vezethet.

A pótlékok nagysága fenntartótípustól is függ: az önkormányzati intézmények dolgozói vannak a legjobb helyzetben, míg a gazdasági társaságok alkalmazottai a legrosszabban. Meglepő módon az egyházi intézményeknél a második legalacsonyabb a pótlékok összege, miközben ezek az intézmények 73 százalékkal magasabb állami normatívát kapnak ugyanazért az ellátásért, mint például az önkormányzatiak.

A szociális dolgozók közel fele dolgozik önkormányzati fenntartású intézményben, az egyházaknál 16 százalék dolgozik, de ez az arány nőhet a jövőben. (Központi állam: 26 százalék, civil szervezetek: 8 százalék) Az állam egyre több (elsősorban bentlakásos) szociális intézményt ad át az egyházaknak: az idősellátásban a második legtöbb férőhelyet működtetik az egyházak (15 ezer férőhely), az elmúlt években valamivel több mint 3800 férőhely került hozzájuk.

Nincs utánpótlás

Mindezek fényében nem meglepő, hogy súlyos munkaerőhiánnyal küzd a szociális szektor: a munkahelyek több mint felében (59 százalék) számoltak be 10 százaléknál nagyobb munkaerőhiányról, a szakellátásban (idősotthonok, fogyatékosotthonok, rehabilitációs intézmények stb.) és a gyermekvédelemben a legrosszabb a helyzet. A fluktuáció is jelentős; volt, ahol egy év alatt a dolgozók 26 százaléka távozott Ezt támasztják alá a KSH adatai is, 2010 óta folyamatosan növekszik a betöltetlen álláshelyek száma, 2017-ben legalább 3600 dolgozó hiányzott a szektorból.

Szintén probléma, hogy nagyon elöregedett az ágazat, a dolgozók 73 százaléka 40-60 év közötti, 16 százalékuk áll nyugdíj előtt, ami előrevetíti, hogy néhány éven belül még súlyosabb lesz a munkaerőhiány. Főleg, hogy az utánpótlás gyakorlatilag hiányzik, ami látva a nehéz munkakörülmények és a bérezést, szintén érthető: a pályakezdők aránya (20-30 éves korosztály) mindössze 8 százalék a dolgozók között. A SzocOkos gyűjtéséből is jól látszik, hogy 2006 óta harmadára csökkent a szociális szakmához kapcsolódó szakokra jelentkezők száma: 2019-ben 2949-en jelentkeztek ezekre a képzésekre, de csak 800-an jelölték meg első helyen azokat. Ez hosszútávon megint csak az ellátás színvonalának csökkenéséhez vezet.

A munkaerőhiány azért is gond, mert a társadalom elöregedésével egyre több lesz az ellátásra szoruló, és valamilyen mentális betegséggel vagy fogyatékossággal küzdő idős. Az idősotthonokban, gondozóházakban például 1993 és 2017 között majdnem megduplázódott az ellátottak száma (30 155-ről 55 770-re nőtt).

A dolgozók leterheltségét mutatja, hogy a felmérés szerint a bentlakásos szociális intézményekben – ahol a legnagyobb a gondozási igény – egy dolgozóra átlagosan napi 50 ellátott jut, ami soknak számít. Ugyanez a szám a szociális alapellátásban 26, a gyermekvédelemben pedig 18. Munkájuk mentálisan és fizikálisan is megterhelő, gyakran találkoznak verbális vagy fizikai agresszióval (83 százalék), a járvány okozta feszültség is sokszor rajtuk csapódik le, miközben úgy érzik, magukra vannak hagyva problémáikkal.

A járványhelyzet is megviselte a dolgozókat, folyamatos túlórázásra, felesleges és betarthatatlan szabályokra, megnövekedett adminisztrációs terhekre panaszkodtak. Kevés helyen honorálták helytállásukat: 22 százalék kapott pénzbeli juttatást, 10 százalék pedig béren kívüli juttatást, de ezek között is nagy volt a szórás. A szociális intézményeket sem kerülte el a vírus: a felmérésben szereplő 1300 dolgozó február elejéig 28 százaléka esett át a fertőzésen, ezen belül 14 százalékuk számolt be súlyos tünetekről. Folyamatos tesztelés csak a válaszadók 36 százalékának munkahelyén folyik. Arról nincsenek pontos adatok, hogy hány dolgozó fertőződhetett meg az ágazatban, a második hullámban már nem közölt erről statisztikát a kormány.

Egy megyei vezető ápoló ellenőrzést tart az intézményvezető társaságában egy vidéki gondozási Központban 2020. májusában – Fotó: Sóki Tamás / MTI

Az állammal szemben bizalmatlanság az oltási hajlandóságra is kihat

Arra a kérdésre, hogy hajlandók lennének-e beoltatni magukat, a dolgozók 20 százalék válaszolta azt, hogy nem, 24 százalék pedig azt, hogy még nem tudja.

16 százalék mondta azt, hogy mindképpen kérné az oltást típustól függetlenül, 29 százalék viszont csak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinát fogadná el, tehát az oroszt és a kínait nem. A válaszadók tizede kapta már meg az oltást.

Ezek alapján az országos átlaghoz képest az szociális dolgozók elutasítóbbak az oltással szemben. A KSH február elejei jelentése szerint (amikor lezárult a felmérés) 34 százalék volt az oltást elutasítók és a bizonytalanok aránya (25,8-8,4 százalék), míg 37,8 százalék mondta azt, hogy kéri vagy már meg is kapta az első oltást, 28 százalék volt a bizonytalanok aránya. Igaz, a KSH nem kérdezett rá a típusokra. Az oltás elutasítottsága mögött a kiszolgáltatottság érzése és az állammal, illetve az ágazatirányítással szembeni erős bizalmatlanság állhat, mondta a szociológus.

Gyarmati Andrea szerint az adatokból az is látszik, hogy hiába szerepelnek az oltási tervben második helyen a szociális dolgozók, az valójában csak az idősotthonokra és a többi bentlakásos intézményre vonatkozik, az alapellátásban dolgozókat alig oltják. (A kormányzati tájékoztató oldalon ennek megfelelően csak a szakellátást említik az oltási menetrendben.) A felmérés szerint a szakellátásban dolgozók körében a legmagasabb a beoltottak aránya, 11 százalék, ami körülbelül 4-5 ezer embert jelent. A kormányzati tájékoztató oldalon az szerepel, hogy 84 ezren kapták meg az oltást az idősotthonokban, bentlakásos intézményekben, de azt nem részletezik, hogy ebből mennyi az ellátott és a dolgozó. Rétvári Bence államtitkár írásbeli válaszából az is kiderül, hogy március 3-ig a bentlakásos intézmények dolgozói közül 47 774-en kapták meg legalább az oltás első dózisát. Ungár Péter LMP-s képviselő arra kérdezett rá, hogy az alapellátásban dolgozók is megkaphatják-e a vakcinát az oltási terv második ütemében. Rétvári erre kissé semmitmondóan azt válaszolta, hogy a beérkező oltások mennyiségének függvényében tovább bővülhet az oltandók köre.