Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot

2020. november 30. – 15:21

frissítve

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója felszólal az Országgyűlés kulturális bizottságának szakmai konferenciáján az Országház Felsőházi termében 2019. június 27-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Másolás

Vágólapra másolva

A pénzügyminiszter szerint a kormánybiztos már elismerte a hibáját, a baloldal pedig kettős mércével mér.

A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjéről kérdezték az ellenzéki képviselők Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest az Országgyűlésben.

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot, derült ki Varga Mihály parlamenti felszólalásából. A pénzügyminiszter szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója

elismerte a hibáját, visszavonta, törölte írását.

Arató Gergely DK-s képviselő a Petőfi Irodalmi Múzeum cikkére utalva elmondta, hogy

„Demeter Szilárd nem az új zsidó, hanem a régi náci, ismerjük ezt a hangot (…) Azzal hogy a helyén van, önök közösséget vállalnak egy nyílt nácival”

– mondta a képviselő Varga Mihálynak. Burány Sándor, a Párbeszéd politikusa úgy fogalmazott, „várjuk a tájékoztatást arról, hogy Demeter Szilárd lemondásáról miért nem tett bejelentést”. Harangozó Tamás az MSZP nevében szintén azt kérdezte, hogy Demeter Szilárd meddig marad még a posztján, Csárdi Antal, az LMP képviselője pedig kifejezetten a PIM-főigazgató távozását követelte.

Varga Mihály mindezekre reagálva csak annyit mondott, hogy Demeter Szilárd visszavonta az írását. Egészen pontosan azt mondta:

Demeter Szilárd visszavonta az írását, sőt, a Facebook-oldalát is törölte. Azt írta, hogy amit írt, az sértheti az áldozatok emlékét, tehát elismerte a hibáját.

Hozzátette:

”Egyébként itt is megjegyzem, hogy a baloldal itt is kettős mércével mér, hiszen amikor az egyik baloldali képviselő, polgármester azt mondta, hogy megérdemelten volt az év embere Adolf Hitler, akkor önök semmilyen konkrét lépést nem tettek, és most legutóbb Bíró László esetében is mintha kettős mérce működött volna.

Varga mindezek mellett inkább arról beszélt az Országgyűlés plenáris ülésén, hogy 2023-ig biztosított az ország finanszírozása, megszorítás nem lesz, az orvosbéremelésekre is lesz pénz. A kormány a legnagyobb gondok, a koronavírus okozta válsághelyzetben is a hazai baloldal ”álságos támadása„ és a külföldi kritikák kereszttüzében áll – mondta Varga napirend előtt, cáfolva a bizonytalanságot keltő kijelentéseket, ”az álhíreket, valótlan állításokat„, melyek az elmúlt napokban elhangzottak a magyar államháztartás helyzetével kapcsolatban. Arra szólította fel az ellenzéket, hogy ha segíteni nem tudnak, legalább ne ártsanak a kormánynak a járvány elleni védekezés során.

Több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője váratlanul írt egy nagyon durva, holokausztrelativizáló esszét Soros Györgyről, majd az erőteljes ellenzéki, civil és nemzetközi felháborodás után – szintén váratlanul – visszavonta azt. A visszavonásról szóló közleményében Demeter valójában nem kért bocsánatot, csupán azt írta:

„Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. A Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltott három napra, onnan nem tudom törölni a posztot, tehát a Facebook-oldalamat törlöm. Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A közeljövőben ehhez tartom magam.”

A kormánybiztos a publicisztikában arról írt, hogy „Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátja” vagy hogy „Európa Soros György gázkamrája”.

Az írás a zsidó közösségekben is kiverte a biztosítékot, az izraeli és az amerikai nagykövetség pedig szintén elítélte Demeter holokausztra tett utalásait. Civilek és közéleti szereplők, valamint a PIM korábbi és jelenlegi kutatói eközben több ezres petícióval, mások a Petőfi Irodalmi Múzeum előtti demonstrációval tiltakoztak a kormánybiztos gondolatmenete ellen.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!