Közel félmilliárdot költött bérekre tavaly az állami divatügynökség

2020. október 2. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az állami divatügynökségnél 445 millió forintot fordítottak tavaly bérek kifizetésére, miközben éves átlagban tízen dolgoztak a cégnél – írja a Népszava a Magyar Divat és Design Ügynökség Nonprofit Zrt. (MDDÜ) 2019-es beszámolójára hivatkozva.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szárnyai alatt működő, Orbán Ráhel-közeliként számontartott divatcéget 2018-ban alapította az állam azzal a céllal, hogy megszervezze a magyar dizájn- és divatéletet, közvetítsen tervezők és iparági szereplők között, mentorálja a helyi tervezőket, és megalkossa a kormánynak a magyar divatstratégiáját. Az MDDÜ induláskor kapott egy Istenhegyi úti villát irodának és egymilliárd forintot, élére a miniszterelnök legidősebb lányának egyik barátnője, Bata-Jakab Zsófia került. Az állami támogatásuk összege idén már 2,3 milliárd forint volt.

Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója, Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke és Osvárt Judit, a Magyar Formatervezési Tanács tagja, az őszi Budapest Design Week sajtótájékoztatóján a Loffice Budapest rendezvényközpontban 2020. augusztus 26-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI
Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója, Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke és Osvárt Judit, a Magyar Formatervezési Tanács tagja, az őszi Budapest Design Week sajtótájékoztatóján a Loffice Budapest rendezvényközpontban 2020. augusztus 26-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI

A cég tavalyi beszámolója alapján a bérköltség radikálisan megnőtt egy év leforgása alatt, 2018-ban még 129 millió forintot, 2019-ben viszont már 445 millió forintot fordított erre a célra az MDDÜ. Az üzleti év során a dolgozók átlagos statisztikai létszáma 10 fő volt. Eszerint átlagosan bruttó 3,7 millió forintot fizettek egy alkalmazottnak havonta a közpénzből működő cégnél.

A béreken túl is vannak nagy kiadásai a cégnek, rendezvényekre kicsit több mint 974 millió forintot fordítottak 2019-ben. Eseménynaptára szerint az MDDÜ 2019-ben több külföldi szakmai eseményen is jelen volt, emellett megszervezték a Budapest Central European Fashion Weeket és számos képzést tartottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!