Ki kell adnia a milliárdos állami támogatások adatait a turisztikai ügynökségnek

2021. február 3. – 18:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék első fokú döntése alapján a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ) nyilvánosságra kell hoznia az általuk kiosztott támogatások adatait, írja a 24.hu.

A törvényszék szerint az MTÜ és az irányítása alá tartozó állami cégek közpénzek felhasználásával végzik tevékenységüket, az alaptörvény pedig kimondja, hogy a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek kötelesek a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekkel. Az ügynökség korábban egyedi döntésekre hivatkozva, a nyilvánosság kizárásával osztott szét nagy összegű támogatásokat.

  • Közel 1,5 milliárd forint egyedi támogatást ítéltek meg a Balatoni Kör és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) negyven tagjának.
  • A legmagasabb összeget Laposa Bence borász érdekeltségei kapták, két vállalkozása is 71,5 millió forintos támogatásban részesült.
  • Laposa az MTÜ tanácsadójaként dolgozik, és a 24.hu szerint a támogatások odaítélésében is szerepe van.
  • Az MSZP korábbi pénztárnoka, Puch László 315 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert az MTÜ egyik pályázatán.

Az MTÜ 2017-ben indította el „minden idők legnagyobb turisztikai programját”, amely keretében 300 milliárd forintból újítanák meg az összes magyarországi szálláshelyet. 2019-ben a HVG közérdekű adatigényléséből derült ki, hogy a Kisfaludy-program jelentősebb, 100 millió forint feletti megítélt támogatásainak háromnegyede Fideszhez lojális üzleti körökhöz került. A Népszava pedig arról írt abban az évben, hogy 1 milliárd forint feletti támogatást NER-közeli vállalkozók kaptak.

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója 2020. július 16-án, Budapesten – Fotó: Mohai Balázs / MTI
Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója 2020. július 16-án, Budapesten – Fotó: Mohai Balázs / MTI

A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Sebián-Petrovszki László 2020. március 1-jén közérdekű adatigényléssel akarta kikérni az MTÜ, valamint a Kisfaludy2030 Turisztikai Zrt. összes támogatási szerződését 2015-ig visszamenőleg. A kért dokumentumokat többszöri határidő-módosítás után sem kapta meg, ezért képviseletében a Czeglédy Ügyvédi Iroda áprilisban pert indított az ügynökséggel szemben.

Egy 2020. december 22-i kormányhatározat alapján a Budaörsi Repülőtér az ügynökséghez került, ahogy a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ is. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója korábban arról beszélt egy podcastban, hogy a Bálna szállodahajók fogadóállomása lehetne, emellett állandó kiállítás, konferenciaközpont, gasztronómiai élménypont és 24 órás információs pont is lesz az épületben.

Guller egy február elsején közzétett videóban beszélt az elmúlt évéről, azt mondta, a turisztikai szektoron csak a kormány segít, Brüsszel és Budapest pedig semmiféle támogatást nem nyújtott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!