Köves Slomó Demeter gázkamrázós sorosozásáról: Ízléstelen, méltatlan, otromba provokáció

2020. november 29. – 09:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az izraeli nagykövetség után az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), vezető rabbija, Köves Slomó is reagált Demeter Szilárd azon nyilatkozatára, amiben a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója Soros Györgyöt Hitlerhez, az illegális migráció nyomását pedig a holokauszthoz hasonlította.

„Demeter Szilárd ”eszmefuttatása„ ízléstelen és méltatlan. Lehet Soros György politikai aktivitásával és üzleti tevékenységével egyet nem érteni és vitatkozni, de személyét Hitlerhez és tevékenységét a gázkamrákhoz hasonlítani nehezen tekinthető többnek otromba provokációnál. A fennálló világrend érvényes konzervatív kritikáját adni nem csak lehetséges, de szükséges is. Konzervatívnak lenni azonban egyebek mellett annyit is tesz, hogy pontosan tisztában vagyunk azokkal a nyelvi keretekkel, melyeknek határait nem lépjük át, nem mossuk el. Nem vulgarizáljuk azt, amit nem lehet vulgarizálni”

– írta Köves Slomó a Telex megkeresésére.

Demeter a magyar kormány miniszteri biztosa, egyben egy állami intézmény vezetője. Nyilatkozata a a fent említett szervezetek mellett többek között Vámos Miklós írót is kiborította, aki azt írta, hogy eddig próbálta megértéssel szemlélni Demeter eddigi ámokfutását, de a mostani nyilatkozatát már nem tudja.

Demeter később azzal reagált a Mazsihisz közleményére, hogy szerinte a holokauszt kisajátíthatatlan, mindannyiunk közös öröksége, és közös felelőssége, hogy soha többé ne forduljon elő még csak hasonló sem Európában, márpedig szerinte most épp hasonló dolog készül az Európai Unió és Soros György tevékenysége által.

Az ügyben megszólalt Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök is, aki Demeter állami megbízatása miatt egyenesen a jelenlegi miniszterelnökhöz, Orbán Viktorhoz szólt Facebookon:

„Amennyiben Demeter Szilárd még hétfőn is az Ön kormányának tisztviselője, akkor ezt a nyilatkozatot nyilván mi magyarok, és az egész világ a magyar kormány álláspontjának tekinti majd.

Ha így lesz, én – sokakkal együtt – Ön helyett is szégyenkezni fogok hazám és a magyarok nevében.

Ne legyen így”

írta.

Demeter szavait a Nemzetközi Auschwitz Bizottság is elítélte, elnökük, Christoph Heubner szerint Demeter kirohanása egy új mélységet jelent a magyarországi antiszemita, Európa-ellenes kampányban, ami nem csak a magyar holokauszt-túlélők számára visszataszító.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom